Blog a Miskolci Nemzeti Színházról
|
A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek. Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.
| |
|
|
|
HOSSZÚAK2021.12.15. 16:49
|
Mármint a miskolci előadások. Íme néhány példa a nagyszínpadról (természetesen vannak azért rövidebbek is, de elsősorban a Kamarában és a Játékszínben), a szünetek időtartamát is beleszámolva:
Feketeszárú cseresznye 195 perc
Hermelin 235 perc
Producerek 190 perc
SzentivánéjiÁ 170 perc
Hosszúak. No, és baj ez? Először is szögezzük le, hogy egyetlen előadás művészi színvonala sem attól függ, mennyi az időtartama. Harminc perc alatt is lehet gondolatokat megragadó formában közölni, de, ha csaknem 4 órás az előadás, mint Szomory Dezső Hermelinjének itteni változata, az is lehet indokolt. Igazából ebben az esetben észre sem vesszük, hogy már a 4. órában járunk. Eszembe jut egy példa a Csizmadia Tibor direktorságnak utolsó évadát élő egri színházból is. Paul Claudel Zsótér Sándor által rendezett A selyemcipő című darabjából húztak, mert a vidéki közönség egyszerűen nem tudott már hazajutni, így 3 óra 35 perces volt, de a bemutatón még 4 óra 15 perc.
Ez talán az egyetlen indokoltan figyelembe vehető tényező, tudniillik a közlekedés, a néző hazajutása. Személyes példámat említve, nekem is könnyebb, ha elérem a 22:00 órás buszt, mert azután már csak egy késői vonat van, amitől az állomásról még jó félórát gyalogolva negyed egy-fél egy, mire otthon vagyok.
De a kérdés az, megéri-e? Ha egy előadás lenyűgöz, mélyen elgondolkodtat, igazán szórakoztat, akkor nem az időt nézi az ember, ellenkezőleg, azt kívánja, bárcsak tartana még, bárcsak ne lenne már itt a vége. A várható katarzis élménye előre, bekövetkezte pedig utólag is feledteti a fáradtságot.
| |
|
|
kommentek & Napló-archívum évenként |
| |
|
A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!
|
| |
|
|