Egy-két írásban korábban is említettem, milyen jó a Miskolci Nemzeti Színház kommunikációja. Tényleg minden lehetséges alkalmat és módot megtalálnak és kihasználnak a kapcsolattartásra, informálásra, kíváncsiság kielégítésére, hagyományos eszközöktől (például a havi műsorfüzet) kezdve a kevésbé magától adódókon (reklám a városi tömegközlekedési eszközök oldalán, évadhirdető, hangulatos, vidám és sok embert vonzó rendezvények) át a médiában való jelenlétig (gyakori direktori megjelenés). És a színház közösségi oldala is fontos része ennek a kapcsolattartásnak. Nem csak azért, mert váratlan eseményekről azonnal tájékoztatni tud, hanem a színház-néző párbeszéd élvezetes színtere is. Használják is a nézők, leírjak kérdéseiket, még – sokkal – gyakrabban elmondják, melyik művész vagy produkció az állandó vagy időleges rajongásuk tárgya. Én két nagy erényét látom a színház ott folyó kommunikációjának (amelynek felelőse egyébként Méder Noémi sajtókommunikációs munkatárs, akivel beszélgetést is olvashatnak a blogon ), az egyik, hogy fiatalos, lendületes, humoros, közvetlen hangú, a másik, hogy közvetlen, de nem bizalmaskodó – például nagyon helyesen nem tegezi a nézőket. Akik nem tudják ott figyelemmel követni, azoknak íme néhány példa a legutóbbi időkből:       

Ma este Ének az esőben -  Találkozunk? Mi már melegítjük a szteppcipőket! A mai jelszó legyen: bokor! (* Ezt a jelszó: bokor-dolgot persze csak az érti, aki látta már egyszer az előadást. J.F.)

Ha szeretnék az estét Fandl Ferenc színművészünk társaságában tölteni (és ki ne szeretné? De komolyan, kérdezzék Harsányi Attilát), akkor ma este 19 órától a Művészetek Háza Kávézójában a helyük!

"Az a sok Ibsen csak nézőkínzás!" Na persze, nem nálunk. De mivel csütörtökön Ibsen épp nem lesz műsoron, jöjjenek Producereket nézni. Ha még nem látták, azért, ha pedig látták...nos, akkor nem kell megindokolnunk, hogy miért.

   Jött az energiaválság, felfordult az előre tervezett rend, a közönség elé került az Ének az esőben. Örömünkre. Eddig akárhányszor láttam az előadást (csak kettőt nem láttam, külföldi tartózkodásom alatt), mindig ugyanaz történt a végén, hosszas taps, ováció, majd a ruhatárnál sorakozáskor, de még a színház épületének elhagyása közben is, itt is, ott is dúdolta valaki leginkább a nagy slágert: Singin’ in the Rain vagy más fülbemászó dallamot: Légy vidám, Gyönyörű lány, Te vagy a csillagom… Részletes beszámoló a produkcióról az Előadások 2022/23-as évad rovatban! 
 

Fotó: mnsz-blog

"Például azért szeretem a miskolci színházat, mert bennem tényleg van egyfajta deviancia, és valahogy tolerálják, néha talán még igénylik is. Emiatt is jó itt lenni. Talán pont ettől vagyunk jó kerekek, mert az én hülyeségem a másikból hiányzik és kiegészítjük egymást." A teljes beszélgetés a Színészportrék menüpontban olvasható.

Fotó: mnsz-blog

"Óriási megtiszteltetés, hogy egy ekkora múltú intézményben komoly dolgokat játszhatok, alapoznak rám, hogy az a kis szirmai csávó, aki voltam vagy aki még most is vagyok valahol, az egyik pillér. Nagyon jó rágondolni. De mindannyian ugyanazt a szekeret toljuk, a színpadon nem csak a saját sikerünket keressük, közösen akarjuk eljuttatni a nézőkhöz, amit a darab képvisel. Veszítünk, ha az egyén uralkodik a színpadon, ha csak magadat mutogatod. Kizárólag a csapatmunka tud győzni." A teljes beszélgetés a Színészportrék rovatban olvasható!

Sodródó gondolatok, mert egyrészt 2022-ből sodródtak át 2023-ba, másrészt pedig mondanivalójuk a továbbiakra is érvényes. Hosszas kifejtést nem feltétlen igénylő vagy tűrő témák, de kevésbé vagy éppen, hogy nagyon is, mind fontosak.  

