Csaknem kétórás program keretében meghirdette jubileumi, 200. évadát a Miskolci Nemzeti Színház. A már hagyományos rendezvényen az idén is felléptek a társulat művészei, ének- és zenekara és a Művészeti Tanács tagjai is. Volt nyílt sajtótájékoztató, fotózási lehetőség a művészekkel, emlékezetes díszletelemekkel, kellékekkel, programok a legkisebb nézőknek. A jövő évad bemutatóinak felsorolását a bejegyzés végén találják. Előbb azonban képek és videók a mai rendezvényről, amelynek rendezője és műsorvezetője ezúttal is Radnai Erika volt.

Béres Attila, direktor

Radnai Erika, művészeti főtitkár helyettes

Fandl Ferenc színművész

Czvikker Lilla és Mészöly Anna színművészek (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Varga Andrea színművész

Lajos András színművész (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csaornájáról)

Eperjesi Erika színművész

Rudolf Szonja és Feczesin Kristóf színművészek

Prohászka Fanni és Edvi Henrietta színművészek

Kerekes Valéria színművész és Nagy Nándor korrepetitor

Szabó Máté rendező, a Művészeti Tanács tagja

Mészöly Anna, Tegyi Kornél, Kokics Péter, Farkas Sándor színművészek (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Bodoky Márk színművész

Börcsök Olivér színművész

Rusznyák Gábor, rendező, a Művészeti Tanács tagja

A színház Énekkarának tagjai (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Filippo Nestola és Harangozó Lili balettművészek

Molnár Anna színművész

Kincses Károly és Seres Ildikó színművészek

A színház zenekara, vezényel Philippe de Chalendar

Finálé (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Koncz Boglárka, művészeti főtitkár 

Harsányi Attila és Rózsa Krisztián színművészek

Méder Noémi, sajtókapcsolatokért felelős munkatárs

Orehovszky Zsófia, ügyelő

 

Visnyiczki Bence, az énekkarból

A Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évadában is nagyszabású produkciókkal készül. A szezont – épp úgy, mint kétszáz éve, augusztus 24-én – A tatárok Magyarországban című előadással indítják, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Nagyszínházban ezen kívül látható lesz még A csárdáskirálynő operett Béres Attila rendezésében, A szálemiek című színmű, melyet Rusznyák Gábor visz színre Artur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján. A kékszakállú herceg vára operát Szabó Máté rendezésében láthatja a közönség, a Kölcsönlakás című komédiát pedig Béres Attila viszi a Nagyszínház színpadára. A Kamaraszínházban Lázár Ervin meséjével készülnek az ifjú színházrajongóknak: Keszég László rendezésében lesz látható a Berzsián és Dideki című mese. Szintén Keszég László rendezésében készül Az üvegcipő, Molnár Ferenc című vígjátéka. Szabó Máté színpadra viszi az Ivanov című színművet, a Miskolci Balett pedig az Anyeginnel készül Kozma Attila rendezésében.
A Játékszínben szintén izgalmas előadásokat mutat be a teátrum. Rusznyák Gábor rendezésében lesz látható a H-edda Gabler, Szőcs Artur a Leonce és Lénát viszi színre, a Miskolci Balett pedig még egy szerelmi történettel készül a tánckedvelő közönségnek: A szerelem hatalma című előadásban Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap tiltott, ám sírig tartó szerelmét jelenítik meg a tánc nyelvén.

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Áprilisban és májusban mindenkinek Miskolcon a helye! Annak legalábbis biztosan, aki nem szeretne lemaradni a 10. Színházi Olimpia keretében a világhírű rendezők, Christoph Marthaler és Silviu Purcărete rendkívül izgalmas előadásairól, amiket egy színházrajongónak sem érdemes kihagyni, valamint a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál előadásairól.

Fotó: Gina Folly

   Április 21-én és 22-én a Schauspielhaus Zürich társulata hozza el A sírás (A sejtés) című előadást Christoph Marthaler rendezésében. A közönség magyar felirattal láthatja a német nyelvű előadást, így annak sem kell kihagynia ezt a frenetikus produkciót, aki nem beszéli a német nyelvet. – Ez a produkció lehetőséget ad a nézőknek, hogy megcsodálhassák azt a hat nagyszerű színművészt, akikkel az elmúlt években Európa-szerte dolgoztam. Ők együtt mutatják be Dieter Roth nyelvi kísérleteinek hihetetlen panorámáját, egy virtuális zongoristával kiegészülve, aki délibábként jelenik meg és tűnik el a színpadi térben a szereplők beszélgetései és dalai közben, melyek a legnagyobb vígjátéktól egészen a legerőszakosabb tragédiáig terjednek – mondja Christoph Marthaler.

Fotó: Bíró István

   Május 3-án Eugène Ionesco Macbett-je lesz látható, Silviu Purcărete rendezésében. A kolozsvári előadás lenyűgözően komplex formában mutatja be a darabot, Helmut Stürmer fantasztikus látványvilágával és Vasile Șirli hamisíthatatlan zenei világával fűszerezve. A színészek kitűnő alakításai segítenek a nézőknek mélyebb betekintést nyerni a dráma által felvetett kérdésekbe, melyek a humor útján jutnak el nézőikhez. „Ionesco Macbettje nem egyszerűen a shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítása, hanem az abszurdba hajló, brutalizált társadalom átvilágítása és leleplezése. Kérlelhetetlen humorral mutatja be azt a közéletet, amelyet egyedül a folyamatosan szítot ellenségeskedés mozgat és hajszol bele a káoszba.” – írja Visky András, az előadás dramaturgja. "Az abszurd humor és a groteszk elemek dominálnak a darabban, boszorkányok és szellemek kuszálják össze még inkább az amúgy sem egyszerű hatalmi- és érdekhálót, amelyből egy idő után látszólag lehetetlen kikeveredni. A végén azonban mindenre fény derül és mindenki elnyeri méltó büntetését vagy épp jutalmát a nézők nem kis meglepetésére" – mondja Demeter Kata, a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára.



