A páholysorok, a bíbor-fehér-arany színhatás, a nagycsillár... Ez az igazi! Miskolc gyönyörűen felújított színháza önmagában is esztétikai élmény. Az azonban még külön elismerést is érdemel, ahogyan vigyáznak arra, hogy minden egyes részlet összehangolt és a helyhez méltó legyen. Kezdve a legkisebb berendezési tárgyaktól a nézőtéri dolgozók elegáns formaruháján és a zenekari árokban ülők minden estén viselt sötét öltözékén át a ruhatári fém-tikettekig, amelyeket vissza kell szolgáltatni és nincs tele papírfecnikkel minden a közönség távozásakor.
   Milyen kár, hogy Egerben mások a kondíciók. (De milyen jó, hogy a társulat feledteti a hiányosságokat! Mert a legfontosabb mégis a játék, jól játszani pedig akár a legmostohább feltételek közt is lehet.)
   A My Fair Lady – egyike a műfaj legendás darabjainak. Szinte minden musical-kedvelőnek van valamilyen ismerete, emléke vagy elképzelése róla, amit meg lehet erősíteni vagy el lehet feledtetni és újakkal felváltani. Magyarországon "eredetinek" a filmváltozat számít, azt látták a legtöbben. Ez lehet tehát alap összehasonlításra. Nos, a mikolci produkció igazán kellemes, könnyed és szórakoztató estét nyújtott.
   Csík György díszletei és Zeke Edit jelmezei az elvárható visszafogottsággal, megfontoltan és elegánsan hely- és jellemábrázolóak. Majoros István korerográfiája a tulajdonképpen kevés táncossal és nem túl nagy ívű mozgásokkal betölti a színpadteret és mozgalmassá teszi azt. Ebben Horváth Péter rendezői ötletei is segítenek. A tánckar eleveníti meg a derby versenylovait is.
   Szóljunk végre a legfontosabbról, a darabot bemutató művészekről!
Higgins szerepében Szervét Tibort láttuk, aki ma már budapesti szí­nész, de nemrégen még e társulat tagja volt, őt láthattuk például a sok vitát is kiváltó, nagyon érdekes Hamlet-előadás címszerepeben. Okos, értelmező, de nem szájbara­gó játéka szimpatikus. Elisa – Nagy Ibolya. Személyében szerencsésen találkozik szépség, báj, tehetség, ének és mozgáskultúra. Üdítő volt nézni. Pickering ezredes – Dézsy Szabó Gábor. Őrá - a zenés műfajnál maradva — emlékezhetünk a Ci­gánybáróból. Jellegzetes, sajátos ka­rakterű alakja a miskolci színpad­nak. Elisa apjának szerepében Szegedi Dezsőt nézve arra gondoltunk, ebben az előadásban ő az, aki egy egri My Fair Lady-ben M. Horváth József lenne. Máhr Ági Pearcené-jének  a kérlelheteten komolyság álarca mögé bújt nagyszívű figurá­ja, Szerémi Zoltán (Freddy) igen érdekes felfogású alakítása szintén emlékezetesek. S akiket még nem említettem, Máthé Éva, Péva Ibolya, Ábrahám István, Komáromy Éva, Varga Gyula, Kulcsár Imre, Somló István, Masa Attila, Molnár Sándor Tamás, nem kevésbé méltóak a dicséretre. A miskolci My Fair Lady egyszerűen és minden további jelzőt fölöslegessé téve: jó!
   Miskolc és Eger sokáig összetartozott, a két város közönségét egy társulat látta el színházi élménnyel. A felsorolt nevek közül már csak ezért is sokan ismerősek lehetnek. Ha megtehetik, hogy megnézik őket, nem bánják meg. Mégis engedtessék meg nekem, hogy azzal fejezzem be: az egri társulatban is minden feltétel adott ahhoz, hogy ugyanilyen színvonalas előadásban mutassák be a darabot, ez pedig örömére szolgálhat minden városát és színházát szerető nézőnek.

* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Nap című napilap színházi mellékletében jelent meg.
 

