Megszokhattuk már - és jól tettük, ha meg is jegyeztük -, hogy Eger nyári színházi életében a Líceumban és a Várban visszatérően látható előadások mellett évek óta jelen vannak a Pinceszínház produkciói is. Játszóhelyük az Érsekkert.  Nincsenek falak, a park, a természet, fák és virágok veszik körül a kis szabadtéri színpadot, no meg a tó, amelynek békái az idei programsorozatban egyenesen „címszereplőkké” léptek elő. Hogyan? Kis türelmet, az is hamarosan kiderül!
  Ebben a környezetben - miközben nem feledkezhetünk meg a néhány évvel ezelőtt éppen itt látott Pomádé király új ruhája című Ránki György operáról - első hallásra meghökkentőnek tűnhet slágereket felvonultató zenés játékok mellett - Horribile dictu! – operát is bemutatni! Márpedig a 2014-es nyári szezonban megtették és reméljük, ez a következő években is folytatódni fog.
   Mondjuk el azonban azt is,  hogy az idei és a korábbi évek során is igyekeztek a lehetőségekhez alkalmazkodóan, de nem megalkuvóan  nem csak változatos, de színvonalas programmal szolgálni, sőt különlegességekkel.
   Eger zenei és színházi életéből   feltűnően hiányzik az opera.  A színházban sem találkozhatunk vele (természetesen vendégjáték jöhetne szóba és kisebb létszámú kamaraoperák), de akár koncertszerű előadással sem valahol, bár azt magam sem tartanám az „igazi”-nak, hiszen szcenírozás és játék nélkül nincs meg a színházi élmény, az élő hang varázsa nyújt csak többletet egy lemez meghallgatásához képest. 
   Így hát akár azt is mondhatnánk, misszót teljesít a Pinceszínház, legfőképpen akkor, ha valóban lesz folytatás is.
   De ne felejtsük el azt sem, hogy kettőn áll a vásár, ez esetben a másik fél az a közönség, amelynek pártolnia kell(ene) a kezdeményezést.  (Egyetlen mondatnyi kitérő: ez elmondható a Líceum-beli Lumpáciusz Vagabundusz előadással, az Agria Nyári Játékok produkciójával  kapcsolatban is, amely szintén nemes alapanyagból  – Heltai Jenő – született és ehhez képest szintén több figyelmet érdemelt volna.)
   Az opera, mint műfaj sokakat elriaszt, noha az is igen gyakran kiderül, hogy soha sem próbálták meg előítéleteiket félretenni. Pedig talán egyszer s mindenkorra sikerült is volna eloszlatni őket, különösen, ha első alkalommal nívós, de  könnyen befogadható, igazán szórakoztató operával találkoztak volna, mint esetünkben. Akadnak azután, akik nem tartanak eléggé  előkelőnek egy ilyen vidéki, nyári, szabadtéri opera előadást. Csakis az Operaházat, ha nagyon muszáj, akkor valamelyik nagy vidéki  színházunk operatársulatának produkcióját. Magam is szeretem az Operaház és egy hagyományos, páholysoros nézőterű színház hangulatát, akusztikáját, az ottani előadások varázsát, de igencsak sajnálhatja, aki erre a másféle nyáréjszakai opera varázslatra nem tud vagy nem akar nyitottságot mutatni és feltételezi, hogy eleve nem is lehet színvonalas.
   De térünk rá végre konkrétan arra is, mit láttunk!
  Az első részben az Esküdtszéki tárgyalás című vígoperát. A zeneszerző Arthur Sullivan (1842-1900). Édesapja katonakarmester, klarinétos, így zenével telített légkörben nő fel. Ösztöndíjas a Királyi Zeneakadémián, tanul a lipcsei Konzervatóriumban. Ír zsoltárt, kantátát, kísérőzenét, balett muzsikát, de igazi hírnévre az angol operett és opera világhírű képviselőjeként tesz szert.  A librettista   W. S. Gilbert .  A történet tulajdonképpen  nem több, mint egy kis tréfa, egy bohózat, a zene azonban felemeli és az ábrázolt mulatságos (valóban létező, mindenki által ismert) figurák mellett a meglepő záró fordulatot  is úgy fogalmazza meg, hogy azzal nem csak illusztrál, hanem hozzá is tesz. Nem szeretnék többet elárulni a cselekményről, mert hátha sikerül ősszel még valahol fedett helyen is bemutatni az előadást , azokat is „becsalogatva”, akik most nem látták. A szereposztást azonban leírom, hiszen olyan vidáman, olyan kedvvel vettek részt mindnyájan a játékban, hogy élvezet volt nézni.
Felperes – Baranyi Anett
Alperes – Kecskeméti Róbert
Bíró – Jenei Gábor
Törvényszolga – Kolozsi Balázs
Ügyvéd – Tötös Roland
Esküdtek: Demeter Sándor, , Görög Patrik, Hegedűs Richárd, Molnár Róbert, Márton András
Esküdtnék: Jambrik Boglárka, Kiss Nóra, Majláth Marianna, Orth Éva
Koszorús lányok: Kurucz Zsuzsa, Vajda Éva
Az előadást (mindkét részét)  Szatmári György, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze rendezte. Nyilván a helyszín adottságaihoz és technikai korlátaihoz kellett alkalmazni a hangszerelést – Regős Zsolt (miskolci színház) munkája – s a rendezésnek pedig mindehhez alkalmazkodnia kellett. Könnyed, sőt jó értelemben laza  és humoros az előadás,  ének, gesztusok, mimika, mozgás kellemes összhangját megteremtve, időnként  „idézetekkel” utalva a cselekmény eredeti korán túllépve  a mára is.
   Az este második részében egy  eredetileg prózai kabarétréfának született művet láthattunk. Írója László Miklós. Éjféli operabemutató a címe, de mindenki csak úgy ismeri inkább: Mama, fogjál nékem békát (daloljunk vagy lőjek?)...  Így értendő tehát a kis vízi állatkák címszerepe és ők időnként igyekeztek is kuruttyolásukkal, brekegésükkel hangot adni véleményüknek. Ez is hozzá tartozhat a nyári színházi este varázsához! A  zenés változat, az opera paródia muzsikáját Vujicsics Tihamér komponálta. A fent már felsorolt szereplőkön kívül (akik valamennyien színre léptek ebben a részben is) meg kell említenünk Regős Zsoltot, mint őrült zeneszerzőt és  Baráth Zoltánt, mint színigazgatót.  
   A Pinceszínház kezdeményezése, az operaműfaj élő jelenlétének megteremtése Egerben mindenképpen  figyelmet és támogatást érdemel. Reménykedjünk a folytatásban!


Ez az írás a polusonline.com-on is olvasható.