Fotó: Bíró István

   Május 4-én szintén a kolozsvári társulat előadásában látható az Állatfarm, Puskás Zoltán rendezésében. – A Kolozsvári Állami Magyar Színház egy új megközelítést választott, egy olyan művet, ősbemutatót létrehozva, amely megtestesíti az eredeti regény lényegét, de egyedülállóan izgalmas módon mutatja be a történetét, lenyűgöző zenei környezetben adja elő, amely tele van energiával és érzelemmel. A musical remekül ábrázolja az állatok változó személyiségeit és konfliktusait, miközben megragadja az eredeti művészi jelentőségét és a regény mögötti üzenetet – részletezi Demeter Kata. A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik: „Hangzásvilágában keményebb műről van szó. Hangszerelésben hozni kellett a lázadás hangulatát, de ott, ahol a dramaturgia megkövetelte eltértünk a lágyabb hangzás felé is.” – vallják a zeneszerzők, Erős Ervin és Klemm Dávid.
 

Fotó: Éder Vera

Nem kezdődhet Horizont fesztivál kiállítás nélkül: az idén 10 éves Miskolci Balett „történelmét” mutatja be a tárlat, ahol a társulat eddigi előadásaiból láthatják a legizgalmasabb fotókat az érdeklődők. A nyitónapot pedig nem lehet mással zárni, mint a társulat legújabb produkciójával: Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetője Marilyn Monroe történetét viszi színpadra Vörös napló címmel. A Vörös napló Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója. Ha ismernénk a tartalmát talán tisztábban látnánk az 50-es évek amerikai színésznőjének titkokkal, traumákkal teli életét. – Idén ez az egyik legjelentősebb bemutatónk. Marilyn Monroe nem csak a film-, de a popkultúra ikonja is volt, reményeim szerint az ő életének bemutatása minden korban érdekes a nézők számára – mondja Kozma Attila. – Úgy gondolom, hogy egy ilyen fesztivál nem csak a táncról, hanem az alkotókról és a lehetőségekről is szól. Régi tartozásunkat szeretnénk törleszteni a hazai alkotók felé, így igyekeztünk minél több magyarországi társulatot meghívni, mint a Közép-Európa Táncszínház, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat, Feledi János és a Feledi Project, valamint a fiatal alkotókat sem hagyhattuk ki, így Tóth Laura és Kozma Johanna előadásait is meghívtuk. A harmincéves Bozsik Yvette társulatot két előadás meghívásával is köszöntjük. Érkezik még Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus, akiknek zene-és tánctörténeti előadása rendkívül érdekes lehet a miskolciak számára. – Lengyelországból érkezik Anna Piotrowska, valamint Izraelből köszönthetjük a világ egyik legjelentősebb tánctársulatát, a Vertigo Dance Company-t, akik a 10. Színházi Olimpia segítségével jutnak el hozzánk. Szándékunk volt, hogy ha már egy ilyen erős színház ad otthont a fesztiválnak, mint a Miskolci Nemzeti, akkor hozzunk olyan előadásokat is, melyek egy színház-tánc ötvözeti érdekességet tudnak mutatni a nézőknek, így például látható lesz Shakespeare és Csehov egy-egy műve is tánc formájában – részletezi a művészeti vezető. – Folytatjuk a hagyományunkat, hogy új, friss, fiatal alkotókat mutassunk be a közönség számára, így Tóth Laura előadását hozzuk el, ami ötvözi a nyelvi játékot, a táncot, az éneket, és Kozma Johanna produkcióját is láthatják, ami pedig a felnőtté válás folyamatát boncolgatja.

Mit szólsz hozzá?

 

Megnyílt a blog külön rovata  az MNSZ 200 éves jubileumáról. Reményeim szerint érdemes lesz figyelemmel követni, hiszen az ünnepségek tényein kívül érdekességeket, meglepetést is tartalmaz. Lásd a jobb oldali menüsorban!

Mit szólsz hozzá?

Életének 92. évében ment el. Miskolcon is játszott, az 1949/50-es évadban. Moliére darabjában Tartufffe lánya volt, Offenbach nagyoperettjében, A gerolsteini nagyhercegnőben Vera Dubois, Fagyajev színművében - Az ifjú gárda - Valja Borc, s a Tamás bátya kunyhójában Peggy. Akkor én még nem láthattam. Viszont emlékszem rá sok tévéfilmből és nagyon szívesen arra is, amikor sanzont énekelt. Valamikor sokszor lehetett hallani a rádióban. Fellelni azonban ezeket a felvételeket később szinte lehetetlen volt. Nagyon megörültem, amikor a 2010-es POSZT-on megláttam őt Pécsett, a Király utcában. Vettem egy mély lélegzetet, s megszólítottam. Elmondtam, milyen szívesen emlékszem rá és mi a gondom. Felajánlotta, hogy amint hazaér, küld nekem egy CD-t sanzonjaival. Megtartotta az ígéretét, a lemezborítót dedikálta is: "Őszinte szívből". Azóta is szívesen hallgatom a dalokat. Nagyon sajnálom.