  Természetesen más előadásokról, prózáról és zenésről, komolyról és vidámról szólva is elmondhatnám, de legutóbb az év végén négy nap alatt végigült két Producerek és öt Ének az esőben kapcsán fogalmazódott meg bennem, milyen érdekes dolog is, hogy mi mindenre képesek komoly, felnőtt emberek a színpadon. Igencsak furcsán néznénk, ha a színházon kívül találkoznánk egy-két dologgal, viselkedéssel, reakcióval, s mi, komoly, felnőtt emberek a nézőtéren, mégis mindezt természetesnek, sőt szükségszerűnek érezzük. Bár remélhetőleg mindenkinek egyértelmű, de inkább le is szögezem, nem elmarasztalás ez a gondolat, ellenkezőleg, a legnagyobb szeretet kifejezése a színház világa és a színművészek, a kórus, a tánckar és minden háttérdolgozó iránt. 110 évvel ezelőtt így írt a Színházi Hét című lap (a vidéki színészetről, a teljes írást lásd az előző bejegyzésben!): „…még abban a nagy bohém rendezetlenségében is olyan hivatást teljesít, amelyért kijár számára minden babér”. Ma Miskolcon rendezetlenségről nem beszélhetünk, a bohém jelzőt én vállalnám, és minden babér – az valóban ma is kijár.
   Vannak sajnos, akik úgy gondolják, ha már színházba jöttek, alkalom ez maguknak is a szereplésre. Már az előadás megkezdése előtt és a szünetekben is felhívják magukra a figyelmet feltűnő viselkedésükkel, a színpadon látottakra pedig hasonló módon reagálnak. A nevetés például hangosan, hosszasan kitartva, rázkódva történik, külön műsor, amit, ha netán látták korábban is az előadást, megkezdenek már néhány pillanattal azelőtt, hogy egyáltalán elhangzott, megtörtént volna, ami kiválthatja. A többi néző pedig csak csodálkozik, nem érti, mi történt.  
   Az is nézőtéri megfigyelés, hogy az energiaválság miatti kevésbé felfűtött színház többeket arra sarkall, hogy ha már úgyis lehet kabátban is ülni a nézőtéren (magam még egyszer sem tettem, annyira hideg azért egyáltalán nem volt, de elfogadom, hogy a hőérzet egyénenként különbözik), akkor most már egyáltalán nem kell azzal foglalkozni, hogy színházba illően öltözzünk. Elképesztő, néha miben jelennek meg egyesek! Valahogyan el kellene kezdeni tudatosítani újra, hogy a megfelelő öltözék (erről lásd  az én álláspontomat, amiből az is kiderül, nem – mondjuk - estélyire és szmokingra gondolok) nem felesleges akadékoskodás és igenis nem idejét múlt illemszabály, hanem a tisztelet kifejezése a művészet és a művészek iránt. Van azért jó példa is. Jó volt látni az egyik ifjúsági bérletes előadáson, hogy szinte kivétel nélkül minden ifjú hölgy odaillő ruhát és minden fiatalember öltönyt és nyakkendőt viselt. Meg is kérdeztem: a Jezsuita bérlet előadása volt aznap.       
   De vissza a színpadra! Az Ének az esőben két egymást követő nap ment délután 3-tól és este 7-től is (a 3. napon, szilveszterkor pedig egy előadásban). Nem sok idő volt a pihenésre. Valamit segített a kettős szereposztás, csakhogy nem mindenki van lekettőzve még a főbb szereplők közül sem, az énekkar, tánckar, valamint a műszak és minden háttérdolgozó az ügyelőtől az öltöztetőkig pedig ugyanaz végig. Gondoljunk bele, alig egy óra pihenésre van lehetőség, s a lelkesedést, a színvonalat, a biztonságot illetően ugyanazt kell produkálni délután és este is!
   És ha már a kettős szereposztást említettem, a két különböző estén bemutatkozó szereplőgárda mindkettőjének az ő első estéje a premier! El is határoztam (nem titkolom, a kedves városomban, Prágában tapasztalt színházi élményeket követve, ahol ez hivatalosan is így van), hogy a blogon nem első és második szereposztás bemutatkozásáról, hanem első és második premierről fogok mindig írni.      
   Szintén nem csak az Ének az esőben produkció sajátja, hogy valami jelzés, néhány mondat utal az előadásban az MNSZ közelgő 200 éves évfordulójára. Ami leleményességet kíván, hiszen az évfordulóval egyébként semmiféle kapcsolatban nem lévő környezetbe, cselekménybe kell beilleszteni, de mindig ötletes a megoldás és a közönség mindig nagy tapssal fogadja a 2023. augusztus 24-i dátumra való utalást. A blog is készül az évfordulóra, de hogy mivel, azt most még nem árulom el. 
   1952-ben, Déryné halálának 80. évfordulóján a színház felvette a művésznő nevét, s Miskolci Déryné Színház lett (nem keverendő össze az Állami Déryné Színház utazó társulataival!). Bövebben erről olvashatnak. Azután eltűnt a név és lett Miskolci Nemzeti Színház. De a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház vagy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház mintájára lehetne Miskolci Déryné Nemzeti Színház is, a magyarországi nemzetik között egyedüliként viselve nő, s egyedüliként színművész nevét. Ha pedig az idő már kevés ezt végigvinni, lehetne az ünnepségek részeként bejelenteni a név (újra) felvételének kezdeményezését.
   S most kicsit a blogról! Fut egy interjú sorozat, egy éve kezdtem és szándékaim szerint még sokáig fog tartani. Színművészekkel beszélgetek, de háttérdolgozókkal is, így nagyon érdekes kulisszatitkokkal is megismerkedhet az olvasó. A Színészportrék és a Színházi emberek menüpontot keressék! Szándékom szerint nem igazán interjúk ezek, inkább baráti beszélgetések a színház csodájáról és a beszélgetőtárs helyéről, szerepéről ebben a csodában. Nagy örömömre szolgál, hogy már többen kifejezték, hogy maguk is afféle baráti beszélgetésnek érezték, nem faggatásnak, hanem valódi érdeklődésnek, s jól érezték magukat közben. Nem vagyok teljesen naiv, tisztában vagyok vele, hogy a hírverés, a publicitás sohasem árt, sohasem elég, de minden esetben azt éreztem eddig, hogy az obligát udvariasságon túlmutató kedvességgel fogadták a felkérést. Köszönöm szépen! Hamarosan megjelenik a következő rész, s előkészületben vannak továbbiak. A már megjelent részekre egyébként fel szokta hívni a figyelmet az MNSZ közösségi oldala is, és csaknem valamennyit átvette és közölte egy országos színházi portál.
   A blognak pedig, akár az MNSZ-nek, vannak hűséges barátai, akik rendszeresen küldenek nekem visszajelzést. Ezt is nagyon köszönöm!      
   Akad olyan eset is, amire rosszkedvűen gondolok vissza. Közvetlenül nem a színházzal kapcsolatos, csak valakikkel, akik kapcsolatban állnak egy bizonyos módon a színházzal. Szerettem volna írni róluk és erről a kapcsolatról. Meg is egyeztünk a beszélgetés időpontjában. Én ott voltam, de beszélgető partnerem nem. Ez még egyszer megismétlődött, akkor azzal az üzenettel, hogy fel fog hívni. Kitalálta az olvasó, azóta sem… Én jót akartam, sajnálom és egyáltalán nem értem, de nyilván nem teszek több lépést ebben az ügyben.
   Végül egy kérdés. Minden eszközzel tartani a kapcsolatot a közönséggel, ezt Miskolcon nagyon jól csinálják, rengeteg ötlettel, de láttak már színidirektort felszolgáló szerepben? Miskolcon még ez is megesik. Többször láttam, amint a szomszédos cukrászdába egy kávéra átugró direktor a nagy forgalomban besegített a kiszolgálásba, egy-két asztalhoz ő vitte ki a rendelést. Biztos vagyok benne, hogy itt alapvetően a hellyel ápolt jó kapcsolatból fakadó segítő szándékról volt szó, de akaratlanul ügyes marketing fogássá is vált, aki ott ült és ismerte őt, mindenkinek tetszett.  

