Blog a Miskolci Nemzeti Színházról
|
A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek. Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.
| |
|
|
|
TAKARÁSBAN - AMIT A NÉZŐ SOHASEM LÁT. MI TÖRTÉNIK ELŐADÁS KÖZBEN A KULISSZÁK MÖGÖTT?2022.04.11. 09:23
Hat óra harminc perc van, az ügyelőtől elhangzik az első figyelmeztetés. Hat negyvenötkor jön a második, amikor – amint a nézőtérre kapcsolt monitorján látjuk – már a közönség is egyre nagyobb számban foglalja el a helyét. Ő egyébként régen bent van már, körbejárta a színpadot, megnézte, a kellékek helyükön vannak-e, megbizonyosodott róla, itt van-e mindenki, aki részt vesz az előadás lebonyolításában és megérkezett-e minden szereplő, a nézőtéren is készen áll-e minden. Előadás előtti, közbeni és utáni munkájával az olvasható interjú foglalkozik részletesen. Hét órakor színpadra kéri a szereplőket. Hát nem pontosan hétkor kezdődik az előadás? Valahol azt olvastam, hogy a pár perc ráhagyás csak magyarországi szokás, saját külföldi színházi tapasztalataim szerint nem egészen. S hogy mi az oka? Kis biztonsági idő még, hogy tényleg, biztosan minden készen állhasson.
A Mester és Margarita - még kezdés előtt. Fotók: mnsz-blog
Miskolcon átlag nagyjából három órával később, este tíz körül majd az utolsó szó is az övé lesz: A színpadon az előadást befejeztük! Mindenkinek köszönöm, jó éjszakát! Itt még nem tartunk, csak most ment fel a függöny, de tíz óráig most már minden sínen van. Primitív egyszerűséggel fogalmazva, akinek be kell jönnie a színpadra, bejön, amikor kell, kimegy, az előadás gördülékenyen folyik. Gördülékenyen, igaz, csakhogy a színpad nézők számára nem látható részén, a takarásban, a talán 2,5-3 méter széles folyosón nagyon sokan dolgoznak azon, hogy így lehessen. Szinte egy másik, gondosan megkoreografált előadást láthatna a néző, ha módja volna rá. Neki természetesen a produktumot, a munka eredményét kell látnia, nem azt, hogyan is jön létre. Viszont, ha tudná, mi zajlik a takarásban, hányan állnak készenlétben, teszik a dolgukat, hogy a színpadon lévők maximális élményt tudjanak nyújtani, igencsak elcsodálkozna. Ha nem is gondol erre tudatosan, nyilván van valami fogalma mindenkinek arról, hogy az előadás aznap esti megszületése nem csak a színészek érdeme (ha másért nem, látja például, hogy díszletek egyszerre csak eltűnnek, másra cserélődnek), de hogy valójában mi minden zajlik a kulisszák mögött – biztosan meglepné.
Ott vannak először is azok, akik felügyelik az előadást. Lebonyolítását teljes egészében a már emlegetett ügyelő, feszülten figyelve saját példányát és a színpadot, a technikai gördülékenységet, a forgószínpad, a zsinórpadlás kezelését a színpadmester (az ő munkájáról pedig olvashatnak részletesen), a rendezői hang- és fényelképzelések megvalósítását a hangosítók és a világosítók, fejgépesek. (Sokuk munkájáról tervezek majd egy-egy részt a blog már futó interjúsorozatában.) Az előadás „művészi felügyelője” a sokszor jelen is lévő rendező, távollétében a rendezőasszisztens. Ők azt nézik, nem „esett-e szét” valahol a már hosszabb ideje műsoron lévő előadás, nem kell-e újra átvenni egyes részeket, visszatérni a próbák során megbeszéltekhez. Olyan „lazaságok” ezek (ha vannak, hiszen nem törvényszerű), amelyek a nézőnek nagy valószínűséggel fel sem tűnnének, ő nem érezné, hogy nem kapott teljes értékű előadást, csakhogy minden társulat – ha igazán jó - minden este a maximumot szeretné adni! Az eddig említettek a nézőtérről nézve a bal oldali takarásban, az ügyelőpult és a színpadmesteri pult mellett tartózkodnak. Vagy ugyanott vagy a jobb oldalon – előadása válogatja – mindig ott van még valaki, aki fennakadás esetén a biztonságos előadás záloga, a súgó. Miskolcon mindkét oldalon a súgópéldány elhelyezését és a lapozását segítő, kottatartóhoz hasonló állvánnyal, diszkrét helyi megvilágítással ellátott hely áll rendelkezésére.
