Mi az élet? A Kréta szigeti falu lakói saját sorsuk, tapasztalataik, vágyaik alapján próbának felelni a kérdésre, így indul az előadás, s a néző ekkor még azon gondolkodhat, lehet-e egyetemleges érvényű válasz. De megérkezik Zorba! Nem egyedül jön, úgy csapódik hozzá Nikohoz, az íróhoz. Sorsszerű találkozásuknak olyan barátságot köszönhetnek, amely keveseknek adatik meg. Két intellektus küzd itt egymással – bár meglehet,  legbelül egyikük sem érzi igazán küzdelemnek -, Zorba mának élő, az értelemmel szemben a szívnek szívesebben engedelmeskedő könnyelműsége, s Niko magát a világban idegennek érző természete, amit magyaráz talán, hogy ő innen származik, ebből a zárt, szigorú erkölcsű világból. Ha más módon is, de mindketten a maguk útját keresik, nem kell sok hozzá, hogy megérezzék, megszeressék a másikban mindazt, ami közös, s megértően szemléljék, ami nem. Lajos András töprengő, de nyitott személyiséget formál, aki fogékony Zorba életigenlésére, egyre többet és többet fogad el annak világából, töprengésre késztetve nem direkt, de megkerülhetetlen módon a nézőt is, tudniillik, hogy ő vajon hogyan állna helyt ebben a fejlődési folyamatban. Gáspár Tibor Zorbája (*) maga az életöröm. Bár azt vallja, „szeresd a nőket és szeretni fogod az életet” (és ezt a nézetét tettekkel is igyekszik alátámasztani), korántsem egyszerűsödik le nála az élet igenlése a nőkkel való kapcsolataira. Ennél sokkal sokrétűbb, színesebb, a mindennapok apró örömeit is nagyra értékelő, a nehézségeket csak szükséges rossznak tekintő, csupa szív ember az ő Zorbája.
   A Madame Hortense fogadósnővel való, eleinte csak a testiség dominálta kapcsolata (ez a darab három szerelmi szálának egyike) végül sokkal többé, mélyebbé és fontosabbá válik számára is. Nádasy Erika fogadósnője (*) a felszínen romlott és közönséges - mégis szeretetre méltó. A felszín alól hamar előbukkan és kiteljesedik elesettsége, szeretetre vágyása. Egyre inkább bízik benne, hogy Zorba segítségével, Zorbában, mindent megtalál, amire szüksége van. Tragikus, hogy közben elhatalmasodó betegsége halálhoz vezet és tragikus, hogy azzal végződik a másik két szerelmi szál is: Niko és Melina – Eperjesi Erika -, az özvegy szerelme, az özvegyet a falu szigorú erkölcse halálra ítéli, s meggyilkolják, miután kiderül, hogy miatta, a reménytelen vonzalom miatt (a harmadik szerelmi  szál) öngyilkos lett Pavli – Somhegyi György -, a falu elöljárójának fia. Eperjesi Erika valóban kirí e lokális társadalom tagjai közül, kifinomultabb, bonyolultabb teremtés. Somhegyi György kamaszos hévvel rajzolja Pavlit.
   A kisebb karakterek valamennyije is jól eltalált. Szatmári György a nyugalom álcája mögött nagy feszültségeket hordozó elöljárója, Varga Andrea énekes, időnként nemezis-szerű narrátora, Mimiko, Hortense lojális, de önálló gondolatokkal is bíró szolgája – Molnár Sándor, az elöljáró büszke öccse – Kokics Péter, a feladatához csak a falu akaratát is figyelembe véve hű rendőrfőnök – Varga Zoltán, Fandl Ferenc büszke kapitánya, Molnár Anna szikár és könyörtelen Ateniaja, Farkas Sándor emberségben gyenge Zaharia atyája, Hegedűs Richárd Jorgosza, Osváth Tibor Georgisza, Kerekes Valéria Szulája, s a két bártáncosnő, Kocsis Andrea és Simonfi Adrien.
   Szőcs Artúr rendezése úgy mozgatja a nagyszámú szereplőgárdát – a felsoroltakon kívül még „munkások, asszonyok, falu népe, táncosnők”, hogy az intim pillanatokat, jeleneteket igazi, színes és vonzó egységbe tudja hozni a látványos részekkel, de megőrzi a komoly mondanivaló dominanciáját.
  A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, Énekkara, Balettkara is megérdemli a dicséretet.
  Horesnyi Balázs forgószínpadra épített gyönyörű díszlete funkcionálisan jól átgondolt, s illúziót keltően idézi meg a krétai falut. Kovács Andrea jelmezei hozzájárulnak az illúzióhoz.  
   Mi az élet? Zorba szerint az, „ha mindenhez mindig úgy kezdünk, mintha akkor csinálnánk először, izgalommal, kíváncsisággal.” „Vannak, akik naponta halnak meg, azáltal, hogy nem élik az életet!” – mondja. Ő bizony éli. S egyre inkább követi őt, s követni fogja azután is, amikor elválnak útjaik, Niko.
   Élte az életet a fogadósnő, az özvegy és Pavli is, ha ők bele is haltak. De amíg élhették, addig önmaguk voltak, nekik legalább volt életük. Az előadás záróképében a falu házai fölé kihúzott színes, vidám égőfüzérek alatt táncol (a híres, mindenki által ismert Zorba tánca) élő és holt. Igen, a legbelső körben ott a három áldozat is, akik már örökké ott lesznek a Kréta szigeti szigorú erkölcsű zárt közösség lelkiismeretébe, múltjába és jövőjébe - és a néző szívébe zártan. Amiként szívünkbe zártuk magát Zorbát, s ha eddig nem így éltünk volna, talán megfogadjuk a tanácsát. Mindig, mindenhez úgy kezdünk ezután, mintha akkor csinálnánk először. Izgalommal, kíváncsisággal. Éljük az életet.   
 

* A másik szereposztásban Zorbát Szegedi Dezső, Madame Hortense szerepét Seres Ildikó alakítja.

* Ezt az írást a Miskolci Nemzeti Színház honlapjának sajtófigyelő oldala és a színház Facebook oldala is átvette.