MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

ONLINE JEGYVÁSÁRLÓK HÁTRÁNYBAN?

2022.02.15. 13:30

   "A márciusi jegyek értékesítése február 15-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése február 16-án 10 órakor kezdődik. Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket hálásan köszönjük!"
   A Színház közösségi oldalán sorra jelentek meg a fent idézetteket követően a kommentárok, amelyek nem értik az egynapos különbséget és elkeseredettségüket fejezik ki. Ezekre a Színház következőképpen reagált:
   "Kedves Nézőink! Technikai ok miatt döntöttünk úgy, hogy ezentúl ilyen formában indítjuk a jegyvásárlást. Sokszor előfordult, hogy a jegyirodánk kollégái nem tudták a helyszínen jegyet váltani kívánó nézőnknek biztosítani a kiválasztott helyeket, ugyanis a rendszerben az online foglalások sokszor ütköztek a jegyirodánk munkatársai által foglalni kívánt jegyekkel. Az ilyen kellemetlenségek elkerülése végett határoztunk úgy – ahogyan sok más színháznak is bevett gyakorlata már –, hogy az online jegyvásárlást egy nappal később indítjuk. Ezúton is kérjük és köszönjük türelmüket, együttműködésüket és megértésüket!" Majd később:
„Vagy az online jegyet vevő néző vagy a helyszínen jegyet venni akaró néző esik el a jegyvásárlás lehetőségétől, mert az elektronikus jegyrendszer nem tudja kezelni az egyszerre, egy időben beérkező foglalásokat - ugyanazon helyre. A vásárlás folyamata itt megakadhat, igencsak kellemetlenséget okozva ezzel jegyirodánk kollégáinak és a nézőnek is.” Én sem teljesen értettem a dolgot.  Rendben, ez világos. De a 2. naptól kezdve és az összes többi napon már nem áll fenn? Technikailag ugyanaz lesz a helyzet, nem? Utánaérdeklődtem, s a következő magyarázatot kaptam: "A jegyrendszerbeli összeakadás természetesen máskor is előfordulhat, azonban a jegyirodánk kollégái jelezték, hogy ez többnyire csak a jegyvásárlás első napján történik meg, hiszen itt sokan akarnak egyszerre jegyet vásárolni, és nagyon sok esetben már tarthatatlan volt a helyzet. Ahhoz, hogy egy esetleges összeakadás után újra elérhető legyen a jegy (hiszen az is előfordul, hogy senki nem tud venni, mert mindenkinek azt jelzi, hogy már megvették), kb. 40-45 perc kell, amíg a rendszer helyreáll."
   No, így már sokkal világosabb és megérthetőbb.
   De azért sajnos mégis az a helyzet, hogy aki mondjuk nem Miskolcon él (mint én sem), szívesen vállalja az utazást az előadásokra, de nem tud a  jegyvásárlás első napján, rögtön nap közben odautazni, az automatikusan hátrányba kerül annyiban mindenképp, hogy kevesebb esélye van azt a helyet megkapni, amit szeretne, ahol rendszeresen ülni szokott.

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!