Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház direktora, rendező és Keszég László, a színház rendezője beszélgetett a mezőkövesdi közönséggel.

   Keszég László Szabadkán született. Bár a családban pedagógusok, mérnökök voltak, ő színésznek készült. Márt tíz évesen szerepelt műsorokban, később belépett egy szavalókörbe, majd alakítottak kortársaival egy országos sikert aratott avantgárd formációt. Amikor leszereltek a katonaságtól, hamarosan kitört a délszláv háború. Ekkor jött át Magyarországra. Színész szeretett volna lenni, de már az első félévben többször kérték arra társai, hogy kívülről nézze meg a jeleneteiket. Felvette a rendező szakot.
   Béres Attila Marosvásárhelyen járt sportiskolába, focizott. Édesapja azonban nem nézte jó szemmel sem ezt, sem a színház iránti érdeklődését. A Babes-Bolyai Egyetemen tanult matematikát, de a harmadik évtől párhuzamosan színészetet is. Látta, hogy társainak örömet okoz a színészet, de neki inkább küzdelem volt, az ösztön kevésnek bizonyult. A matematikát és a színházat „összeadva” végül kijött a rendezés. Ezt már Budapesten tanulta, majd Egerben töltött két évet, vizsgarendezése a Valahol Európában volt. (* Hatalmas sikerrel. Az előadást a Magyar Televízó élő, egyenes adásban közvetítette, majd felvételről meg is ismételték. – J.F.)
   A rendezésről általában szólva Keszég László elmondta, amíg elkezdődnek az olvasópróbák, a színházi rendező már elvégzi a munka hatvan százalékát, megtörténik az értelmezés, a szöveg előkészítése, a dramaturgiai munka, skiccelés, tervezés.  Béres Attila szerint a rendező 3D-ben talál ki valamit, amit egy könyv két dimenzióban hoz létre, egy addig nem létező világot álmodik meg, bízva abban, hogy az közel áll a néző elképzeléséhez. A rendezés azonban nem mindig tiszta öröm, nincs olyan, hogy jó az előadás, hiába szereti a néző, „húsz éve él kétségben”. A színház nem panoptikum, a máról kell szólnia. Keszég László szerint ma a színházak legnagyobb ellensége például a kamaszok megszólításában a kereskedelmi tévék világa, a villogó, gyors, látványos váltásokkal. Mozifilmek azonban már nincsenek 160 perc hosszúság alatt, szembe mennek a trendekkel, sőt a tévéhíradók is nyúlnak, színes-szagos anyagokat kínálnak. Ki kellett valamit találniuk valamit a színházaknak, ezért hódítanak az átiratok. Eljön azonban majd újra a klasszicizálódás időszaka. Átiratokról szólva Béres Attila szerint a SzentivánéjiÁ!-nak például javára vált, hogy kibontotta Oberon történetét. A Mágnás Miska esetében pedig magával is vitatkozik és nem mindig ért egyet sajt magával, de az igazgató örül, ha kollégája jól csinál valamit.
   Direktorként nagyon sok nagyon sok mindenre kell ügyelnie. Az évad megtervezésekor például objektív (meglegyen, a pénz, az egyéb feltételek az előadásokhoz) és szubjektív szempontok is vannak. Fontos, hogy a színház aktuális társadalmi problémákat érintsen, a nézők ne csak hátradőljenek, hanem a darab érintse meg őket. Keszég László ezt azzal egészítette ki, hogy az évad összeállításánál figyelembe kell venni a társulat összetételét, szerepet kell adniuk a színészeiknek. A színész alkotótárs, akkor is, ha netán valamin összevesznek a rendezővel. A színész munkaeszköze a lelke, attól hiteles, eltárolja érzelmeit. Ő viszi vásárra. a bőrét a színpadon.
   A Miskolci Nemzeti Színháznál demokrácia van. Lehetne színházat vezetni úgy is, hogy csak az igazgató ízlése érvényesül, de Miskolcon öt tagú művészeti tanács működik (akkor is, ha szerződése szerint az igazgató az egyszemélyi felelőse mindennek), biztosítva a fékeket és az ellensúlyokat, szűrőket, megfontolt döntéseket. Ez a nehezebb út, de felemelő, ha az ember beismeri a tévedését. Talán ezért sikeres a miskolci színház országosan, mert a meghozott döntéseknek van alapjuk. A direktor elmondta, hogy bár tízszer annyi jegy fogy színházi előadásokra Magyarországon, mint focimeccsre, sem a támogatás nem arányos, sem fizetések. Ez azonban már politika és nem matematika. Miskolcon a Covid járvány után augusztusban, szeptemberben még foghíjasan ültek a nézőtéren, azóta azonban már berobbant a nézőszám.
   Büszke arra, hogy Miskolcon kívül más borsodi városokból, de Egerrből, sőt Budapestről is sokan járnak hozzájuk, de szeretne szorosabb kapcsolatot a mezőkövesdi közönséggel is, akár úgy, hogy egy „matyó bérlet” keretében várják őket Miskolcra, akár úgy, hogy előadásokat hoznak el a városba. (* Volt már hasonló kapcsolat, igaz, évtizedekkel ezelőtt, amikor a Miskolci Nemzeti Színház éveken át játszott helyi bérlet keretében Mezőkövesden. – J.F.)

Egy másik beszélgetésen pedig Nádasy Erika színművésznő volt a vendég, aki Piaf-estje néhány dalát is elénekelte.