A színház emeleti társalgója folyamatosan helyt ad kiállításoknak. Ezekhez elhelyeztek egy vendégkönyvet is, de a közönség az előadásokat, a színházat is említi, kommentálja benne a kiállítások mellett, attól kezdve, hogy „Első színházi látogatásunk. Remek az előadás.” odáig, hogy ”Változatlanul csodálatos a Miskolci Nemzeti Színház”.
   Majd egyszerre ezt olvassuk: „Budapestről jöttem, meglepődve tapasztalom, hogy az előadás nagyon színvonalas.” – örüljünk vagy szomorkodjunk? A helyes válasz nyilván az, hogy egyiket is, másikat is. Vidéki színházak sorsa a lokális ismertség – lám, még akkor is, ha az a színház éppen remek formában van, színvonalas és sikeres előadások sorát mutatja be, tehetséges, hivatásukért élő-haló társulattal és háttérdolgozókkal, estéről-estére hatalmas tapssal, gyakran álló ovációval. Akkor is, ha – mint az MNSZ – igazán gyakran jelenik meg internetes és más orgánumokban, kulturális híradásokban, kritikákban, de még kereskedelmi tévéműsorokban is.
   Mennyire más volt valamikor, amikor például még a televízió hetente sugárzott élő színházi közvetítéseket és vidéki színházakból ugyanúgy, mint a budapestiekből. (Jut eszembe, Miskolcról van olyan előadás, amit felvett ugyan a tévé – de hiába várjuk.)
   Tudom, hogy nemcsak a vidéki színházak környezetében változott – nem jó irányba – a világ. A budapesti néző valószínűleg nem is igen hibáztatható azért, mert meglepődik, hogy színvonalas előadást látott Miskolcon. Mégis szomorú dolog ez. Amint az is, hogy az akkor már jó ideje nagy sikerrel futó Producerekről (mármint magáról a darabról) pesti színházi ember írta le, hogy Magyarországon csak a Madách Színház mutatta be. Öröm volt az ürömben, hogy nem kellett sokáig várni a helyesbítő kommentekre. És az is pesti – pár nappal ezelőtti – példa, hogy egy neves és sokak által kedvelt fővárosi színészről egy közösségi oldalon megkérdezte valaki, hogy kicsoda. Nosza, meg is indult az adok-kapok kommentháború, ami végül azzal csengett le, hogy bizony Pesten is sokan csak az általuk látogatott színház művészeit ismerik.
   Mit lehet tenni hát egy vidéki színház ismertségéért? Azt gondolom, az MNSZ tényleg nagy súlyt fektet erre is és megtesz mindent, amit megtehet – azaz nemigen lehet többet, mint ami most is megtörténik. A közönség segíthet – Miskolcon és minden színházban – még azzal, ha viszi hírét az előadásoknak, hangsúlyozza színvonalasságukat, kifejezve megérdemelt szeretetét. ha pedig egy messziről jött néző meglepődik, bízzunk benne, hogy azután ő is beáll a hírvivők sorába!