Hat óra harminc perc van, az ügyelőtől elhangzik az első figyelmeztetés. Hat negyvenötkor jön a második, amikor – amint a nézőtérre kapcsolt monitorján látjuk – már a közönség is egyre nagyobb számban foglalja el a helyét. Ő egyébként régen bent van már, körbejárta a színpadot, megnézte, a kellékek helyükön vannak-e, megbizonyosodott róla, itt van-e mindenki, aki részt vesz az előadás lebonyolításában és megérkezett-e minden szereplő, a nézőtéren is készen áll-e minden. Előadás előtti, közbeni és utáni munkájával az olvasható interjú foglalkozik részletesen. Hét órakor színpadra kéri a szereplőket. Hát nem pontosan hétkor kezdődik az előadás? Valahol azt olvastam, hogy a pár perc ráhagyás csak magyarországi szokás, saját külföldi színházi tapasztalataim szerint nem egészen. S hogy mi az oka? Kis biztonsági idő még, hogy tényleg, biztosan minden készen állhasson.

A Mester és Margarita - még kezdés előtt. Fotók: mnsz-blog

Miskolcon átlag nagyjából három órával később, este tíz körül majd az utolsó szó is az övé lesz: A színpadon az előadást befejeztük! Mindenkinek köszönöm, jó éjszakát! Itt még nem tartunk, csak most ment fel a függöny, de tíz óráig most már minden sínen van. Primitív egyszerűséggel fogalmazva, akinek be kell jönnie a színpadra, bejön, amikor kell, kimegy, az előadás gördülékenyen folyik. Gördülékenyen, igaz, csakhogy a színpad nézők számára nem látható részén, a takarásban, a talán 2,5-3 méter széles folyosón nagyon sokan dolgoznak azon, hogy így lehessen. Szinte egy másik, gondosan megkoreografált előadást láthatna a néző, ha módja volna rá. Neki természetesen a produktumot, a munka eredményét kell látnia, nem azt, hogyan is jön létre. Viszont, ha tudná, mi zajlik a takarásban, hányan állnak készenlétben, teszik a dolgukat, hogy a színpadon lévők maximális élményt tudjanak nyújtani, igencsak elcsodálkozna. Ha nem is gondol erre tudatosan, nyilván van valami fogalma mindenkinek arról, hogy az előadás aznap esti megszületése nem csak a színészek érdeme (ha másért nem, látja például, hogy díszletek egyszerre csak eltűnnek, másra cserélődnek), de hogy valójában mi minden zajlik a kulisszák mögött – biztosan meglepné.
   Ott vannak először is azok, akik felügyelik az előadást. Lebonyolítását teljes egészében a már emlegetett ügyelő, feszülten figyelve saját példányát és a színpadot, a technikai gördülékenységet, a forgószínpad, a zsinórpadlás kezelését a színpadmester (az ő munkájáról pedig olvashatnak részletesen), a rendezői hang- és fényelképzelések megvalósítását a hangosítók és a világosítók, fejgépesek. (Sokuk munkájáról tervezek majd egy-egy részt a blog már futó interjúsorozatában.) Az előadás „művészi felügyelője” a sokszor jelen is lévő rendező, távollétében a rendezőasszisztens. Ők azt nézik, nem „esett-e szét” valahol a már hosszabb ideje műsoron lévő előadás, nem kell-e újra átvenni egyes részeket, visszatérni a próbák során megbeszéltekhez. Olyan „lazaságok” ezek (ha vannak, hiszen nem törvényszerű), amelyek a nézőnek nagy valószínűséggel fel sem tűnnének, ő nem érezné, hogy nem kapott teljes értékű előadást, csakhogy minden társulat – ha igazán jó - minden este a maximumot szeretné adni! Az eddig említettek a nézőtérről nézve a bal oldali takarásban, az ügyelőpult és a színpadmesteri pult mellett tartózkodnak. Vagy ugyanott vagy a jobb oldalon – előadása válogatja – mindig ott van még valaki, aki fennakadás esetén a biztonságos előadás záloga, a súgó. Miskolcon mindkét oldalon a súgópéldány elhelyezését és a lapozását segítő, kottatartóhoz hasonló állvánnyal, diszkrét helyi megvilágítással ellátott hely áll rendelkezésére.