  A vidéki színészet a magyar kultúra egyik melegágya. Ezt nehéz volna letagadni még azoknak is, akik elvi ellenségei a „Komédiának” s úgynevezett színügyi bizottságokban és más egyebet kígyót-békát kiáltanak reá.
   Nincs igazuk, hiszen ez kétségtelen. A vidéki színészet még abban a nagy bohém rendezetlenségében is olyan hivatást teljesít, amelyért kijár számára minden babér.
   Mert mit csinálnak a vidéken azok a komédiások? Hát elsősorban szórakozást nyújtanak azoknak, akik csak azzal a céllal keresik fel a színházat, hogy néhány órányi unalmukat elűzzék. Ám ez csak a kisebbik erényük. A nagyobbik ott kezdődik, amikor fellebben a függöny és a vándor emberek gyönyörű, zengzetes magyar nyelven, hatalmas elmék mélyenjáró gondolatait vésik be hallgatóik agyába. Hiába mondaná nekem valaki, hogy hiszen amúgy sem értik meg mindannyian. Ez súlyos tévedés. A gondolatnak, amely a mélységből szárnyal, a magasba, nincs mindig szüksége arra, hogy mindenki azonnal meg is értse. Éppen elég, ha gondolkodóba esnek felette azok, akik még nincsenek a kultúra szent hajlékában. A gondolkodással egy anya méhében él a kíváncsiság is. Ha már idáig jutottunk, nem kell félteni azt, aki nem tudott az agyával rögtön megérteni valamit.
   Ez pedig nem egyéb, mint a kultúra hajnalhasadása, a szebb és intenzívebb jövő biztató pirkadása. A vidéki színészet istápolásának ez adja meg ezt a mozgató erőt, amelyből naggyá és diadalmassá nőhetne. (Színházi Hét - illusztrált színházi és művészeti hetilap, 1913)