Nagyjából el is soroltuk, kik azok, akik mindvégig a színpadon tartózkodnak, noha a néző őket nem látja.
No, de nincsenek kevesebben, sőt egyértelműen többen vannak, akik nincsenek ott az előadás minden pillanatában, hanem az adott produkció igényeink megfelelően. Annyi bizonyos, a takarás a legnyugalmasabb pillanatokban sem üres.
Említettem a díszletváltozásokat. A nem fentről, a zsinórpadlásról érkező díszletelemeket, falakat, bútorokat „a fiúk” mozgatják, tehát nekik is ott kell állniuk készenlétben. Ők egyébként hivatalos nevükön a díszítők, akik egyáltalán nem olyan könnyed munkát végeznek, mint amire a nevük után asszociálhatnánk, ellenkezőleg, nehéz fizikait (a díszletek előadás előtti felépítése, utáni lebontása is az ő dolguk).
A színészek nem akkor érkeznek - az ügyelő hívására - oda, amikor már csak pillanatok vannak, amíg ki kell lépniük a színpadra, hanem percekkel előbb már ott várakoznak. Mivel telik a várakozás ideje? Embere, akarom mondani színésze válogatja. Van, aki csak áll és feszülten figyeli, mi történik a színpadon. Van, aki fel-alá járva ismétli, mormolja magában a szövegét. Akad, akinek hamarosan táncolnia kell vagy hajlékony testet igénylő mozgást kell produkálni, ő a szűk helyen is elvégezhető utolsó bemelegítő gyakorlatokat végez. S van, aki mindezt kombinálja. Ha tánckar is következik az előadásban, természetesen ugyanúgy a helyükön állnak percekkel előbb (s már jó előre jár a lábuk), ahogyan az énekkar tagjai is. Zenés produkciók szereplőit segítik a monitorok, ezek közül kettő a nézőtéren is látható, a két proscenium páholyban. Ezek a színpadhoz legközelebb álló páholyok, helyeiket nem adják el, a monitorokon kívül világosító berendezések vannak itt, illetve néha egy-egy előadásban (ilyen A Mester és Margarita) szereplőket is helyez ide a rendező. De ezeken kívül van még több monitor mindkét oldalon a takarásban is, ezeken láthatják a szereplők a zenekari árokban vezénylő karmestert, hiszen a zene tempójához éneklésükkel nekik is alkalmazkodni kell.
