A sorozat 3. részében Lendvai Ferenc egri direktor, a Miskolccal történő összevonás nagy hívének 1965-ös nyilatkozatát olvashatták arról, miért nem kell tartania az egri közönségnek ettől a tervtől, a 4. részben pedig Péva Ibolya, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja mesélt az egri és miskolci színházak 1966-ban bekövetkezett összevonásának időszakáról. Most, a 6. részben már 1978-ban járunk, amikor már meglehetősen nagy volt az elégedetlenség a fennálló helyzettel, nem csak az egri közönség, de a Miskolci Nemzeti Színház részéről is. A Népújság májusban két részes interjút közölt a „miskolci-egri színház” igazgatójával és főrendezőjével, amelynek már a címe kijelenti: A „házasság” rosszul sikerült. Az ebből a kettős interjúból közölt részletek (a dőlt betűvel szedett részek nem önkényesek, az írásban is így szerepelnek) után a sorozat 7. részében majd Dr. Kovács János visszaemlékezési következnek az önálló társulat megszületését megelőző és követő időkről, aki a Megyei Tanács VB Művelődési Osztályán dolgozott. Az 1978-as cikkben szerepelnek ezek a szavak: „…a fejlődés az önálló egri színház felé vezet. Ez egészséges törekvés…” és „megéri, mert négy-öt év alatt kialakulhat egy erős társulat, és létrejöhet az önálló egri színház, amelyet bizony megérdemel a város.” Fura érzés olvasni ezeket a gondolatokat – amelyekkel én tökéletesen egyetértek, hiszen erről és ezért szól az egész sorozat is – most, amikor az egri színház helyzete olyan, amilyen és úgy tűnik, teljes a bizonytalanság, ilyen-olyan hírek keringenek, köztük még a befogadó színház is tartja magát a remélhetőleg teljesen alaptalan szóbeszédekben. Negyedszázadnál több éves működés után ez évtizedekre halála lenne az „önálló egri színháznak, amelyet bizony megérdemel a város” – ráadásul másodszor történne meg azzal a várossal, amely két évvel ezelőtt a Kultúra Magyar Városa rangot is elnyerte.

 1978. május

Az aggódás sürgette ezt a találkozást Sallós Gáborral, a miskolci-egri színház igazgatójával, valamint Illés István főrendezővel. A beszélgetés nyitányaként szerkesztőségünk véleményét tolmácsoltam, miszerint Egerből nézve vitatható az elmúlt évtized műsorpolitikája: a társulat elhanyagolja, mellőzi a magyar klasszikusok, nemzeti értékeink bemutatását, nem törekszik nevéhez és rangjához méltó, sajátos profil kialakítására.

   - Mi a véleménye a színház vezetőinek?


 

