MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

MÁR AKKOR IS?

2023.06.14. 22:11

A Miskolcon megjelenő, Faragó Sándor színész által szerkesztett hetilap egyik 1916-os számában találtam egy kis írást (valójában egy hosszabb, a nézőkről szóló írás részeként), amely remekül rímel a blog előző bejegyzésére, az előadás közben a nézőtéren felvillanó fényekről. Úgy látszik, ez akkoriban is megesett, de mennyire más és menyivel szimpatikusabb okból, mint a telefonok előadás közbeni használata:



A függöny újra fölgördül. A lámpák fénye elalszik, homály borul az egész nézőtérre. Csak a karzaton pislákol egy pár halvány mécses. De nem. Ott a sorok között valami felcsillan. Merően odaszegezem a szemem. Egy sápadt, vézna fiúarc. A szemei dülledten néznek egy kicsi könyvbe, míg a keze apró villamos lámpát szorongat. Néha-néha felcsillan a szeme. A fejét rázza, azután megint mozdulatlanul ül. Hirtelen világosság. A bántó fény a fiú szemébe esik s ő gyorsan, szinte szégyenkezve rakja el a lámpást és a kis könyvet, melyből a darabot kísérte. Azután nyújtózkodik egyet és türelmetlenül várja az új felvonást.

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!