2024.03.27. 09:47
Valamennyi fotó: mnsz-blog
|
Komoly érdeklődés mellett nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában Kónya Máté bemutatkozó kiállítása, Van képem hozzá címmel. Láthatóan a családtagokon, barátokon kívül is igen sok érdeklődő volt kíváncsi az ifjú fotós, a Lévay Gimnázium 11-edikes tanulója most megtekinthető képeire, amelyek két témakört ölelnek fel, természet és színház. Máté nevével a blog olvasói már két ízben is találkozhattak, először, amikor a színház nézőjeként készítettem vele interjút, ez elolvasható , másodszor pedig a bicentenáriumra a blog felkérésére készült köszöntők egyike az ő munkája volt, a videó megtekinthető .
A fotókiállítás online változatát (és online vendégkönyvét) keressék!.
A Lévay Kórus – Petró Balázs vezetésével – fellépése után Méder Noémi, a színház kommunikációs munkatársa köszöntötte a közönséget.
Ezután Nádasy Erika, az MNSZ művésznője mondta el Aranyosi Ervin versét, amelynek az alkotóról szóló sorai akár – az alkalom különlegességét növelve éppen a megnyitó napján 18. születésnapját ünneplő – Mátéról is születhettek volna.
A fénykép örök
Az idő múlik, elszalad,
s a tovatűnő pillanat,
akár egy röppenő madár,
úgy illan el, ha tovaszáll.
Béklyót kötni rá nem lehet,
szelni belőle szeletet,
ami kezemben itt marad,
erre nem sok módszer akad.
Ám ezt kínálja a fotó,
s a szemmel, szívvel alkotó,
megállítja, mi megy tovább,
s örökre őrzi a csodát.
Nem mindenből lesz bűvös kép,
önmagától a hűvös gép
alkotni csodát képtelen,
önmagában emléktelen.
Kell hozzá művész, képzelet,
mely látja a természetet.
Ki visszaadja, amit lát,
kit megérint a nagyvilág!
Az alkotói köszöntő
teljes egészében megtekinthető
a blog
helyszíni videó felvételén, a
képre kattintva.
|
Kónya Máté Susan Sontaggal vallja, hogy „Fényképezni annyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép – éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot - az idő mindent fölemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik. A fénykép hatalma abban rejlik, hogy lehetővé teszi olyan pillanatok tüzetes vizsgálatát, melyeket az idő sodra egyébként rögtön elmosna.”
Köszöntőjében elmondta, hogy fotós szenvedélye – amelyről beszélni nehezebb, mint művelni – akkor kezdődött, amikor a COVID járvány terjedése miatt otthoni tanulásra kényszerültek a diákok. „Hamar elfogott a szabadságvágy, mindenáron szabadulni szerettem volna a bezártságtól. Elkezdtem felfedezni környezetem apró részleteit, olyan pillanatokat, epizódokat, melyek felett az ember a hétköznapok során elsiklana vagy nem venne róluk tudomást. Elindultam otthonról, ki a szabadba, megragadott a természet csodája, sebezhetősége, értéke és változékonysága, varázslatos lüktetése.” Képeivel szeretne rávilágítani arra, hogy Földünk hanyatlása közös erővel, kellő éberséggel, tettvággyal és elszánással visszafordítható.
Érdeklődést szeretne kelteni minden megtekintőben azért, hogy észrevegye környezete csendesen zajló történéseit is, nem csak a természetben, de mindennapjai sodrásában is.
„Itt jön képbe a színház. A 200 éves Miskolci Nemzeti Színház, ami az egyik legremekebb hely erre. Fotósként kuriózum megörökíteni, ábrázolni a színház egyszeri és megismételhetetlen pillanatait. „A színház sorsok, életek, emberek együttes, varázslatos jelenléte.”
Az alkotói köszöntőt követően Kónya Barnabás, Máté testvére mondott el egy témájában a természeti képekhez szorosan kapcsolódó verset.
Kányádi Sándor: Szitakötő tánca
Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.
A színvonalas megnyitót követő, képek előtti beszélgetések és a vendégkönyv bejegyzései egyaránt igazolják a sikert. A kiállítás április 18-ig látogatható a Nagyszínház előadásai alatt.
Végezetül álljon itt három kép mutatóban, melyek közül az első művészi értékén túl személyes okokból is a blog szerzőjének legkedvesebbike.
Kedves Máté!
Elolvastam, megnéztem, meghallgattam mindent és megörültem... Jééé, egy hasonló lelkületű ember! Fények, illatok, pillanatok, varázslat. Fotózás és színház: örömforrás! Hozzátartozik a mindennapjainkhoz, segít élni.
Nagyon szép képeket válogattál össze a kiállításra, a fekete-fehérek egészen fantasztikusak!
A Tündöklő árnyék c. képedet nézve jutott eszembe az én kedvenc fotós idézetem:
"Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható!" /Robert Bresson/
Szívből gratlulálok! Szép fényeket, sok-sok felejthetetlen pillanatot kívánok!
Szeretettel, Évi
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy általad megismerhetem Mátét. Sajnos most nem tudok elmenni Miskolcra megnézni a kiállítást, de az online galéria azért kárpótolt! /és a blog még mindig menedék.../