Erre kért, szólított fel mindenkit Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki szubjektív tárlatvezetést tartott a Múzeumok Éjszakáján, a Herman Ottó Múzeumban. Rajta kívül színművészek is részt vettek a programban, Lajos András ugyancsak tárlatvezetéssel, Varga Andrea sanzonesttel, Seres Ildikó és Fandl Ferenc pedig kiállítás megnyitón, a Színészmúzeumban.
    De mit is artikuláljunk? És kell-e erre emlékeztetni a miskolci közönséget?
   Messzebbről kezdem a választ. A budapesti Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén Vidnyánszky Attila vezérigazgató a tudósítások szerint azt mondta: „Van mire büszkének lenni: mi vagyunk a legjelentősebb magyar színház – nemzetközileg is. Ott vagyunk Európa színházi térképén”. Ennek nyomán bontakozott ki egy párbeszéd az egyik népszerű közösségi oldalon:
    – A Miskolci Nemzeti Színház pedig az Európai Színházi Unióba lépett. Ugye, kinek mi a siker és ok a büszkeségre....
     – Szuper! Erről nem igazán lehetett hallani.
    – Kevés társulat mondhatja el magáról, hogy ilyen körbe kerülhet, Miskolc viszont Magyarországon elsőként. Persze, az, hogy mi, miskolci nézők próbáljuk ezt artikulálni és ennek hangot adni az egy ilyen kultúráramlatban kevés.
    – Örülök, hogy ezt most megtette. Gratulálok a színháznak és a miskolci nézőknek, további sok-sok jó előadást kívánok!
    Nyilván nem független a párbeszédet kezdő fél szóhasználata attól, hogy – történetesen tudom –, ahogyan én magam, ő is ott volt a Múzeumok Éjszakáján. És valóban (artikulálandó #1), tapasztalataim szerint is viszonylag kevesen tudják, pedig nagy dolog, fontos mérföldkő bizony, hogy a Miskolci Nemzeti Színház tagja lett az Európai Színházi Uniónak – egyedüliként a magyarországi színházak közül! Lehetőség lesz arra, hogy nemzetközi fesztiválokon vegyen részt, a tagszínházak előadásait hozza el a miskolciaknak, és a saját előadásokat megismertesse világszerte. Amikor a bejelentés megtörtént, figyeltem, milyen visszhangja van, mennyire jelenik meg a megyein kívül országos hír- és kulturális portálokon. Nagyobb figyelmet is érdemelt volna. És rögtön eszembe jut, hogy 2023. augusztus 24-én volt 200 éves a Miskolci Nemzeti Színház, a mai Magyarország első magyar nyelven játszó, állandó kőszínháza (artikulálandó #2). A társulat és a miskolci közönség, amely – teszem hozzá, mert azt is tapasztalom időnként, hogy ez nem mindenkinek  evidencia – bár legnagyobb részt természetesen miskolci lakosokból áll, de egyáltalán nem miskolciakból és a megyében lakókból csupán –, igyekezett méltó módon megünnepelni a bicentenáriumot. Ehhez a blog is többféle módon hozzájárult, például azzal, hogy az én felkérésemre összesen 44 ismert művész, alkotó, néző küldött hangos, írásos vagy videó üzenetet erre az alkalomra, amelyek a blogon jelentek meg. (Lásd  !). De akkor is azt éreztem és láttam, hogy a visszhang országos hír- és kulturális portálokon talán nem volt olyan mértékű, mint amit érdemelt volna a 200. évforduló. Kedves élményem volt az a 80 éves úr, aki a díszelőadás előtti napig nem is tudta, csak azon a délutánon értesült róla egy rádióműsorból, s reggel vonatra ült, Miskolcra utazott Szántódról(!), hogy megnézhesse az előadást, s azután rögtön utazzon is vissza. Nagy merészség volt és persze, nem is kapott jegyet, de végül – köszönhetően az ünnepségek napján alkalmi színházi szolgálatot, információk adását, irányítást, segítséget adó kis csapat két fiatalember tagja empátiájának – mégis sikerült megoldást találni, ott lehetett. Megérdemelte. A fiúk pedig a dicséretet.
   Kell emlékeztetni a miskolci közönséget arra, hogy artikulálja (artikulálandó #3) színháza művészeinek, produkcióinak hírét? Nem kell, elég csak figyelni közösségi oldalakat, belehallgatni utcai beszélgetésekbe, az MNSZ közönsége ezt nap mint nap megteszi. A direktor azonban jól tette, hogy emlékeztett erre (egyébként szélesebb kontextusban, a város és annak kulturális életének minden szegmenséről is beszélve), mert ezzel is nyomatékot adott a színház és közönsége szoros kapcsolatának.
   És végül szeretnék még valamiről szólni. 1823. augusztus 24-én, 200 éve nyílt meg a miskolci színház. „Kimondottan önálló színház – mely büszkeséggel tölt el bennünket, mert míg más vármegyékben bizony egyetlen színház is alig van, addig mi most már két színházzal is dicsekedhetünk.” Ezt pedig 100 évvel ezelőtt írta a Miskolczi Napló, egy olyan színházról, amely Magyarországon teljesen egyedülálló volt, de Európában is talán csak egyetlen hasonló példát lehet találni. Meglepő, de tény, egy 20.000 főt sem számláló és még csak nem is gazdag községben, Mezőkövesden, jól felszerelt, igazi, zenekari árkos, öltözős, páholyos, nagy sikereket látott kőszínházat építettek. Saját társulata volt, de vendégtársulatokat is fogadott. Története diadalmasan indult, méltatlanul, szomorúan ért véget. Nem érdemelte sem ezt, sem a feledést. Hamarosan, 2024. augusztus 16-án lesz a megnyitás centenáriuma. Hatalmas örömömre szolgál, hogy sikerült elérnem azt, amit a „matyók színházának” történetét feldolgozó sorozatom végén (lásd !) megfogalmaztam: Szeretném elérni, kezdeményezni fogom, hogy a helyén ma álló épület falán tábla örökítse meg az 1920-as évek mezőkövesdi polgárainak kultúra iránti vágyából, lelkesedésükből és anyagi áldozatukkal létrejött egyedülálló kőszínház emlékét, ezzel a szöveggel: „Ezen a helyen állt az ország egyetlen amatőr színjátszóknak - Mezőkövesdi Műkedvelők Köre – emelt kőszínháza. Megnyitották 1924. augusztus 16-án.”
   Az emléktábla avatása meg fog történni a 100 éves évfordulóra!
   Amikor a sorozatot (2020 nyarán) befejeztem, gondolván, hogy mivel valóban az egész országban egyedülálló kultúr- és ezen belül színháztörténeti különlegesség a mezőkövesdi kőszínház története, megérdemli az országos nyilvánosságot, elküldtem, még az első fejezet megjelenése előtt egy összefoglaló, beharangozó írást 13 portálnak. Két színházi tematikájú, országos hatáskörű portál át is vette a teljes sorozatot (a Mezőkövesdi Újság tudomást szerezvén róla maga keresett meg és cikkben hívta fel rá a figyelmet), de kettő Borsod vármegyei és egy országos hírportáltól, 5 országos kulturális portáltól, 2 országos színházi portáltól még csak válaszra sem méltattak (egy kulturális portáltól pedig enyhén gúnyos levélben megkérdezték: azon kívül, hogy most ők ezt elolvasták, esetleg mást is akartam tán?). Nem árt újra és újra artikulálni, ha kell, akár ugyanazt is!