"Itt meglepetés készül" - olvashatták a 200-as rovat egyetlen még meg nem nyílt alrovatának címében. Ma, az évforduló előtt egy héttel, mindenre fény derül, megnyílt ez az oldal is.  Nagyon köszönöm mindazoknak - összesen 44-en -, egyszerű nézőktől színművészeken és színházi alkotókon át a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas íróig -, akik kérésemre válaszoltak, örültek az ötletnek, a lehetőségnek és itt a blogon, a 200-as rovatban, egy-két mondatostól egészoldalasig írásban vagy félpercestől hat percesig videóban köszöntik születésnapja alkalmából a Miskolci Nemzeti Színházat. Én a blog többi évfordulós sorozata mellett ezzel szeretnék hozzájárulni az ünnepléséhez. Boldog születésnapot! Juhász Ferenc  
 

Mit szólsz hozzá?

Kisebbfajta szenzációként hatott rám - soha nem hallottam erről - az a polémia, amire 1963-as lapokban bukkantam. Tudnillik, hogy a mai Magyarország területének első kőszínháza nem a miskolci volna. Akkor Győr és Sopron is vitatta az elsőbbséget. Hogy hogyan és milyen indokokkal, a 200-as rovatban olvashatják.

Mit szólsz hozzá?

Pár hónapja írt nekem valaki, hogy nem tudja olvasni a blogot, mert "beszürkül". Őszintén szólva el sem tudtam képzelni, mire gondol, csak azt tudtam válaszolni, hogy ilyesmivel még soha senki nem keresett meg, illetve egy írást, amire különösen kíváncsi volt, kivételesen elküldtem külön neki. Most jöttem rá, milyen elszürkülésről van szó, amikor másvalaki is hasonló gonddal jelentkezett, de ő küldött egy képernyőfotót is. Kedves Blogolvasók! Ha a telefonjuk vagy más eszközük képernyőjén megjelenik a szürke folt, nézzenek a jobb alsó sarokra, ahol ott van a kék színű "Elfogadom" mező - arra kattintva a probléma megoldódik.

Mit szólsz hozzá?

A 200-as rovat újabb menüpontja nyílt meg, a színház bicentenáriumi díszelőadásán bemutatandó műről olvahatnak, többek között teljes egészében megtalálják az első pesti bemutató (az ősbemutató Székesfehérváron volt) előtt, 1819. május 3-án elhangzott prológot is. 

   „Ha csekély mesterségük fel nem éri a külföldnek régibb remekeit, engedelmet várunk, mert az igaz igyekezet legelső kezdete a szebb tökéletesedésnek. De ha azt, a mit mindegyikünk szív-emelkedve óhajt, hogy honi Múzsánk a hazafit újra felébreszti, és fentebb érzéssel bírhatja; ha azt érhetjük, hogy minden jó magyar ezen képekben magát feltalálja, akkor ez a tárgy, mely bennünket lelkesít, elérte végső czélját, érdemét, jutalmát." (* Eredeti helyesírással.)

Mit szólsz hozzá?

Az Észak-Magyarország 1956. augusztus 26-i száma tudatta: "Néhány nap múlva vastagbetűs dátum kerül a színház történetének lapjára, a 1. ötéves terv irányelvei alapján több mint 10 millió forintos költséggel hozzákezdenek a színház átépítéséhez." Bővebben a 200-as rovat korabeli sajtószemléjében!

Hozzászólások (1)

Pályafutásának baleset vetett véget. Akik látták táncolni, úgy tartották, ragyogott a színpadon. Azt vallja, egy táncos egész életében táncos marad. "A ritmusérzék nemcsak a színpadhoz, az élethez is kell. Mivel egy táncosnak egyenesen kell tartania a gerincét, legtöbbjüknek a jelleme is azzá válik." A színpadi múltról, a képen látható virágruha történetéről és természetesen jelenlegi munkájának érdekességeiről is olvashatnak a teljes interjúban, a Színházi emberek rovatban.

Hozzászólások (1)

