* Fényképek az eseményről a Képtár menüpontban!

   Egy színházat működésének minősége kell, hogy népszerűvé tegyen. Műsorpolitikája, a társulat sokoldalú, képzett, a színház ügye és a művészi alázat iránt elkötelezett tagjai, az előadások nívója. Mindez rendben van a Miskolci Nemzeti Színházban.
   Nem felesleges mégsem új és új ötletekkel hívni fel a figyelmet akár a színház egész munkájára, akár egy-egy részterületre, produkcióra. A miskolci nézők folyamatosan találkozhatnak hol kedves, hol vidám, hol első pillanatra meglepőnek tűnő akciókkal.
  2009-től rendezik meg Eleonora Rossi francia rendezőnő kezdeményezésére az Európai Színházak Éjszakáját, november harmadik szombatján, amikor egyébként a közönség elől elzárt területek is megnyílnak és nem csak a művészekkel, hanem a színház más dolgozóival is találkozni lehet. Magyarország az idén csatlakozott először ehhez az eseményhez. Miskolcon november 16-án Éjszaka a színházban címmel 22.00 órától éjfélig tartó programot szerveztek.
   Már fél tízkor kezdett megtelni a Művészbejáró előtti Déryné Park. Kiss Csaba direktor elmondása szerint eredetileg 80-100 jelentkezőre számítottak (az ingyenes partyt egyetlen feltételhez, az előzetes regisztrációhoz kötötték), az érdeklődés azonban akkora volt, hogy végül 400-nál többen vehettek részt rajta. Érthető, hogy az ezen felüli jelentkezőket már kénytelenek voltak elutasítani, hiszen így is nagyon át kellett gondolni és alaposan megtervezni minden percet, útvonalat, hogy zavartalan lehessen a szórakozás. Az est „műfaji meghatározása” elemlámpa-party volt. Látszólag könnyen adódó ötlet, ha már éjszakáról van szó, de ugyanolyan könnyen el is vethették volna, ha megijednek esetleges buktatóitól. Négyszáz ember mozgását koordinálni a hatalmas épület minden zeg-zugában, folyosókon, lépcsőkön, egy-egy kisebb, elkerülhetetlen jelzőfénytől eltekintve valóban csak a magukkal hozott lámpák fényére hagyatkozva, nem kis feladat. Hogy hibátlanul sikerülhetett, annak köszönhető, hogy vidáman, de fegyelmezetten, nagyon odafigyelve tette mindenki a dolgát. Az elemlámpáknak egyébként nem csak annyi volt a szerepük, hogy segítsenek eljutni egyik helyszínről a másikra, hanem a produkciók élvezhetőségéhez elengedhetetlen megvilágítást most ezekkel kellett biztosítania magának a közönségnek!       
   A csoportokat egy-egy jelmezes művész vezette, a Nyugati boszorkány, balett táncos, idősebb Nagyné, Illésházy Agatha grófnő, Lili bárónő, Mamóka, Malomszegi báró, Mikkamakka, Morton mama, Parasztlány, Süni, Szörnyeteg Lajos voltak, akik az egyes helyszínek között is gondoskodtak a hangulatról - és Clarisse művésznő, akit azért emeltem ki a sorból, mert magam vele jártam be az épületet.
   Szeretnék legalább egy felsorolással valamennyire képet adni arról is, mi mindennel szórakoztattak bennünket, hozzátéve, könnyen lehet, nem lesz teljes a kép, hiszen viszonylag gyorsan változtak a helyszínek, produkciók, igazi kavalkádban volt részünk, ráadásul egészen váratlan helyeken is felbukkantak akár néhány másodperces, performance-jellegű látni-hallani valók, mint integetők egy néhány méteres beugróban vagy a hegedűművész, aki a lift kabinját választotta ki produkciójához. Nos, a művészbüfében zongorakísérettel hallgathattuk Szőcs Artur énekét, a színház énekkara saját, humoros kis koncertet adott próbatermükben, Harsányi Attila a Csarnokban lepett meg bennünket szerepeiből összeállított monológjával, Szatmári György a a portáspultnál adta tudtunkra, miszerint „Enyém a pálya!”. A színház zenekara ezúttal műhelyteremben adott hangversenyt, a lakatostár és környéke balett produkció helyszínévé vált. A pincerendszer Kamaraszínházhoz vezető folyosójában Hamlet jelenet várt ránk Rusznák Andrással és Simon Zoltánnal, a Fodrász tárban egy készülő produkció az alkalomhoz illően kicsit megbolondított részlete – Bohoczki Sára, Molnár Gusztáv. A dömdödöm mondó szépségverseny kedves abszurditását igazi abszurd követte a Játékszínben, részlet A kopasz énekesnőből. Kincses Károly az öltözőjében énekelt. Képet kaptunk arról, hogyan segíti a súgó a próbafolyamatot, Györgyi Anna és Zayzon Zsolt jelenetében, egyébként a szabótárban. Szegedi Dezső, Cservenák Vilmos és Molnár Sándor Tamás My Fair Lady-beli triója nem csak a nagyszínpadon volt nagyszerű, hanem most is.  S közben mindenhol felbukkant a színház direktora is, láthatóan nagy örömmel szemlélve az eseményeket. Nem a szokásos udvariasság kéret velem elnézést, amiért nem mindenkit említettem név szerint, hanem mert valóban mindenki megérdemelné! Egy megállóról azonban még szeretnék írni. Az egyik helyszínen Karinthy Így írtok ti-jéből az Ibsen drámaparódia (Ibsen Henrik, a ködös – A kénguru) egy jelenetének megrendezése volt a feladat a közönség egy vállalkozó tagjának. Magam is meglepődtem, de enyém lett a lehetőség. Örömmel instruáltam Béres Attilát, a színház igazgató helyettes rendezőjét és Keszég László rendezőt, akik játszották most a jelenetet. A reakciókból úgy éreztem, a közönség is élvezte a játékot, amíg eljutottunk a „darab” értelmének megfejtéséig, ami ebben az olvasatban nem volt más, mint „a kenguru-lét igazsága”.   
  A két órás éjszaka utolsó előtti állomásán A padlás című musical részlete már előkészítette azokat a perceket, amikor a nagyszínpad nézőterén helyet foglaló közönség és a társulat tagjai együtt énekelték a musicalnek azt a dalát, amely arról, szól, hogy „...kell egy hely hol néha másról álmodunk”.
   Valóban, legyen ez a hely a színház!
  Amit a leginkább rokonszenvesnek találtam, hogy a színház vezetői, rendezők, színművészek, táncművészek, énekkari tagok, műszakiak, súgó, nézőtéri dolgozók, ügyelő, színpadmester, kellékes, titkárnő… mindenki ott volt és jókedvvel vette ki részét a programból. A közönség megérezte lelkesedésüket, így megtörténhetett, hogy ők és mi igazi partnerekké váltunk, együtt játszottunk ezen az éjszakán.
   A Miskolc Televízió beszámolt Híradójában az eseményről, a Promenád című kulturális magazin 21-i adása azonban hosszabban is foglalkozott vele. Ebben én is nyilatkoztam...