Szóljon az új esztendő első bejegyzése a néhány másodperce elbúcsúzott óév utolsó napjáról! Az Ének az esőben című musical volt műsoron, a magával ragadó dallamokat, vidám színészi játékot, sztepptáncos revüképeket ezen a különleges napon az alkalomhoz illő, szilveszteri betoldások színesítették, majd következett a vidám-megható finálé. De ezzel még nem volt vége a meghatott pillanatoknak. Szőcs Artur, az előadás rendezőjének szavai következtek:

Fotó: képkocka az MNSZ videófelvételéből

  "Kérem, engedjék meg, hogy messziről induljak! Kereken tíz évvel ezelőtt társulatunk ma már oszlopos tagjaival döntöttünk úgy, hogy a fővárost elhagyva egy új műhelyt alapítunk Miskolcon. Gyalog indultunk ide, hogy időnk legyen megérkezni, hogy kicsit jobban megismerjük a környék lakóit, szokásait. Ide érve igen erős művészi gárdával találkozhattunk, hihetetlenül jó zenekarral, tánckarral, énekkarral és kimagasló tehetségű színészekkel. Egyesítettük erőinket és útjára indult az a miskolci színház, amelynek ma este az egyik állomásán tartózkodunk. Akkor még - némileg a tapasztalatlanságunk miatt – nem gondoltunk, csak magunkra. Nem sejtettük, hogy ahhoz, hogy azt elérjük, amit mára talán sikerült, ahhoz nélkülözhetetlen a miskolci közönség egészen különleges szeretete, aurája, bizalma és nem utolsó sorban hite. Az elmúlt tíz évben sikerek, kudarcok, szakmai sikerek, közönségsikerek, bakik, csodák, vírusok, le- és bezárások, szomszédos háború mellett, büszkén állíthatom, hogy mostanra már közösen, vállvetve toljuk, sőt, ha kell húzzuk Thália szekerét. Semmi sem tántoríthatott meg bennünket, vagyis Önöket és a színház minden alkalmazottját abban, hogy a város, sőt most már az ország egyik legkiemelkedőbb kulturális intézményét megóvjuk és szárnyaltassuk, legyen napsütés vagy viharos szél. Amikor már azt hittük, hogy nyugodtan hátra dőlhetünk zsöllyéinkben, hiszen minden körülményt megteremtettünk hozzá, akkor villámként ért minket a hír, hogy a rezsiszámlák miatt januártól be kell zárni a színházakat. Azaz holnaptól. 