Fotó: mnsz-blog

Újabb és újabb megható percek – ez jellemezte leginkább a Miskolci Nemzeti Színház mai évadzáró társulati ülését.
   Megható búcsúzások azoktól, akik megválnak a társulattól. Czakó Julianna és Görög László színművészek – miskolci szerepeiket megtartva – a Thália Színházban folytatják pályájukat. Bolla Dániel táncművész sajnos egy sérülés miatt kénytelen elhagyni a társulatot, Szegedi Dezső színművész korábbi szerepeit megtartja, így a közönség még találkozhat vele a következő évad során.
  Több mint 40 év után elbúcsúzott a társulat Koncz Boglárka művészeti főtitkártól. Az új művészeti főtitkár Radnai Erika (korábbi interjú vele a blogon ).
  Meghatott új Örökös tagok: Seres Ildikó színművésznő, aki 1992 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Kincses Károly színművész, 1999-től társulati tag, Guzi Emese művészeti titkár, 1981-től a miskolci színház tagja.
   S a nézők szempontjából talán a legérdekesebb megható pillanatok, a társulat állva tapsolta meg – a miskolci színház közönségét!
   Végtelenül nehéz volt az évad – Covid utolsó időszaka, majd az energiaválság – és mégis, „művészi és közösségi értelemben vett csodáknak voltunk tanúi” – mondta Béres Attila direktor. Ilyen csoda volt az is, hogy az ország sok színházával ellentétben Miskolcon – a közönség segítségével, adakozással – nem kellett bezárni.
   Varga Andrea alpolgármester köszönetet mondott az odaadó és önfeláldozó munkáért. „Nekünk kell ez a színház!”
A társulati szavazás eredménye:
- az évad színművésze Börcsök Olivér (korábbi interjú a blogon ),
- táncművésze Harangozó Lili,
- énekkari művésze Zamatócky Florianna,
- zenekari művésze Váradi Zoltán.
A vezetőség Spiritus díját Siba Noémi gazdasági asszisztens kapta.
A Művészeti Tanács díját Orehovszky Zsófia ügyelő (korábbi interjú ).
Az évad legjobb műszaki dolgozója címet
- Madzin Ágnes öltöztető tárvezető és
- Tóth Krisztián Tibor műszaki titkár nyerte el.
A színház internetes közönségszavazásának győztesei:
- A falu rossza című előadás (írás a blogon ),
- Börcsök Olivér,
- Mészöly Anna (korábbi interjú ).
Az Észak-Magyarország és a boon.hu internetes szavazását
- Rózsa Krisztián nyerte (korábbi interjú ).
Dr. Losó József, a Mirelite Mirsa Holding elnöke és családja 10 tíz éve a Miskolci Nemzeti Színház támogatói, minden évben díjjal jutalmaznak egy-egy színművészt. Idén Farkas Sándor vehette át az elismerést, valamint egy előadás, a Szabó Máté rendezésében készült Jézus Krisztus Szupersztár (írás a blogon ) rockopera.
   Új társulati tagok is érkeznek a színházba: Baranyi Emma, valamint Tóth Dominik, akit a közönség már a Jézus Krisztus Szupersztár előadásban láthatott. Mellettük pedig Mikita Dorka Júlia is színpadra lép a következő évad során.
   Végül szó esett az augusztus 24-i bicentenáriumi ünnepség programjáról. Bemutatják Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvét a színház történelméről, kiállítás nyílik régi plakátokból, majd amint 200 éve, most is 17:00 órától kerül a közönség elé Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországban című darabja – Szőcs Artur rendezésében. Este ünnepi koncertet adnak a társulat régebbi és mai tagjai, majd a közönséggel együtt fújják el a 200 gyertyát a színház születésnapi tortáján.

* A blog "leg" listája olvasható.

 

Hozzászólások (1)

1923 - száz éves a Miskolci Nemzeti Színház.
A 200-as rovat korabeli sajtószemléje ehhez az évszámhoz érkezett - érdekes részleteket tudhatnak meg a centenáriumról.

Mit szólsz hozzá?

A blog „leg” listája, a 2022/23-as évad bemutatói alapján:

Nagyszínpad

Prózai produkció

Tóth Ede után és helyett Kovács Márton-Mohácsi testvérek: A falu rossza, népszínmű, rendező: Mohácsi János

Zenés produkció

Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága, opera, rendező: Szabó Máté

Külön"leg"es produkció

Comden-Green-Freed-Brown: Ének az esőben – musical, rendező: Szőcs Artur

Kamaraszínház és Játékszín

Darvas-Benedek-Pintér Béla: Gyévuska, zenés játék, rendező: Ascher Tamás
(* A „K” ügy / A színházcsináló / Gyévuska  - csaknem holtverseny)

Következne a legjobb színművésznő és színművész. De amint tavaly, most is úgy érzem, a feladat szinte  lehetetlen. Nekifutottam többször is, de a vége mindig a magammal történő „vitatkozás” lett. Igen, „ő” valóban, vitathatatlan – de akkor „ő” mivel kevésbé? Ugyan egy évvel ezelőtt is azt gondoltam, de jövőre talán már tényleg erőt veszek magamon.

Nem főszereplő

Ezzel a kategóriával is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy minden szerep ugyanolyan fontos és szerves része a produkciónak - legyen bár terjedelmében sokkal kisebb -, mint a nagy (fő)szerepek és minden kis szerepben is lehet nagyot alkotni, ha a tehetség megvan hozzá.  

Kokics Péter (A falu rossza)

Mit szólsz hozzá?