   Nagyjából el is soroltuk, kik azok, akik mindvégig a színpadon tartózkodnak, noha a néző őket nem látja.
   No, de nincsenek kevesebben, sőt egyértelműen többen vannak, akik nincsenek ott az előadás minden pillanatában, hanem az adott produkció igényeink megfelelően. Annyi bizonyos, a takarás a legnyugalmasabb pillanatokban sem üres.
  Említettem a díszletváltozásokat. A nem fentről, a zsinórpadlásról érkező díszletelemeket, falakat, bútorokat „a fiúk” mozgatják, tehát nekik is ott kell állniuk készenlétben. Ők egyébként hivatalos nevükön a díszítők, akik egyáltalán nem olyan könnyed munkát végeznek, mint amire a nevük után asszociálhatnánk, ellenkezőleg, nehéz fizikait (a díszletek előadás előtti felépítése, utáni lebontása is az ő dolguk).  
   A színészek nem akkor érkeznek - az ügyelő hívására - oda, amikor már csak pillanatok vannak, amíg ki kell lépniük a színpadra, hanem percekkel előbb már ott várakoznak. Mivel telik a várakozás ideje? Embere, akarom mondani színésze válogatja. Van, aki csak áll és feszülten figyeli, mi történik a színpadon. Van, aki fel-alá járva ismétli, mormolja magában a szövegét. Akad, akinek hamarosan táncolnia kell vagy hajlékony testet igénylő mozgást kell produkálni, ő a szűk helyen is elvégezhető utolsó bemelegítő gyakorlatokat végez. S van, aki mindezt kombinálja. Ha tánckar is következik az előadásban, természetesen ugyanúgy a helyükön állnak percekkel előbb (s már jó előre jár a lábuk), ahogyan az énekkar tagjai is. Zenés produkciók szereplőit segítik a monitorok, ezek közül kettő a nézőtéren is látható, a két proscenium páholyban. Ezek a színpadhoz legközelebb álló páholyok, helyeiket nem adják el, a monitorokon kívül világosító berendezések vannak itt, illetve néha egy-egy előadásban (ilyen A Mester és Margarita) szereplőket is helyez ide a rendező. De ezeken kívül van még több monitor mindkét oldalon a takarásban is, ezeken láthatják a szereplők a zenekari árokban vezénylő karmestert, hiszen a zene tempójához éneklésükkel nekik is alkalmazkodni kell.