Mit szólsz hozzá?

Fotó: képkocka az MNSZ videó felvételéből

Ötvenedik alkalommal került közönség elé két napja Hunyady Sándor színjátéka, a Feketeszárú cseresznye. Egy nem budapesti színháznál mások az arányok, nagy szám, nagy szó ez az ötven! A Miskolci Nemzeti egyik legjobban rajongott produkciója természetesen megérdemelten jutott el eddig a számig – s mint Szőcs Artur, a rendező, a végén elmondta, kívánja, hogy találkozhassunk még a 100. előadáson is. Legyen úgy! És legyen úgy még több más produkció esetében is, mert – csöppet sem csökkentve ezzel a Feketeszárú cseresznye érdemeit – szerencsére Miskolcon nem ritka az olyan bemutató, amely szintén megérdemli a nagy szériát. 

Mit szólsz hozzá?

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el, 1962-ben, több mint húsz ország színpadain. Az idei színházi világnapon Samiha Ayoub egyiptomi színésznő, aki művészi pályafutása során csaknem százhetven színházi előadásban, több filmben és televíziós műsorban szerepelt, fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.

Barátaimnak, a világ színházművészeinek

A Színházi Világnapon írom nektek ezt az üzenetet, és miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt. Az instabilitás közvetlen következménye azoknak a konfliktusoknak, háborúknak és természeti katasztrófáknak, amiket a földünk jelenleg átél, és amik nemcsak az anyagi, de spirituális világunkra és a lelki egészségünkre egyaránt pusztító hatással vannak.
   Miközben hozzátok szólok, az az érzésem, hogy az egész világ olyanná lett, mint leszakadt szigetek vagy mint a ködös horizonton menekülő hajók, amelyek mindenféle útmutatás nélkül, mégis kitartóan vitorláznak, és remélik, hogy a hosszú bolyongásuk után egy biztonságos kikötőbe érkezhetnek meg.
   Soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk. Annak ellenére, hogy mindannyian szemtanúi vagyunk, ahogyan a hírek áramlása és a modern kommunikáció minden földrajzi határt ledöntve közelítenek minket egymáshoz, a világban tapasztalható feszültségek és konfliktusok átlépték a logikus felfogás határait és a látszólagos közeledéssel egyidőben olyan alapvető eltérést alakítottak ki, ami eltávolít minket az emberi lét legalapvetőbb lényegétől.
   A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: „Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban.” Amikor fellépünk a színpadra, azt azzal az egy élettel tesszük, ami bennünk lakik, de az életnek megvan az a nagyszerű képessége, hogy osztódni és szaporodni tud, így azzá a sokféle életté válik, amit mi közvetítünk a világ felé, azért, hogy életre keljenek, virágozzanak és terjesszék illatukat másoknak.
  Amit drámaíróként, rendezőként, színészként, látványtervezőként, költőként, zenészként, koreográfusként, technikusként mi mindannyian a színházban csinálunk, az egy olyan élet teremtésének aktusa, ami nem létezett azelőtt, hogy a színpadra léptünk volna. Ez az élet megérdemel egy gondoskodó kezet, ami megtartja, egy mellkast, amihez odadőlhet, egy kedves szívet, ami szimpatizál vele, és egy józan elmét, ami megindokolja, hogy miért kell túlélni és menni tovább.
   Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen. Mi elfogadjuk az élet tanát, hogy az élet terjedhessen a világon. Ennek érdekében nem sajnálunk időt, energiát, izzadságot, könnyeket, vért és idegrendszert, semmit, ami ahhoz kell, hogy közvetítsük ezt a magasztos üzenetet, az igazság, a jóságosság és a szépség védelmében. Hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.
   Nemcsak azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagy hogy megünnepeljük minden művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is. Szóval húzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából és kérjétek meg, hogy hagyja ezeket az ajtón kívül. Talán az emberiesség, amit most elhomályosítanak a kétségek, egyszer majd megint olyan kategorikus bizonyossággá válik, amitől büszkék lehetünk emberi mivoltunkra, és arra, hogy egymás rokonai vagyunk az emberiségben.
   Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyáját hordozzuk, az első színész első színpadra lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, ami csúf, véres és embertelen. Hogy szembesítsük mindennel ami szép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében.

Samiha Ayoub

Mit szólsz hozzá?

 

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és Veres Pál, Miskolc polgármestere.

   1823. augusztus 24-én, 17 órakor elkezdődött a teátrum történelme Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című nyitóelőadásával. Az ünnepi évad is ezzel az előadással indul majd – Szőcs Artur rendezésében –, abban az órában, mint kétszáz évvel ezelőtt.   

A sajtó személyesen részt venni nem tudó munkatársainak biztosították az internetes jelenlét lehetőségét. Külföldi tartózkodásom miatt magam is így, virtuális formában követtem a tájékoztatót.