Az előadás 90 perce alatt végig… csaknem azt írtam, jól szórakozunk, csakhogy ennek a szónak itt nemigen lehet létjogosultsága, tehát 90 perce alatt végig lenyűgözve nézzük a színpadot, noha borzongunk és lábunkat rázzuk a tehetetlen düh érzésétől. Bővebben az Előadások 2022/23-as rovatban!

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

A Miskolcon megjelenő, Faragó Sándor színész által szerkesztett hetilap egyik 1916-os számában találtam egy kis írást (valójában egy hosszabb, a nézőkről szóló írás részeként), amely remekül rímel a blog előző bejegyzésére, az előadás közben a nézőtéren felvillanó fényekről. Úgy látszik, ez akkoriban is megesett, de mennyire más és menyivel szimpatikusabb okból, mint a telefonok előadás közbeni használata:

A függöny újra fölgördül. A lámpák fénye elalszik, homály borul az egész nézőtérre. Csak a karzaton pislákol egy pár halvány mécses. De nem. Ott a sorok között valami felcsillan. Merően odaszegezem a szemem. Egy sápadt, vézna fiúarc. A szemei dülledten néznek egy kicsi könyvbe, míg a keze apró villamos lámpát szorongat. Néha-néha felcsillan a szeme. A fejét rázza, azután megint mozdulatlanul ül. Hirtelen világosság. A bántó fény a fiú szemébe esik s ő gyorsan, szinte szégyenkezve rakja el a lámpást és a kis könyvet, melyből a darabot kísérte. Azután nyújtózkodik egyet és türelmetlenül várja az új felvonást.

Mit szólsz hozzá?

Szürreális élmény volt, amint a Jézus Krisztus Szupersztár mai előadása, annak témája és zenei világa után a színházból kilépve a szomszédos szórakozóhely teraszán egy énekes éppen az Add ide a didit énekelte a mikrofonba. De ezt csak mellesleg jegyzem meg, mint kis színest, valójában arról akarok írni – néhány perce értem csak haza, de a 80 perces buszozás alatt sem akart kimenni a fejemből, s tudom, hogy azért szerencsére sokakat zavar rajtam kívül is, nem is szólva a művészekről, akik a színpadról észlelik –, amit sajnos nem egyszer tapasztalni előadás alatt, hol csak alig-alig, hol nagyobb számban, mint ma.
   A kép illusztráció, nem előadás alatt, hanem előtt készítettem és nem is Miskolcon, de kis túlzással majdnem hasonlót csinálhattam volna többször is, miközben a színpadon Tim Rice-Andrew Lloyd Webber musicaljét játszotta a társulat – magával ragadóan. Bár némelyekre a jelek szerint mégsem hatott így az előadás. Nem és nem tudtak, gyanítom, nem is akartak szabadulni viszont a telefon magával ragadó hatása alól.
   Komolyan, miért megy színházba az, aki egész idő alatt újra és újra inkább a képernyő pergetésével, hosszas sms-ezéssel (ma például a 3. sorban, rendezői balon) van elfoglalva ahelyett, hogy átadná magát az élménynek?
   Kezdés előtt pedig szépen meg is köszönik, hogy kikapcsoltuk telefonjainkat – de vannak, akik ezt nem tudják értelmezni avagy annyira rabjai a készüléknek, hogy nem képesek (?) rá. És – bocsánat hölgyeim, természetesen tisztelet mindenkinek, akire ez tényleg nem vonatkozik – sok előadás alapján született a megfigyelésem, ez az attitűd nagyon kevés kivételtől eltekintve a hölgyekre jellemző, de nem ám, amint talán elsőre gondolnánk, tizen- huszonéves fiatalokra, hanem tőlük gyakrabban a 30-as és 40-es korosztály tagjaira. „Szép” példa volt, amikor egy ízben az erkély páholyból ha akartam, ha nem, minden alkalommal – 8-10 percenként végig – észlelni voltam kénytelen a kivilágosodó és hosszasan úgy is maradó képernyőt. S amikor szünetben nagyon udvariasan elmondtam a – szintén – hölgynek, hogy ez nagyon zavaró, az volt a válasza, hogy ő nem, sőt, "nála nincs is telefon". (Néhány méterre ült tőlem, konkrétan ráláttam, tévedés kizárva!) Majd a második felvonás alatt ugyanúgy folytatta. Szóval: Miért?!  
(Lásd még: Telefonos életképek !)
 

Hozzászólások (3)

 

 

 

 

 

Százalékos arányok!

 

 

 

 

Magyarországon kívül van követés az Egyesült Királyságból, Kanadából, Németországból, Romániából is.

Mit szólsz hozzá?

