MNSZ blog - G-Portál

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdõdött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszûnése óta is elõfordultak különbözõ lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépõ mûvésznõ ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik elõadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplõi, Örökös Nézõ címet kaptam tõlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
Az évtizedekkel ezelõtt megszületett egri kötõdés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerû dolgok születnek ma Miskolcon.
Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erõs szállal e világhoz tartozónak érzem.
2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-tõl napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lõkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek. Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

Hírlevél

a blog közösségi csatornái

Lezárt szavazások

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

* Napló

MIT NÉZÜNK MEG?

2023.11.08. 13:23

Elég sokáig magam vagyok csak a Kamara elõcsarnokában egy koradélutáni elõadás elõtt (Lázár Ervin: Berzsián és Dideki, a színlap szerint: „mese, játék”), sebaj, elbeszélgetünk a nézõtéri dolgozókkal, egyetértünk abban, hogy ez is színház, nem szabad lebecsülni a gyermekelõadásokat, hiszen a nézõvé nevelés itt kezdõdik. Azután megindul az áradat, jönnek az iskolás csoportok, s néhány család. Azt hiszem, egyedül én vagyok a nézõtéren, aki nem csoporttal, nem családdal, csak úgy egymagamban, felnõttfejjel ülök be. S a gondolat, hogy mivel kezdõdik, s mi mindennel jár(na) a nézõvé nevelés újra eszembe jut, amikor az egyik iskolás csoport elfoglalta már a helyét, a tanítónénivel középen és a sor szélén ülõ kislány hozzám, a vadidegenhez fordul – elõször nem is voltam biztos benne, hogy nekem szól – s, azt kérdezi: „Mit nézünk meg?”. És a körülötte ülõk is érdeklõdve várják a válaszom. Természetesen elmondtam nekik, de egyszerûen nem értem és eddig el sem tudtam képzelni, eljöttek volna úgy egy iskolás csoportként, hogy nem beszéltek velük elõre az elõadásról, de még a szerzõt és a címet sem mondták el?

Vissza a bloghoz