Merem hinni, hogy a kétszáz évvel ezelőtti miskolci polgárok ugyanolyan büszkék lennének a „mi” mai színházunkra, mint amilyen büszkék ők voltak akkor az „övékre.” Hiszem, hogy a miskolci színház nemzeti kincs, melynek értékét óvni, becsülni, őrizni kell – hangoztatta Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Hozzátette, rendkívül szerencsés egybeesés és egyben lehetőség az, hogy éppen a 200. ünnepi évben rendezik Magyarországon a 10. Színházi Olimpiát, melynek keretében Miskolcra is számos világhírű színi- és tánctársulat érkezik. Olyan előadások, amelyekre bármelyik színház a világon büszke lenne, ha náluk vendégeskedne. Christoph Marthaler a színház világában olyan, mint Lionel Messi a futballéban: élő legenda. Az ő rendezésében készült előadás, A sírás (A sejtés) érkezik a Schauspielhaus Zürich társulatának előadásában áprilisban. A Vertigo Dance Company az izraeli művészet világméretű nagykövetévé vált. Tőlük a Pardes című előadást láthatja a miskolci közönség. Idősebb testvérünk, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tőlünk kicsit hamarabb, 1792-ben nyitotta meg kapuit, két igazán legendás előadás érkezik tőlük: Eugène Ionesco Macbettje Silviu Purcărete rendezésében, és George Orwell Állatfarmja, melyet Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert közreműködésével Puskás Zoltán rendezett. Ősszel Bukarestből a Bulandra Színházat is vendégül látja a miskolci teátrum, méghozzá a Vacsora barátokkal című előadást Cristi Juncu rendezésében, valamint Shakespeare Vihar című darabját Ada Milea rendezésében. Az 1680 óta fennálló Comédie-Française pedig elhozza a Tartuffe előadásukat, Ivo van Hove rendezésében. Béres Attila erről úgy nyilatkozott: „Ha a Comédie-Française a Tartuffe-öt hozza, akkor tényleg a »legnagyobbjukat« hozza.” Az őszi előadások jegyértékesítésről később ad információt a teátrum, de Béres Attila felhívta a figyelmet, rengeteg megkeresést és jegyigénylést kapott a színház külföldi nézőktől az előadások iránt, így azt javasolja a miskolci nézőknek, váltsák meg minél hamarabb jegyeiket.
   A 200 éves évforduló további programjairól, érdekességeiről májusban várható újabb sajtótájékoztató.
   Veres Pál, Miskolc polgármestere kijelentette: „Jó úton haladunk afelé, hogy Miskolc valódi értékei közismertek legyenek. A 2023-as esztendőben a Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli. A kultúra időtálló érték, az időtálló értékeket pedig őrizni kell.”

Hozzászólások (1)

A Miskolci Nemzeti Színház sajtónak szánt anyagait a blog is  megkapja. Ha ilyet teszek közzé, a fenti embléma jelzi.

Színház-és táncművészeti remekek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban. Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két klasszikus parádésan újrafogalmazva. Áprilisban és májusban Miskolc igazi művészeti központtá válik, ugyanis a Svájcból, Izraelből és Romániából érkező társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba hozzák fergeteges produkcióikat, melyeket mindenkinek látni kell.

Marthaler mesterműve Miskolcon

Fotó: Gina Folly

A világhírű Christoph Marthaler előadása kihagyhatatlan minden színházrajongó számára. Előadásai világszerte fesztiválok meghívott darabjai, ezért különleges megtiszteltetés, hogy az ünnepi évadban Miskolcon látható. A tipikus marthaleri groteszkkel és helyzetkomikummal tálalva tökéletesen működik az előadás, a színművészek játéka grandiózus. Senki sem számított pandémiára, amikor Christoph Marthaler egy gyógyszertár díszletei közé tervezte új bemutatóját és megkezdte a próbákat. A steril, semleges patikai környezet volt az a közeg, amely felől Marthaler értelmezte a művészi rokonlélek, Dieter Roth írásait. E másik nagyszerű svájci művész rajta hagyta kézjegyét a XX. század művészetén sablon festményeivel, illetve a piszok és a tökéletlenség iránti hódolatával. Az utánozhatatlan művészek alkotása most Miskolcon látható a Színházi Olimpia keretén belül.
Dieter Roth szövege alapján: A sírás (A sejtés)
Időpont: 2023. április 21., 22. 19:00 Nagyszínház

Vendégségben a világhírű Vertigo

 

Fotó: Elad Debi

A Vertigo Dance Company határozottan jelen van a kortárs táncéletben Izraelben és szerte a világon. Egyike Izrael négy vezető táncegyüttesének, és folyamatosan meghívást kap a legrangosabb nemzetközi fesztiválokra, a világ legismertebb színházaiba. A Vertigo Dance Company az izraeli művészet világméretű nagykövetévé vált. A Vertigo Dance Company Pardes című táncelőadását lesz szerencséje látni annak, aki áprilisban Miskolcra látogat. A héber pardes szó (gyümölcsöskert) az ősi perzsa nyelvből származik, és fáskertet jelent. A szó más nyelvekbe is bekerült – „Paradicsom.” – Pardes otthon született. Ez egy olyan műalkotás, amelyben a test összekapcsolódik a belső spirituális rétegeivel - minden egyes ember/táncos belsejével, miközben egy közös kárpitba szövődik – áll az éteri hangulatú előadás ajánlójában.
Vertigo Dance Company: Pardes
Időpont: 2023. április 29. 20:00 Nagyszínház

A mai néző Macbett-je

 