   Olyankor is a takarásban állnak a művészek, ha csak nagyon rövid időre hagyták el a színpadot és mindjárt menniük is kell vissza vagy ha gyorsöltözésük van – de erről kicsit később. Azt sem tudom, hol vagyok! – mondja a Producerek egyik szereplője, éppen kipenderülve a színpadról egy megerőltető táncos-énekes jelenet után. Természetesen nem szó szerint érti sem ő, sem mi, akik halljuk, de mindnyájan tudjuk, nem könnyű a forró színpadon, reflektorok fényében teljes erőbedobással lenni jelen. „Embere, akarom mondani színésze…” írtam fentebb, de hát természetesen a színész is ember! Lehet akár rossz napja is, amikor mi behúzódnánk a szoba egy kellemes sarkába és ápolgatnánk lelki vagy testi sebeinket, visszautasítva magunkban még a gondolatát is annak, hogy belefogjunk valami fárasztóba. Ő ezt nem teheti meg. Ha törik, ha szakad, neki játszania kell, méghozzá úgy, mintha semmi baja nem volna, hiszen az aznap esti közönségnek is jár ugyanaz a színvonal, mint a többi estéken. De azt már megteheti, hogy legalább kimondja: Azt sem tudom, hol vagyok. És attól csak rokonszenvesebb, ha tudjuk, vannak hasonlóságok velünk, egyszerű nézőkkel. És ha már említettem a forró reflektorokat, miért is hallgatnánk el, a takarásban törülközők is állnak rendelkezésre, gyorsan letörölni a zavaró verejtéket és ivóvizes palackok, hiszen sokszor nincs idő kimenni és inni. És most a gyorsöltözésről! Arra is akkor van szükség, amikor két jelenet között nincs annyi idő sem, hogy a művész az öltözőjébe menjen, sőt, esetleg csak másodpercek vannak. Tehát öltöztetőket is látunk a takarásban, akik ott állnak készenlétben a következő jelmezzel. Szó szerint többen „kapják kezükbe” a színészt miközben az egyik jelmezt és a cipőket húzza le róla, más már adja rá a következőt. Ilyenkor ámulhat a néző: Hogy tudott ilyen rövid idő alatt átöltözni? Előfordul az is, hogy még az ügyelő is öltöztet picit. „Kérem a csokinyakit!” – szól a színésznek, ami felszólítás arra nézve, hogy vegye ki a zsebébe bekészített csokornyakkendőt, hogy gyorsan felköthesse neki, mert az öltöztetőknek éppen ennyi ideje sincs. Van, hogy tömeges gyorsöltözésre kerül sor, A Mester és Margaritában például a kórus tagjait érinti ez. Az öltöztetők kerekeken gördülő hosszú állványon szintén a takarás keskeny folyósójára tolják be a ruhákat. De arra is van példa – Producerek -, hogy olyan nagy számú a szereplőgárda és annyira nincs sok idő öltözésre, hogy eleve nem az öltözőket használják, hanem a Csarnokot (lásd a színpadmesterrel készült interjúban!). Bent hagyom a műsorhangot – szól oda nekik az ügyelő, hogy pontosan követni tudják, hol tartanak, mennyi idejük lehet még.
   De most már ugye végig is vettük, ki mindenki tartózkodik előadás alatt a kulisszák mögött? Korántsem!
   Nem csak díszletei vannak egy előadásnak, hanem kellékei is! A kellékes ugyan odakészíti a kellékasztalra, amit lehet, de van, hogy menet közben ezek cseréjére kerül sor, tehát neki is figyelnie kell, mint ahogyan arra is, hogy a színpadról éppen kiérkező és máris öltözni szaladó szereplő kezéből kikapja a kelléket vagy a csak a takarásban ledobott (megint csak: másodpercei voltak a színésznek) kellékeket összeszedje.
   Vagy ki gondolna arra, hogy fodrász is lehet a takarásban, hiszen a frizurák nyilván elkészülnek szépen előadás előtt. Így van, de frizura (paróka) cserére is lehet szükség vagy akár arra, hogy meg kell igazítani a meglévőt. Hívj gyorsan egy fodrászt! – szól a kérés az ügyelőhöz.
   Mindkét alapul vett előadásban vannak lövések vagy tűz. Tehát mielőtt ezek következnének, már ott kell állnia készenlétben a rendésznek, pirotechnikusnak is.
   Végül, ha nem is takarásban, de készenlétben takarító személyzetnek is kell lennie.
   Két estén, egy A Mester és Margarita és egy Producerek előadáson volt még valaki, aki megkapta a lehetőséget, hogy úgy láthassa mindezt, ahogyan senki az előadás alkotóin, résztvevőin kívül... köszönöm szépen! Igyekeztem a néző számára is könnyen elképzelhetővé és érthetővé tenni mindent. Remélem, ezután mindig eszükbe jut az a sok-sok ember, akit nem látnak ugyan, de nélkülük nem láthatnák az előadást sem.