Igen, be kell zárni a színházakat, be is zárják a színházakat – de nem úgy Miskolcon! (*Taps és éljenzés.) A Miskolci Nemzeti Színház közönsége – mint Bagó a János vitézben – azt mondta 200 éve is és ma is, hogy: „Megálljatok, nem addig a!” Kétszáz éve egy társulatnak mondtak megálljt, ma a bezárásnak. A Miskolci Nemzeti közönsége összefogott, sőt egyesületet alapított Miskolci Színházbarátok néven és a művészeinkkel összefogva gyűjtést szervezett, és igen, 200 év örökségét megőrizve újra kulcsot adott a kezünkbe, hogy kinyissuk januárban is a színházat. Büszkén mondom, az óévet búcsúztatni ilyen közösségben – felemelő. Kívánunk mindenkinek áldott, boldog, csupa jó lehetőségekkel teli új évet és ne felejtsék, ha nem jönnek  az új lehetőségek, ha együtt maradunk, akkor csinálunk egy kaput, ha nem kopognak. Boldog új évet szeretnék kívánni mindenkinek!" 
   Ezzel ért véget számomra a 2022-es év színházi estjeinek sora, jöjjön a folytatás! 

Fotó: mnsz-blog

Hogyan születik a színházi zene?

Vízióval. Van az írónak egy elképzelése, elolvasom a szöveget és ösztönösen asszociálok valamire. Ez hál’ Istennek működik. Mindig úgy próbálok hozzáállni, hogy most ezzel egy kicsit megváltom a világot, mert máshogy nincs értelme.

A teljes beszélgetés a Színházi emberek rovatban olvasható.

   Nemsokára itt az ünnep. Valóságos „karácsonyi ajándékot” kaptam a blog számára a márciusban 97. életévét betöltő Olgyai Magdától. Később tehát az olvasók is megismerkedhetnek majd a gazdag anyaggal, de éppen, mert olyan gazdag, leírása és főképpen a fényképek digitalizálása valószínűleg hónapokba is beletelik. A művésznő 1969-1981 között volt a Miskolci Nemzeti Színház tagja. „A világ legdrágább Olgyusának” – írta neki (amint a képen is látható) Várhegyi Márta. Valóban, Olgyuskának szólították és mindenki szerette. Az utóbbi években Egerben élt, most fiához költözött, de előtte még otthonában beszélgettünk. A miskolci mellett mesélt békéscsabai, egri, győri, kaposvári, szegedi éveiről, sőt magánéletéről is. Túl a beszélgetésen, egy bőröndnyi emlékét bízta rám, újságkivágásokat, kritikákat, műsorfüzeteket és rengeteg fényképet, családiakat is, de főként fellépésekről, előadásokról. Nagyon köszönöm a bizalmat Örömmel fogom emlékeit megosztani.

   Az energiaválság sajnos az idei miskolci Adventi forgatagot is elsöpörte. pedig az elmúlt évben nagy sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház 4 estén át adott, egy-egy órás, Radnai Erika által rendezett műsora. Nagyon sokan részt vettek benne, a színház vezető művészei, a zenekar, az ének- és a balettkar, sőt még a művészeti tanács tagjai is felléptek. Nosztalgiával gondolok vissza ezekre a kedves, hangulatos estékre, s ha már az idei évben nem lehet részünk hasonlóban, felvillantok néhány részletet 2021-ből. Az, hogy kiről van videó felvételem, s kiről nincs, természetesen nem tükröz értékrendet. A pillanaton múlott, hiszen nem tudtam előre, ki milyen műsorszámmal lép fel, de az is előfordult, hogy azért nem őriztem meg a felvételt, mert a nagyszámú nézősereg minduntalan "belelógott" a képbe, élvezhetetlenné téve. Szívem szerint mind a négy este teljes programját felvettem volna, s az idei évben készültem is rá, hogy a tavalyinál majd többet tudjak megmutatni. Nagyon sajnálom, hogy most nincs mit, de jó szívvel ajánlom ezeket a hangulatos zenés részleteket mindenkinek!  

Seres Ildikó	Az MNSZ Énekkara	Varga Andrea
Nádasy Erika	Kriston Milán	Czvikker Lilla, Mészöly Anna
Molnár Anna	Miskolci Balett

A művészbejáró és környéke is ilyen sötét. Tényleg csak a legszükségesebb helyeken van világítás.

Mostantól kezdve a blog is megkapja a Miskolci Nemzeti Színház sajtónak szánt anyagait. Ha ilyet teszek közzé, mindig az itt látható embléma fogja jelezni.

„Fotózás a Színházért”

A Miskolci Fotóklub „hazai pályán” segíti a Miskolci Nemzeti Színházat, hogy a megemelkedett rezsiárak mellett a teátrum tovább tudjon működni január és február során. A Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Fotóklub közös felhívása:

Kedves Közönségünk!
 