Fotó: Bíró István

Egy mesteri előadás, amely ékes jelét adja, mekkora élvezet Silviu Purcărete számára a színpadon dolgozni. Bámulatos, mekkora beleéléssel és szenvedéllyel épít fel minden egyes szerepet. Egy totális előadás, amelyben már csak a díszlet (Helmut Stürmer munkája) és a jelmezek (Lia Manțoc munkája) látványa kényeztetés a szemnek. Eugène Ionesco Macbettje nem egyszerűen a shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítása, hanem az abszurdba hajló, brutalizált társadalom átvilágítása és leleplezése. Kérlelhetetlen humorral mutatja be azt a közéletet, amelyet egyedül a folyamatosan szított ellenségeskedés mozgat és hajszol bele a káoszba. A ionescói Macbett ugyanakkor az összeesküvés abszurdja is. Meglepő elevenséggel szólítja meg a mai nézőt. A Miskolci Nemzeti Színház közönsége biztosan nem akarja kihagyni ezt az előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában.
Eugène Ionesco: Macbett
Időpont: 2023. május 3. 19:00 Nagyszínház

Orwell ominózus kisregénye megelevenedik

 

Fotó: Bíró István

Az Európa-szerte híres Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata zenei-koreográfiai
teljesítményével olyan előadást hozott létre, Puskás Zoltán rendezésében, amely bármelyik Broadway színpadon megállná a helyét. Erős Ervin és Klemm Dávid nagyon tud színpadi zenét írni. Kiegészítik, alátámasztják Lénárd Róbert igazán színpadra termett szövegeit, karaktereket rajzolnak. Hangosan, dübörögve, míg néha majdhogynem melankolikusan. George Orwell 1945-ben kiadott szatirikus kisregénye, az Állatfarm tulajdonképpen a sztálini Szovjetunió allegóriája és kritikája, tágabb értelemben viszont azt a gondolatot járja körül, hogy egy eredetileg szép és nemes elképzelés hogyan válik totális diktatúrává. Tudhatjuk előre, hogy milyen előzmények vezetnek egy ilyen rendszer kiépítéséhez? Vajon észrevehetjük ezeket a forradalmat megelőző titkos szervezkedésekben, a gyűlésekben, a titokban énekelt indulókban vagy egyes szereplők jellemvonásaiban? A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása erre keresi a választ.
George Orwell nyomán Erős Ervin – Klemm Dávid – Lénárd Róbert: Állatfarm
Időpont: 2023. május 4. 19:00 Nagyszínház

Az előadások a 10. Színházi Olimpia keretében valósulnak meg, további részletek a 10. Színházi Olimpia hivatalos honlapján.

Hozzászólások (1)

Fotó: mnsz-blog

"A színház szabadságot jelent. Igazából tényleg olyan, mintha megélhetne az ember több életet, mint ami adatott. Kinyit 3-4-5, nem tudom, hány dimenziót és megadja annak a szabadságát, hogy én is több lehetek. Azt, hogy nem maradhatok meg a saját kis világomban, muszáj belőle kilépni, a muszáj nyilván jó értelemben. Egyszerűen több mindenben kell gondolkodnom, empatikusnak kell lennem és érdeklődőbbnek a világ felé." A teljes interjú a Színészportrék rovatban olvasható!

Hozzászólások (1)

Egy-két írásban korábban is említettem, milyen jó a Miskolci Nemzeti Színház kommunikációja. Tényleg minden lehetséges alkalmat és módot megtalálnak és kihasználnak a kapcsolattartásra, informálásra, kíváncsiság kielégítésére, hagyományos eszközöktől (például a havi műsorfüzet) kezdve a kevésbé magától adódókon (reklám a városi tömegközlekedési eszközök oldalán, évadhirdető, hangulatos, vidám és sok embert vonzó rendezvények) át a médiában való jelenlétig (gyakori direktori megjelenés). És a színház közösségi oldala is fontos része ennek a kapcsolattartásnak. Nem csak azért, mert váratlan eseményekről azonnal tájékoztatni tud, hanem a színház-néző párbeszéd élvezetes színtere is. Használják is a nézők, leírjak kérdéseiket, még – sokkal – gyakrabban elmondják, melyik művész vagy produkció az állandó vagy időleges rajongásuk tárgya. Én két nagy erényét látom a színház ott folyó kommunikációjának (amelynek felelőse egyébként Méder Noémi sajtókommunikációs munkatárs, akivel beszélgetést is olvashatnak a blogon ), az egyik, hogy fiatalos, lendületes, humoros, közvetlen hangú, a másik, hogy közvetlen, de nem bizalmaskodó – például nagyon helyesen nem tegezi a nézőket. Akik nem tudják ott figyelemmel követni, azoknak íme néhány példa a legutóbbi időkből:       

Ma este Ének az esőben -  Találkozunk? Mi már melegítjük a szteppcipőket! A mai jelszó legyen: bokor! (* Ezt a jelszó: bokor-dolgot persze csak az érti, aki látta már egyszer az előadást. J.F.)

Ha szeretnék az estét Fandl Ferenc színművészünk társaságában tölteni (és ki ne szeretné? De komolyan, kérdezzék Harsányi Attilát), akkor ma este 19 órától a Művészetek Háza Kávézójában a helyük!

"Az a sok Ibsen csak nézőkínzás!" Na persze, nem nálunk. De mivel csütörtökön Ibsen épp nem lesz műsoron, jöjjenek Producereket nézni. Ha még nem látták, azért, ha pedig látták...nos, akkor nem kell megindokolnunk, hogy miért.

