Rusznyák Gábor bármelyik rendezését nézzük, mindig felmerül a kérdés, az előadás mely elemei voltak meg eredetileg a szerzőnél, melyek azok, amelyeket a rendező tett hozzá, hiszen mindig valami egészen sajátos látásmóddal gazdagítja, bővíti, formálja át az alapanyagot (két korábbi példát említve gondoljunk csak a SzentivánéjiÁ-ra vagy a Tartuffe-re!). Én komolyan ajánlom az általa rendezett előadások után venni a fáradságot és elolvasni (ha nem ismertük eleve a darabot) az eredeti szövegkönyvet is, majd gondolatban így – vagy az újonnan született előadást nézve meg újra – hasonlítani össze újra a kettőt, gondolkodni el még jobban azon, amit láttunk. Jelen esetben, Ibsen Hedda Gablerének átiratát nézve a Játékszínben, érdemes a korábban szintén a Játékszínben bemutatott, de most a Kamarába átkerült Vadkacsát – természetesen szintén Ibsen – is összehasonlítani az előbbivel, érdekes párhuzamokat és ellentéteket találhatunk, akár a szereplőket, akár a látványvilágot, akár a rendezést tekintve. Már a színlap megkezdi a beavatást az előadás sajátos világába, a (többé-kevésbé) beszélő nevek révén!  

Kuti Zsófia, Mészöly Anna (Fotók: Éder Vera)

   Ami azután legelőször, önmagában (igaz, csak nagyon rövid időre marad ember nélkül) elénk tárul, a díszlet, az máris eszünkbe juttatja a Vadkacsa díszletét – hogy mondjak konkrétan is példát a fentebb említett összehasonlítási lehetőségekre – nem másolják egymást, de utalnak egymásra. Mintha egy-egy hatalmas ablakban – vagy vetítővásznon (a Vadkacsa árnyjátékkal indul, a Heddában is megjelenik ez a technika)? – kukucskálnánk be ennek a két családnak és rokonaiknak, barátaiknak(?) az életébe. De maradjunk most már csak az egyiknél, Teszmáéknál. Tehát mintha kukucskálnánk, lopva, titokban követnénk azt, amihez nincs is közünk, nem ránk tartozik, szégyelld magad, ne leskelődj! De tényleg nincs közünk? Ez az ablak/vetítővászon ugyan fizikailag elválaszt, de amit látunk le is leplezi nem csak őket, egyéniségüket, emberi milyenségüket, hanem akár bennünket is, akik ebben-abban hasonlóságokat találhatunk magunk és a színpadon látható figurák között. Irónia és elborzasztás határán egyensúlyoz a rendezés. Olyan egyébiránt, mintha valami rossz álmot látnánk (és ez ismét igaz a Vadkacsára is), amelyből jó volna felébredni, de akkor nem tudnánk meg, mi lett a vége – az pedig mégis csak izgat, álmodjuk hát tovább! De maguk az egyes karakterek is egy-egy álomban vagy valamiféle önmaguk számára felépített vagy akaratukról függetlenül körülöttük képződött burokban élnek (más kérdés, hogy van, aki – csaknem mindenki – szenved ebben, de akad olyan is, aki élvezi).



Feczesin Kristóf, Mészöly Anna, Molnár Anna

   Röngen Teszma jelenik meg elsőnek a színen – Feczesin Kristóf –, hogy majd végig egyre reménytelenebbül (de ezt mintha nem fogná fel) igyekezzen rezonálni mindenre és mindenkire maga körül, szinte gyermekien naiv, tiszta lélekkel.
    Sütimama (Molnár Anna) az ő igazi párja ebben a tisztaságban.
   Felesége, Edda kiáltó ellenpont. Csalódott, közönyös, érzéketlen, mindenen és mindenkin habozás és lelkiismeret-furdalás nélkül átgyalogol. Mészöly Anna megformálásában egészen félelmetes, sőt kegyetlen és gonosz ez az asszony, akkor is, ha gonoszsága saját logikája és érzelmei szerint nem az, hanem szükségszerű, sőt megváltást hozó attitűd, aki ugyan szánalmas is, de elsődleges érzésünk mégis inkább az (a megvetés mellett), hogy milyen szerencsések vagyunk, ha ilyen alakkal az életünkben nekünk soha nem volt és nem is lesz dolgunk. A Játékszín intim tere, a színészek közelsége mindig, de most különösen erősíti a hatást, Mészöly Anna egy-egy oldalpillantása, egy-egy arcrándulása, ami nagyszínpadon a nézők döntő többségének számára elveszne, egészen nagyszerű jellemábrázoló erővel bír.
   Eddának Tea Rizling az ellenpontja, ő az a nő, aki eszményi társ lehetne minden férfi életében és Edvi Henrietta nagyon szépen, vonzóan testesíti meg ezt az ideált.

Edvi Henrietta, Simon Zoltán

   A Simon Zoltán által meggyőző eszközökkel ábrázolt Elrejt Lőpor – megint utalok arra, gondolkodjunk el az előadást megnézve, miért ezt a nevet kapta! – rövid idő alatt jut el oda (Edda hathatós közreműködésével), hogy saját végzetébe rohan, de ezzel Edda végzete is beteljesedik. Viszont a tragikus események – talán – még megnyithatnak Röngen és Tea előtt egy utat egy másféle élethez, amelyet ők meg is érdemelnének.
   Van olyan szereplő is, aki élvezi az életet a neki adatott burokban, ez Kramp – Farkas Sándor. Behízelgő modorával mindenkit levesz a lábáról, s kihasznál. Ez a célja Eddával is, más kérdés, hogy a bekövetkező tragédia erre már nem ad módot.



Edvi Henrietta, Simon Zoltán, Farkas Sándor, Feczesin Kristóf, Mészöly Anna