   Gimnazistaként láttam először Schiller darabját. Már arra sem emlékszem, kik játszották, de élénken megmaradt a feszültség, a nagy érzelmek emléke. Kíváncsi voltam, a miskolci produkció mérhető lesz-e ehhez az emlékhez.  Elmúltak persze közben az évek, és egy kamaszkorú fiatalember  másképpen  reagál  mint egy felnőtt. Mégis azt hiszem, hogy ez az előadás szenvtelenebb, közömbösebb volt a vártnál. (Lehetséges, hogy a színjátszás stílusának változása is közrejátszik ebben?)
   Ferdinánd, az ifjú nemes szerepében Kuna Károlyt láttuk.Az előadás általános koncepciójához híven a romantikus dráma  ívéhez  alkalmazott  játékstílust meg-megtörte a ma emberének hangja, magatartása. Polgárlány kedvese - Létay Dóra. Előadásmódja tiszta, kulturált, de szívesen láttam volna valamivel több érzelmet. Például abban a jelenetben, amikor a kancellár utasítására elhurcolják. Ha higgadtan,  erkölcsi  fölénye  tudatában  próbálja  is  fogadni sorsát, ennyire nyugodt akkor sem lehet! Matus György kancellárja hátborzongatóan hidegvérű. Quintus Konrád titkárját csak a gátlástalanság mozgatja, őszintének vélt érzelmei is hazugok. Találó  Szerémi Zoltán udvarmestere. Lujza anyja, Péva Ibolya biztonsággal rajzolja ezt a nőtípust. Apja, Szegedi Dezső értelmétől befolyásoltan vívódik tisztesség és kötelező alázat között. Nagyon tetszett  Zborovszky Andrea Lady Milford-ja. Igazi nő! Ezt sugározza minden, arcjátéka, hangja, ahogyan  Zeke Edit hangulatos jelmezét viseli. (A másik szereposztásban ezt a szerepet vendégként Takács Katalin játssza.)
   Az előadás egésze zavarba ejtő, és a megfogalmazódó gondok, kételyek csak utólag csengenek le, de akkor eljutunk az elfogadásig,  visszamenőleg  tehát mégis igazolódik ez a felfogás. Schiller darabját Vas István fordította, de a mai  színpadra alkalmazó, Káin Péter  és Hegyi Árpád Jutocsa (aki egyben a rendező is) beavatkozása nyomán  olyan mondatok is elhangzanak,  amelyeknek  célja  a fiatalság mai nyelvezetéhez való  közelítés. Én kicsit stílustörőnek éreztem ezeket, de ez még pillanatok alatt felejthető volt. Nem így a díszlet, Dávid Attila munkája! Egy kupola alakú szerkezet  zárta  fedett térbe a forgószínpad peremére rendezett helyszíneket,  középen  kihasználatlan  űrt  hagyva.  Ehhez jött még  valami  nagyon furcsa… Olyasmit képzeljenek el, mintha lakásbelsőből irodán át kápolnáig mindent-mindent sártenger öntött volna el, majd a visszahúzódó, folyó,  csöpögő sár hirtelen nagy foltokban megdermedt és örök időkre ott maradt volna mindenen. Feltartóztathatatlan, tehetetlen lényeket, sorsokat magával sodró özönvíz? A kor és helyszín általános tisztátalanságát, romlottságát jelzik a mindenre rátapadt szennyfoltok? Ezeket éreztem elfogadható magyarázatnak, de mindvégig zavart  ez  a  váratlan,  sokkoló díszlet . A legvégén azonban értelmet kapott és elfogadhatóvá vált a kiábrándító környezet és az üres középső tér is. A kupola kör alakú nyílásán Ferdinánd és Lujza  halálban megvalósuló egyesülésekor fénysugár tört át, rájuk vetődve megszépítette, megbocsáthatóvá tette gyengeségeiket, mintegy felmagasztalta és egy szebb világba emelte őket. Harmóniával és megnyugvással váltotta fel a sivárságot. Szépen sikerült a Bánya Tamás által tervezett világítás.
   Sokan maradtak távol erről az (ifjúsági bérletes) előadásról. Sajnáltam, mert méltatlan volt nem csak  a gyönyörű színházhoz, amelyet meg nem állhatok legalább egy félmondat erejéig ismét dicsérni, de a művészekhez is. Kárpótlásul talán az szolgálhatott, hogy a tapsból lemérhetően, akik ott voltak, azoknak tetszett az előadás. Nem is igen értettem a kurta-furcsa, sietős meghajlást. Mi, akik ott voltunk,  tapsoltunk volna még egy kicsit…

* Ez az írásom eredetileg a Heves Megyei Nap című napilap színházi mellékletében jelent meg.
 

   Olvastam tökéletesen elutasító kritikát Sivatagi Hamlet címmel és hallottam az előadás dicséretét egy benzinkútnál dolgozó fiatalembertől…
   Az első igen markáns és mindvégig megmaradó benyomást a díszletnek köszönhettem. Hatalmas, nyomasztó, rátelepszik az egész térre – és a néző hangulatára. Talán épp ez volt persze a tervező célja, azonnal felkelteni bennünk a dán királyi udvar nyomasztó atmoszféráját. Egyetlen színt látunk, komor, vaskos falakat, tornyot, lépcsőket, hidat. Minden itt történik. Látjuk, hogy történik, de nem igazán érezzük. Inkább csak eszünkkel tudjuk, hogy nagy szenvedélyeknek, feszítő érzelmeknek kell jelen lenniük, mert a játékban nem eléggé tükröződnek. Szó, szó, szó – de kevés a szív. A tökéletes kudarccal azonban nem értek egyet, köszönhetően elsősorban Szervét Tibor többször érzelmileg is szépen megoldott, s így valóban ható jeleneteinek és Ophelia (Orosz Anna) néhány percének. Tetszett a Színészkirályné – Molnár Anna! Ugyancsak tetszett néhány világítási effektus.

* Ez az írásom eredetileg a Mezőkövesdi Szivárvany című havi iskolai lapban jelent meg.