Mit szólsz hozzá?

 

   Jött az energiaválság, felfordult az előre tervezett rend, a közönség elé került az Ének az esőben. Örömünkre. Eddig akárhányszor láttam az előadást (csak kettőt nem láttam, külföldi tartózkodásom alatt), mindig ugyanaz történt a végén, hosszas taps, ováció, majd a ruhatárnál sorakozáskor, de még a színház épületének elhagyása közben is, itt is, ott is dúdolta valaki leginkább a nagy slágert: Singin’ in the Rain vagy más fülbemászó dallamot: Légy vidám, Gyönyörű lány, Te vagy a csillagom… Részletes beszámoló a produkcióról az Előadások 2022/23-as évad rovatban! 
 

Hozzászólások (1)

Fotó: mnsz-blog

"Például azért szeretem a miskolci színházat, mert bennem tényleg van egyfajta deviancia, és valahogy tolerálják, néha talán még igénylik is. Emiatt is jó itt lenni. Talán pont ettől vagyunk jó kerekek, mert az én hülyeségem a másikból hiányzik és kiegészítjük egymást." A teljes beszélgetés a Színészportrék menüpontban olvasható.

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Fotó: mnsz-blog

"Óriási megtiszteltetés, hogy egy ekkora múltú intézményben komoly dolgokat játszhatok, alapoznak rám, hogy az a kis szirmai csávó, aki voltam vagy aki még most is vagyok valahol, az egyik pillér. Nagyon jó rágondolni. De mindannyian ugyanazt a szekeret toljuk, a színpadon nem csak a saját sikerünket keressük, közösen akarjuk eljuttatni a nézőkhöz, amit a darab képvisel. Veszítünk, ha az egyén uralkodik a színpadon, ha csak magadat mutogatod. Kizárólag a csapatmunka tud győzni." A teljes beszélgetés a Színészportrék rovatban olvasható!

Hozzászólások (1)

 

Sodródó gondolatok, mert egyrészt 2022-ből sodródtak át 2023-ba, másrészt pedig mondanivalójuk a továbbiakra is érvényes. Hosszas kifejtést nem feltétlen igénylő vagy tűrő témák, de kevésbé vagy éppen, hogy nagyon is, mind fontosak.  

