MNSZ blog

Blog a Miskolci Nemzeti Színházról

   A színház világával való kapcsolatom még Egerben kezdődött, 1987-ben - amióta ott újra volt önálló társulat. Minden darabot láttam, volt, amit megnéztem huszon-valahányszor is. Színházi tárgyú írásaim, kritikáim a Heves Megyei Nap színházi mellékletében 1995-96-ban jelentek meg rendszeresen, de a melléklet megszűnése óta is előfordultak különböző lapokban, ma pedig internetes portálokon. És az is Egerben történt, hogy 2000 tavaszán a Piaf (a címszerepben fellépő művésznő ma már a Miskolci Nemzeti Színház tagja) egyik előadásának végén nagy meglepetésemre a színpadra szólítottak a darab szereplői, Örökös Néző címet kaptam tőlük. Természetesen nagyon meghatott, büszke voltam rá, s nem felejtem el máig sem, annál is inkább, hiszen ezt a címemet azóta is valamennyi direktor elismerte.
 Az évtizedekkel ezelőtt megszületett egri kötődés azonban nem akadályoz abban, hogy lássam és élvezzem, milyen nagyszerű dolgok születnek ma Miskolcon.
  Tisztelek mindenkit, akár színpadon van, akár a háttérben dolgozik a színház csodálatos világában. Magamat is erős szállal e világhoz tartozónak érzem.
 2010.04.05-én blogot indítottam: Színház Egerben (1884-től napjainkig)… és azon túl. Tíz éves születésnapját Lőkös Ildikó dramaturg köszöntötte - országos színházi portálon is.
 2014 óta volt miskolci rovata, 2021 végén ez önállósult, a régi cikkek egy részét átemeltem ide, az újak folyamatosan születnek.  Remélem, kiérdemli az Olvasó figyelmét! J.F.

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
a blog közösségi csatornái



 

 
Lezárt szavazások


 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Napló

2023.12.26. 10:08

Olvasgatva a hajdan volt Színházi Élet karácsonyi körkérdéseit, régi lapok ünnepi számait, arra gondoltam, kellene egy karácsonyi írás. Békés legyen, meghitt, szóljon színházról, ajándékozásról, szeretetről, emberi kapcsolatokról!
   Igaz, a szállóigévé vált mondat: „This is the beginning of a beautiful friendship. (Ez egy gyönyörű barátság kezdete.)” más művészeti ágnak, az 1942-ben bemutatott Casablanca című filmnek köszönheti megszületését, de – rokonműfaj. Így hát nyugodtan ideidézhetjük akkor is, ha arra a pillanatra – mert van, akinél így, egy pillanat alatt történik – vagy arra a folyamatra gondolunk, aminek hatására a kezdő nézőből igazi színházrajongó válik.
   A jó színház arra törekszik, hogy minél szélesebb rétegeket és igényeket szolgáljon ki, minél több embernek adjon ajándékot. Mert egy katartikus, komoly előadás és egy felszabadult vidám bolondozás is ajándék a befogadónak és kell az is, hogy mindig más legyen, sokszínű, érdekes, változatos, a megszokott magas színvonalból nem engedő, unalmassá soha nem váló.
   De kaphat a színháztól mást is a néző – emberi kapcsolatokat, szerencsés esteben olyat, amelyben szintén elmondhatják: „This is the beginning of a beautiful friendship.” Akik korábban nem is voltak ismerősök, összehozza őket a színházlátogatás, egyre gyakrabban figyelnek fel – nini, ő is, ő is megint itt van –, nemsokára már üdvözlik egymást, beszédbe elegyednek, már arra is van példa, hogy összehangolják a következő színházlátogatás időpontját. Több ilyen kis társaságról tudok a miskolci nézőtéren, egyik-másik tagjaival alkalmilag én is beszélgetek, s művészekkel, más munkatársakkal, nézőtéri dolgozókkal is, ezek a beszélgetések fontosak, sokat adnak.
   Személy szerint én a színháznak köszönhetek egy nagyon szép,  őszinte és nagyon komoly barátságot, amely szintén a nézőtérről indult.
   A hajdan volt Színházi Élet karácsonyi körkérdései, régi lapok ünnepi számai általában egy-egy ismert személyiség készülődéséről, az ünnephez fűződő gondolatairól szóltak. Én arra gondoltam, kellene valamit itt is kívánni a karácsonyfa alá. Legyen ez annyi: békés, meghitt, nyugodt, nagyon boldog ünnepet a blog olvasóinak, a társulatnak, a színház minden dolgozójának, minden nézőjének!



Karácsonyi hangulat a Nagyszínház emeleti társalgójában ...

... és a Kamarában.

Még nincs hozzászólás.
 
Útmutatók


A KERESŐ
HASZNÁLATÁRÓL

 

 


ÚTMUTATÓ
A BLOGHOZ

 

 


MŰVELT ÚR
A SZÍNHÁZBAN

 


 
Menü
 
kommentek & Napló-archívum évenként
Friss hozzászólások
 
könyvajánló

 
hangos blog

A blog hangos szolgáltatása gyengénlátóknak.
Cikkek felolvasva!