Fotózták már Önöket a Miskolci Nemzeti Színház pompás falai között? A Miskolci Fotóklub „Fotózás a Színházért” nevű eseményére szeretnénk most invitálni Önöket. Legyenek Önök is a művészet támogatói, cserébe egy különleges fotózásban lehet részük. Páratlan élmény lesz ez a program fotósnak és modelljének egyaránt, a képeket pedig garantáltan szívesen nézik majd vissza évek múlva is! Érkezzen akár a párjával, gyermekével, családjával, vagy egyedül, a Színház falai elegáns és romantikus helyszínt biztosítanak, egyéni igényeik szerint. Csodálatos fotók lesznek az emlékei mai világunknak. A fotózás alkalmaira ünnepi hangulat várja Önöket a színházi társalgóban. Ezt a rendkívüli lehetőséget a Miskolci Fotóklub biztosítja Önöknek. Színházunk jövőre ünnepli 200. születésnapját, azonban a jelenlegi gazdasági helyzet minket is sújt, így a működéshez most minden segítségre szükségünk van. A Miskolci Fotóklub - az Önök közreműködésével - örömmel támogatja az ország első kőszínházát, éppen ezért az elkészült fotóik még soha nem értek ilyen sokat! A Miskolci Fotóklub tagjai a fotózás teljes bevételét a Miskolci Nemzeti Színház javára ajánlják fel.
Az alapítvány adatai:
"Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány (OTP Bank) bankszámlaszámára: 11734004-20349802-00000000 Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék fel: "Fotózás a Színházért"! Ezt követően időpont egyeztetéshez kérjük írjanak nekünk az mnsz.fotozas@gmail.com e-mail címre, felvesszük Önökkel a kapcsolatot és egyeztetés után jöhet az élmény!
A fotózás díjai:
1 fő fotózása a Színház belső tereiben 10.000 forint,
2 fő fotózása a Színház belső tereiben 20.000 forint,
3 vagy annál több fő fotózása (család, baráti társaság stb.) 25.000 forint.
A fényképezés díját az alapítvány számlájára kell befizetni, ezután következik az időpont egyeztetése és maga a fotózás a Miskolci Fotóklub fotósával.
A Törökfotó jóvoltából, minden fotózás után 5 darab 10x15-ös fotót kapnak ajándékba. Törökfotó: (3530 Miskolc, Széchenyi utca 78. Metropol Üzletház)

 

Titkok és rejtélyek, álmok és vágyak - és egy titokzatos lány. J. Ferenczi Andor: Prága - Színház - Szerelmek / Séta-regény egy misztikus városból, bővebb információ a könyvről, részletek a regényből és megrendelési lehetőség .

"Munkámnak nagyobb része igazából a művészet, még úgy is, hogy én nem vagyok szorosan része a művészi alkotó folyamatnak. Valahogy mégis úgy érzem, hogy nekem is fontos szerepem van abban, hogy a produktum a világ elé jusson és magaménak érzek minden előadást és mindent, ami történik ebben a színházban." Beszélgetés Méder Noémivel, a Miskolci Nemzeti Színház sajtókommunikációs munkatársával, a Színházi emberek rovatban!

   Egy hónap alatt csaknem 10 millió forint gyűlt össze az energiaválság, a megemelkedett árak miatt a Miskolci Nemzeti Színház rezsiköltségeinek fedezésére indult adománygyűjtés során. Így januárban már biztosan nem kell bezárni. Az adományozók hozzájárulását a Nagyszínház földszinti előcsarnokában névtáblákkal köszöni meg a teátrum. Örülök, hogy a blog is a segítők között lehet. A gyűjtés folytatódik, aki teheti,  segíthet. Részletesebb leírás a gyűjtés okáról pedig olvasható.


 

A Miskolci Road Cycling Club jótékonysági kerékpározással, a nevezési díjakból befolyt összeggel segíti az MNSZ adománygyűjtését. A képek a néhány perccel ezelőtti rajtot megelőzően készültek. Köszönöm a segítséget Szobonya Ferdinándnak! A blog olvasói  segíthetik az adománygyűjtést.

  
   Személyesen találkozhattak vele a Nagyszínház színpadán, adventi forgatagban vagy évadnyitó rendezvényen, sőt még divatbemutatón is. Szó esik ezekről is beszélgetésünkben Radnai Erikával, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőasszisztensével, a 2023/24-es jubileumi évadtól a művészeti főtitkári poszt várományosával. A beszélgetés a Színházi emberek menüpontban olvasható!