  Természetesen más előadásokról, prózáról és zenésről, komolyról és vidámról szólva is elmondhatnám, de legutóbb az év végén négy nap alatt végigült két Producerek és öt Ének az esőben kapcsán fogalmazódott meg bennem, milyen érdekes dolog is, hogy mi mindenre képesek komoly, felnőtt emberek a színpadon. Igencsak furcsán néznénk, ha a színházon kívül találkoznánk egy-két dologgal, viselkedéssel, reakcióval, s mi, komoly, felnőtt emberek a nézőtéren, mégis mindezt természetesnek, sőt szükségszerűnek érezzük. Bár remélhetőleg mindenkinek egyértelmű, de inkább le is szögezem, nem elmarasztalás ez a gondolat, ellenkezőleg, a legnagyobb szeretet kifejezése a színház világa és a színművészek, a kórus, a tánckar és minden háttérdolgozó iránt. 110 évvel ezelőtt így írt a Színházi Hét című lap (a vidéki színészetről, a teljes írást lásd az előző bejegyzésben!): „…még abban a nagy bohém rendezetlenségében is olyan hivatást teljesít, amelyért kijár számára minden babér”. Ma Miskolcon rendezetlenségről nem beszélhetünk, a bohém jelzőt én vállalnám, és minden babér – az valóban ma is kijár.
   Vannak sajnos, akik úgy gondolják, ha már színházba jöttek, alkalom ez maguknak is a szereplésre. Már az előadás megkezdése előtt és a szünetekben is felhívják magukra a figyelmet feltűnő viselkedésükkel, a színpadon látottakra pedig hasonló módon reagálnak. A nevetés például hangosan, hosszasan kitartva, rázkódva történik, külön műsor, amit, ha netán látták korábban is az előadást, megkezdenek már néhány pillanattal azelőtt, hogy egyáltalán elhangzott, megtörtént volna, ami kiválthatja. A többi néző pedig csak csodálkozik, nem érti, mi történt.  
   Az is nézőtéri megfigyelés, hogy az energiaválság miatti kevésbé felfűtött színház többeket arra sarkall, hogy ha már úgyis lehet kabátban is ülni a nézőtéren (magam még egyszer sem tettem, annyira hideg azért egyáltalán nem volt, de elfogadom, hogy a hőérzet egyénenként különbözik), akkor most már egyáltalán nem kell azzal foglalkozni, hogy színházba illően öltözzünk. Elképesztő, néha miben jelennek meg egyesek! Valahogyan el kellene kezdeni tudatosítani újra, hogy a megfelelő öltözék (erről lásd  az én álláspontomat, amiből az is kiderül, nem – mondjuk - estélyire és szmokingra gondolok) nem felesleges akadékoskodás és igenis nem idejét múlt illemszabály, hanem a tisztelet kifejezése a művészet és a művészek iránt. Van azért jó példa is. Jó volt látni az egyik ifjúsági bérletes előadáson, hogy szinte kivétel nélkül minden ifjú hölgy odaillő ruhát és minden fiatalember öltönyt és nyakkendőt viselt. Meg is kérdeztem: a Jezsuita bérlet előadása volt aznap.       
   De vissza a színpadra! Az Ének az esőben két egymást követő nap ment délután 3-tól és este 7-től is (a 3. napon, szilveszterkor pedig egy előadásban). Nem sok idő volt a pihenésre. Valamit segített a kettős szereposztás, csakhogy nem mindenki van lekettőzve még a főbb szereplők közül sem, az énekkar, tánckar, valamint a műszak és minden háttérdolgozó az ügyelőtől az öltöztetőkig pedig ugyanaz végig. Gondoljunk bele, alig egy óra pihenésre van lehetőség, s a lelkesedést, a színvonalat, a biztonságot illetően ugyanazt kell produkálni délután és este is!
   És ha már a kettős szereposztást említettem, a két különböző estén bemutatkozó szereplőgárda mindkettőjének az ő első estéje a premier! El is határoztam (nem titkolom, a kedves városomban, Prágában tapasztalt színházi élményeket követve, ahol ez hivatalosan is így van), hogy a blogon nem első és második szereposztás bemutatkozásáról, hanem első és második premierről fogok mindig írni.      
   Szintén nem csak az Ének az esőben produkció sajátja, hogy valami jelzés, néhány mondat utal az előadásban az MNSZ közelgő 200 éves évfordulójára. Ami leleményességet kíván, hiszen az évfordulóval egyébként semmiféle kapcsolatban nem lévő környezetbe, cselekménybe kell beilleszteni, de mindig ötletes a megoldás és a közönség mindig nagy tapssal fogadja a 2023. augusztus 24-i dátumra való utalást. A blog is készül az évfordulóra, de hogy mivel, azt most még nem árulom el. 
   1952-ben, Déryné halálának 80. évfordulóján a színház felvette a művésznő nevét, s Miskolci Déryné Színház lett (nem keverendő össze az Állami Déryné Színház utazó társulataival!). Bövebben erről olvashatnak. Azután eltűnt a név és lett Miskolci Nemzeti Színház. De a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház vagy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház mintájára lehetne Miskolci Déryné Nemzeti Színház is, a magyarországi nemzetik között egyedüliként viselve nő, s egyedüliként színművész nevét. Ha pedig az idő már kevés ezt végigvinni, lehetne az ünnepségek részeként bejelenteni a név (újra) felvételének kezdeményezését.
   S most kicsit a blogról! Fut egy interjú sorozat, egy éve kezdtem és szándékaim szerint még sokáig fog tartani. Színművészekkel beszélgetek, de háttérdolgozókkal is, így nagyon érdekes kulisszatitkokkal is megismerkedhet az olvasó. A Színészportrék és a Színházi emberek menüpontot keressék! Szándékom szerint nem igazán interjúk ezek, inkább baráti beszélgetések a színház csodájáról és a beszélgetőtárs helyéről, szerepéről ebben a csodában. Nagy örömömre szolgál, hogy már többen kifejezték, hogy maguk is afféle baráti beszélgetésnek érezték, nem faggatásnak, hanem valódi érdeklődésnek, s jól érezték magukat közben. Nem vagyok teljesen naiv, tisztában vagyok vele, hogy a hírverés, a publicitás sohasem árt, sohasem elég, de minden esetben azt éreztem eddig, hogy az obligát udvariasságon túlmutató kedvességgel fogadták a felkérést. Köszönöm szépen! Hamarosan megjelenik a következő rész, s előkészületben vannak továbbiak. A már megjelent részekre egyébként fel szokta hívni a figyelmet az MNSZ közösségi oldala is, és csaknem valamennyit átvette és közölte egy országos színházi portál.
   A blognak pedig, akár az MNSZ-nek, vannak hűséges barátai, akik rendszeresen küldenek nekem visszajelzést. Ezt is nagyon köszönöm!      
   Akad olyan eset is, amire rosszkedvűen gondolok vissza. Közvetlenül nem a színházzal kapcsolatos, csak valakikkel, akik kapcsolatban állnak egy bizonyos módon a színházzal. Szerettem volna írni róluk és erről a kapcsolatról. Meg is egyeztünk a beszélgetés időpontjában. Én ott voltam, de beszélgető partnerem nem. Ez még egyszer megismétlődött, akkor azzal az üzenettel, hogy fel fog hívni. Kitalálta az olvasó, azóta sem… Én jót akartam, sajnálom és egyáltalán nem értem, de nyilván nem teszek több lépést ebben az ügyben.
   Végül egy kérdés. Minden eszközzel tartani a kapcsolatot a közönséggel, ezt Miskolcon nagyon jól csinálják, rengeteg ötlettel, de láttak már színidirektort felszolgáló szerepben? Miskolcon még ez is megesik. Többször láttam, amint a szomszédos cukrászdába egy kávéra átugró direktor a nagy forgalomban besegített a kiszolgálásba, egy-két asztalhoz ő vitte ki a rendelést. Biztos vagyok benne, hogy itt alapvetően a hellyel ápolt jó kapcsolatból fakadó segítő szándékról volt szó, de akaratlanul ügyes marketing fogássá is vált, aki ott ült és ismerte őt, mindenkinek tetszett.  

Mit szólsz hozzá?