Olyankor is a takarásban állnak a művészek, ha csak nagyon rövid időre hagyták el a színpadot és mindjárt menniük is kell vissza vagy ha gyorsöltözésük van – de erről kicsit később. Azt sem tudom, hol vagyok! – mondja a Producerek egyik szereplője, éppen kipenderülve a színpadról egy megerőltető táncos-énekes jelenet után. Természetesen nem szó szerint érti sem ő, sem mi, akik halljuk, de mindnyájan tudjuk, nem könnyű a forró színpadon, reflektorok fényében teljes erőbedobással lenni jelen. „Embere, akarom mondani színésze…” írtam fentebb, de hát természetesen a színész is ember! Lehet akár rossz napja is, amikor mi behúzódnánk a szoba egy kellemes sarkába és ápolgatnánk lelki vagy testi sebeinket, visszautasítva magunkban még a gondolatát is annak, hogy belefogjunk valami fárasztóba. Ő ezt nem teheti meg. Ha törik, ha szakad, neki játszania kell, méghozzá úgy, mintha semmi baja nem volna, hiszen az aznap esti közönségnek is jár ugyanaz a színvonal, mint a többi estéken. De azt már megteheti, hogy legalább kimondja: Azt sem tudom, hol vagyok. És attól csak rokonszenvesebb, ha tudjuk, vannak hasonlóságok velünk, egyszerű nézőkkel. És ha már említettem a forró reflektorokat, miért is hallgatnánk el, a takarásban törülközők is állnak rendelkezésre, gyorsan letörölni a zavaró verejtéket és ivóvizes palackok, hiszen sokszor nincs idő kimenni és inni. És most a gyorsöltözésről! Arra is akkor van szükség, amikor két jelenet között nincs annyi idő sem, hogy a művész az öltözőjébe menjen, sőt, esetleg csak másodpercek vannak. Tehát öltöztetőket is látunk a takarásban, akik ott állnak készenlétben a következő jelmezzel. Szó szerint többen „kapják kezükbe” a színészt miközben az egyik jelmezt és a cipőket húzza le róla, más már adja rá a következőt. Ilyenkor ámulhat a néző: Hogy tudott ilyen rövid idő alatt átöltözni? Előfordul az is, hogy még az ügyelő is öltöztet picit. „Kérem a csokinyakit!” – szól a színésznek, ami felszólítás arra nézve, hogy vegye ki a zsebébe bekészített csokornyakkendőt, hogy gyorsan felköthesse neki, mert az öltöztetőknek éppen ennyi ideje sincs. Van, hogy tömeges gyorsöltözésre kerül sor, A Mester és Margaritában például a kórus tagjait érinti ez. Az öltöztetők kerekeken gördülő hosszú állványon szintén a takarás keskeny folyósójára tolják be a ruhákat. De arra is van példa – Producerek -, hogy olyan nagy számú a szereplőgárda és annyira nincs sok idő öltözésre, hogy eleve nem az öltözőket használják, hanem a Csarnokot (lásd a színpadmesterrel készült interjúban!). Bent hagyom a műsorhangot – szól oda nekik az ügyelő, hogy pontosan követni tudják, hol tartanak, mennyi idejük lehet még.
De most már ugye végig is vettük, ki mindenki tartózkodik előadás alatt a kulisszák mögött? Korántsem!
Nem csak díszletei vannak egy előadásnak, hanem kellékei is! A kellékes ugyan odakészíti a kellékasztalra, amit lehet, de van, hogy menet közben ezek cseréjére kerül sor, tehát neki is figyelnie kell, mint ahogyan arra is, hogy a színpadról éppen kiérkező és máris öltözni szaladó szereplő kezéből kikapja a kelléket vagy a csak a takarásban ledobott (megint csak: másodpercei voltak a színésznek) kellékeket összeszedje.
Vagy ki gondolna arra, hogy fodrász is lehet a takarásban, hiszen a frizurák nyilván elkészülnek szépen előadás előtt. Így van, de frizura (paróka) cserére is lehet szükség vagy akár arra, hogy meg kell igazítani a meglévőt. Hívj gyorsan egy fodrászt! – szól a kérés az ügyelőhöz.
Mindkét alapul vett előadásban vannak lövések vagy tűz. Tehát mielőtt ezek következnének, már ott kell állnia készenlétben a rendésznek, pirotechnikusnak is.
Végül, ha nem is takarásban, de készenlétben takarító személyzetnek is kell lennie.
Két estén, egy A Mester és Margarita és egy Producerek előadáson volt még valaki, aki megkapta a lehetőséget, hogy úgy láthassa mindezt, ahogyan senki az előadás alkotóin, résztvevőin kívül... köszönöm szépen! Igyekeztem a néző számára is könnyen elképzelhetővé és érthetővé tenni mindent. Remélem, ezután mindig eszükbe jut az a sok-sok ember, akit nem látnak ugyan, de nélkülük nem láthatnák az előadást sem.
| |
|
|
kommentek & Napló-archívum évenként |
| |
|
A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!
|
| |
|
|
Csodás világ ez belülről. Nagyon örülök hogy régen láthattam ezt közvetlenül sokáig, még szereplőként is. Sokat gondolok rá és hiányzik.