  - A színház műsorpolitikájáról nekem más a véleményem – kezdi az igazgató. Meggyőződésem ugyanis, hogy az elmúlt években is érezhető bizonyos fejlődés, noha az említett sajátos profil kialakítása valóban nem sikerült úgy, ahogyan mi azt szeretnénk, s ahogyan azt a nevünk is megkövetelné. Hogy miért? Nos, elsősorban az egri színház miatt, pontosabban a rosszul sikerült házasság miatt. Ez a kettősség sajnos nem teszi lehetővé sem egy miskolci, sem egy egri profil kialakítását. Mi már több alkalommal elmondtuk, hogy egyazon műsorral nem lehet két különböző összetételű várost kiszolgálni. A két színház, a két színpad különböző mérete már egymagában indokolttá tenné az önálló műsor kialakítását. Amely oda illik az egri színházba és megfelel az egri közönségnek, s így jobban szolgálná a közművelődés céljait is.
  - Elégedetlenségünket az évad során több alkalommal is megfogalmaztuk. Sajnálattal tapasztaljuk azonban, hogy a színház nem reagál írásainkra, válasz nélkül hagyja a véleményeinket, amelyeket pedig olykor talán lehetne vitatni is. A megyei lap mintegy százhúszezer olvasója és a Gárdonyi Géza Színház majd kilencvenezer nézője joggal elvárhatja, hogy a társulat vezetői válaszoljanak a műsorpolitikát, vagy a színház és közönség kapcsolatát érintő cikkeinkre.
   - Egy-egy kritikára, bíráló cikkre, vagy a műsortervet elemző írásra mi mindig a következő bemutatóval illetve évaddal válaszolunk – mondja a főrendező. Mi tiszteljük a sajtót, amelynek az a feladata, hogy írjon, közöljön, cikkeivel elgondolkodtasson bennünket – ezt meg is teszi a Népújság -, a mi dolgunk pedig az, hogy jó és színvonalas előadásokat vigyünk színpadra. Ez a munkamegosztás. A kritikákat persze érdeklődéssel, sőt izgalommal olvassuk, meg is vitatjuk, olykor neheztelünk a bírálatért - különösen, ha nem értünk vele egyet -, ám mindig tudomásul vesszük az újság véleményét..........nekünk sem közömbös, hányan ülnek a nézőtéren. A színház a közönségért van, s már csak ezért sem mondhatunk le arról, hogy széles ablakot nyissunk a világ drámairodalmára. Így műsorunkban jogosan kapott helyet a csehszlovák Hornicek és az angol Pinter is. Most amolyan vesszőparipaként emlegeti a sajtó ezt a két bemutatót, kifogásolva, hogy miért a nagyszínházban és miért bérletben játsszuk Egerben A gondnokot, amikor Miskolcon a hatvan személyes zsebszínházban mutatjuk be. Véleményem szerint az írók nem kísérleti színpadra írják műveiket, s ez a stúdiószínház tulajdonképpen egy magyar találmány. A stúdió miskolci premierje után Egerben a nagyszínpadon mutattuk be a Két férfi sakkban című komédiát, s mert sikere volt, s mert a közönség jól szórakozott, most Miskolcon is a nagyszínpadon játsszuk.   M i é r t   b a j   e z?.........igazságtalan lenne az olyan vélemény, amely csak a színház hibáit hangoztatja és megfeledkezik a közönség magatartásáról, tényleges igényeiről.
   - A közönségről valóban nem szabad megfeledkezni. De arról sem, hogy a színház is fejleszti az ízlést, alakítja a nézők igényét, s az említett érdektelenséget éppen a reális igényektől elszakadó műsorterv is fokozhatja.........És még sok minden. Például az a sajnálatos körülmény is, hogy gyengül a társulat, s egymás után más színházakhoz távoznak az egri közönség kedvencei..........
   A főrendező véleménye szerint nem gyengül a társulat.
   - Arról van szó inkább, hogy az utóbbi években színházunk is belekerült az egyre dinamikusabban cserélődő, változó magyar színházi áramlatba..........Győrben például új színház épült, ott most bőkezűbb a város, így Bács Ferenc és felesége, Tanay Bella – akiket tavaly Erdélyben fedeztünk fel -, háromszobás lakást kap, de oda szerződött Kovács Mária is, akinek távozását őszintén sajnáljuk. Beke Sándort Kecskemétre hívták művészeti vezetőnek, s vele megy Blaskó Péter, Blaskó Balázs és Reviczky Gábor is. Gyöngyössy Kati is bejelentette távozását, bár döntése még nem végleges..........
   - Vajon sikerül-e a távozók helyére a megfelelő szerepkörökre alkalmas, jó képességű színészeket szerződtetni?
   - Reméljük, igen – válaszolja az igazgató. Bár megmondom őszintén, hogy a tájelőadások, az egri utazások nagy száma – majd kétszázszor játszunk a Gárdonyi Géza Színházban – befolyásolja a színész szerződési kedvét..........
   - Többször szóba került a rosszul sikerült színházi házasság, amely ma már egyértelműen gátolja a társulat művészi munkáját, korlátozza színház miskolci és egri, Borsod, illetve Heves megyei jelenlétét. Mi a megoldás?
   - Meggyőződésünk, hogy a fejlődés az önálló egri színház felé vezet. Ez egészséges törekvés, s megvalósítására Egerben megvannak a feltételek. Átmeneti megoldásként mi azt javasoljuk, hogy telepítsünk le Egerben 15-20 tehetséges művészt, s ez a prózai társulat - amely egyelőre a Miskolci Nemzeti Színházhoz tartozna – ott élne, próbálna és játszana a városban, sőt járna Gyöngyösre, Hatvanba és a megye néhány nagyobb községébe is. Ily módon megoldódna a rég hiányolt jelenlét és ugyanakkor a város, a megye igényeihez alkalmazkodó önálló műsort látna a közönség. A zenés műveket, valamint a nagy kiállítású előadásokat – mint például a Lorenzaccio vagy a Monna Vanna volt – továbbra is Miskolcról importálnánk. Mindehhez persze néhány lakás kell, de megéri, mert négy-öt év alatt kialakulhat egy erős társulat, és létrejöhet az önálló egri színház, amelyet bizony megérdemel a város.      
   - Köszönöm a beszélgetést.
                                                                   Márkusz László