  A vidéki színészet a magyar kultúra egyik melegágya. Ezt nehéz volna letagadni még azoknak is, akik elvi ellenségei a „Komédiának” s úgynevezett színügyi bizottságokban és más egyebet kígyót-békát kiáltanak reá.
   Nincs igazuk, hiszen ez kétségtelen. A vidéki színészet még abban a nagy bohém rendezetlenségében is olyan hivatást teljesít, amelyért kijár számára minden babér.
   Mert mit csinálnak a vidéken azok a komédiások? Hát elsősorban szórakozást nyújtanak azoknak, akik csak azzal a céllal keresik fel a színházat, hogy néhány órányi unalmukat elűzzék. Ám ez csak a kisebbik erényük. A nagyobbik ott kezdődik, amikor fellebben a függöny és a vándor emberek gyönyörű, zengzetes magyar nyelven, hatalmas elmék mélyenjáró gondolatait vésik be hallgatóik agyába. Hiába mondaná nekem valaki, hogy hiszen amúgy sem értik meg mindannyian. Ez súlyos tévedés. A gondolatnak, amely a mélységből szárnyal, a magasba, nincs mindig szüksége arra, hogy mindenki azonnal meg is értse. Éppen elég, ha gondolkodóba esnek felette azok, akik még nincsenek a kultúra szent hajlékában. A gondolkodással egy anya méhében él a kíváncsiság is. Ha már idáig jutottunk, nem kell félteni azt, aki nem tudott az agyával rögtön megérteni valamit.
   Ez pedig nem egyéb, mint a kultúra hajnalhasadása, a szebb és intenzívebb jövő biztató pirkadása. A vidéki színészet istápolásának ez adja meg ezt a mozgató erőt, amelyből naggyá és diadalmassá nőhetne. (Színházi Hét - illusztrált színházi és művészeti hetilap, 1913)

Mit szólsz hozzá?

Szóljon az új esztendő első bejegyzése a néhány másodperce elbúcsúzott óév utolsó napjáról! Az Ének az esőben című musical volt műsoron, a magával ragadó dallamokat, vidám színészi játékot, sztepptáncos revüképeket ezen a különleges napon az alkalomhoz illő, szilveszteri betoldások színesítették, majd következett a vidám-megható finálé. De ezzel még nem volt vége a meghatott pillanatoknak. Szőcs Artur, az előadás rendezőjének szavai következtek:

Fotó: képkocka az MNSZ videófelvételéből

  "Kérem, engedjék meg, hogy messziről induljak! Kereken tíz évvel ezelőtt társulatunk ma már oszlopos tagjaival döntöttünk úgy, hogy a fővárost elhagyva egy új műhelyt alapítunk Miskolcon. Gyalog indultunk ide, hogy időnk legyen megérkezni, hogy kicsit jobban megismerjük a környék lakóit, szokásait. Ide érve igen erős művészi gárdával találkozhattunk, hihetetlenül jó zenekarral, tánckarral, énekkarral és kimagasló tehetségű színészekkel. Egyesítettük erőinket és útjára indult az a miskolci színház, amelynek ma este az egyik állomásán tartózkodunk. Akkor még - némileg a tapasztalatlanságunk miatt – nem gondoltunk, csak magunkra. Nem sejtettük, hogy ahhoz, hogy azt elérjük, amit mára talán sikerült, ahhoz nélkülözhetetlen a miskolci közönség egészen különleges szeretete, aurája, bizalma és nem utolsó sorban hite. Az elmúlt tíz évben sikerek, kudarcok, szakmai sikerek, közönségsikerek, bakik, csodák, vírusok, le- és bezárások, szomszédos háború mellett, büszkén állíthatom, hogy mostanra már közösen, vállvetve toljuk, sőt, ha kell húzzuk Thália szekerét. Semmi sem tántoríthatott meg bennünket, vagyis Önöket és a színház minden alkalmazottját abban, hogy a város, sőt most már az ország egyik legkiemelkedőbb kulturális intézményét megóvjuk és szárnyaltassuk, legyen napsütés vagy viharos szél. Amikor már azt hittük, hogy nyugodtan hátra dőlhetünk zsöllyéinkben, hiszen minden körülményt megteremtettünk hozzá, akkor villámként ért minket a hír, hogy a rezsiszámlák miatt januártól be kell zárni a színházakat. Azaz holnaptól. 

Igen, be kell zárni a színházakat, be is zárják a színházakat – de nem úgy Miskolcon! (*Taps és éljenzés.) A Miskolci Nemzeti Színház közönsége – mint Bagó a János vitézben – azt mondta 200 éve is és ma is, hogy: „Megálljatok, nem addig a!” Kétszáz éve egy társulatnak mondtak megálljt, ma a bezárásnak. A Miskolci Nemzeti közönsége összefogott, sőt egyesületet alapított Miskolci Színházbarátok néven és a művészeinkkel összefogva gyűjtést szervezett, és igen, 200 év örökségét megőrizve újra kulcsot adott a kezünkbe, hogy kinyissuk januárban is a színházat. Büszkén mondom, az óévet búcsúztatni ilyen közösségben – felemelő. Kívánunk mindenkinek áldott, boldog, csupa jó lehetőségekkel teli új évet és ne felejtsék, ha nem jönnek  az új lehetőségek, ha együtt maradunk, akkor csinálunk egy kaput, ha nem kopognak. Boldog új évet szeretnék kívánni mindenkinek!" 
   Ezzel ért véget számomra a 2022-es év színházi estjeinek sora, jöjjön a folytatás! 

Mit szólsz hozzá?