Herczenik Anna - Susanne, Cseh Antal - Figaro, Valentina Puscas - a grófné / Fotó Éder Vera. Bővebben az  Előadások 2022/23-as évad rovatban!
 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

A blog is készül a 200 éves jubileumra, a „200-as rovatot” a jobb oldali menüsorban találják. Ennek egyes alrovatai már élesedtek, mások még várnak erre. Ma megnyílt az a – reményeim szerint érdekes – korabeli sajtószemle sorozat, amely 11 héten át fogja figyelemmel kísérni, mit is írtak a lapok a sorozat fejlécképén látható években a miskolci színházzal kapcsolatos eseményekről (az esetek egy részében később megjelent, de ahhoz az évhez kapcsolódó írásokat fogok idézni). Néhány kivétellel a színház valamilyen évfordulójához kapcsolódva, de amint látni fogják, nem feltétlenül csak a fennállás jubileumához. A sajtószemle a következő lapok alapján készült:

Az Est
Borsod Vármegye Hivatalos Lapja
Diósgyőri Munkás
Ellenzék
Esti Hírlap
Esti Kurír
Észak-Magyarország
Film - Színház - Muzsika
Honművész
Magyar Ifjúság
Magyar Jövő
Magyar Nemzet
Magyarország
Miskolczi Napló
Miskolci Reggeli Hírlap
Nemzeti Újság
Népszabadság
Ország - Világ
Pesti Hírlap
Színházi Élet
Színházi Társaság
Városok Lapja

Mit szólsz hozzá?

Párhuzamos interjút terveztem eredetileg, egy fiatal és egy idős korosztályhoz tartozó nézővel. A véletlen hozta, hogy a fiatallal találkoztam előbb, az azonban már egyáltalán nem véletlen, hogy ez a találkozás megváltoztatta a tervemet. A beszélgetés előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb volt, hogy mindaz, amit ez a korához képest meglepően érett és felelősségteljes gondolkodású, öntudatos, de szerény és rokonszenves fiatalember elmond magáról és a színház iránti szeretetéről, érdemes arra, hogy önállóan jelenjen meg. Máté a Lévay József Református Gimnáziumba jár (két éve van még hátra), matematika-informatika tagozatra, de vannak más érdeklődési irányai is.

Dinamikusnak, szerteágazó érdeklődésűnek tartom magam. Természetvédelemmel, azon belül madárfotóval, természetfotóval, környezetvédelmi kutatással is foglalkozom, lisztkukacok műanyag bontási képességét vizsgálom.
 

"Munka közben, egy madárgyűrűzésen dokumentálom éppen a kezemben tartott barátcinegét, engem pedig Juhász Csaba barátom dokumentált."

Természetfotózással több díjat nyertél. Íme, az egyik díjnyertes kép (sávos szitakötő).



És akkor mindehhez jön egy teljesen más terület, a színház. A pár napja lezajlott Regionális Diákszínjátszó Találkozón a színpadon is megfordultál, a Lévay diákszínpadával egy olasz novella feldolgozásában és Kovács Zsófia: Hogyan lettem néző? című előadásában.

Az előbbi arról szólt, hogy a – nem is azt mondom, hogy a Z generáció, de a mostani fiatalok mennyire figyelnek egymásra és mennyire nem. Mi az, ami fontos számukra és mi az, ami nem. Nekem igazából a természet és a színház világa is szerelem. A pályaválasztás nagy kérdése, nagy dilemmám lesz, hogy merre megyek, vagy a kettőt együtt művelem-e.

Ha a színház győz, akkor az a Színművészetit jelenti?

Igen, de a színház rendezői oldala foglalkoztat jobban.

Mi vonz benne?

Leginkább az, hogy egy kérdés, probléma, hogyan mesélhető el még másképp is. Hogyan lehet úgy boncolgatni, hogy új arcát mutassuk meg, de megmaradjon az eredeti is. Ha esetleg erre a pályára adom a fejem, akkor az az irány érdekelne, hogy olyan stílus alakuljon ki bennem, olyan színházat csináljak, ami ennek a színháznak volt egy időben a mottója, hogy a színház élni segít. Ami olyan mondanivalóval lát el, ami forgolódik benned, emészt, de ez pozitív emésztés, kihat hosszú hetekig akár, az érzelmekre is.

Hogy kezdődött ez a szerelem?

Az első meghatározó élmény a diákbérlettel látott Don Juan (*2019/20-as évad) volt, azután a Covid előtt még éppen belefért a Hegedűs a háztetőn, majd a járvány alatt is, amikor volt lehetőség, akkor jöttem, de a legintenzívebb időszak olyan másfél éve tart, amióta a Covidból kievickéltünk. Egyedül, a családdal, barátokkal, ahogyan kijön, hónapja válogatja, milyen gyakran, de van, hogy heti többször is itt vagyok. Vigyáznom kell arra is, hogy ne menjen más rovására.

Mely darabok tetszettek a legjobban és miért?

   A Feketeszárú cseresznyét a nagyszüleim látták a Kamaraszínházban, bérlettel, ők mondták, hogy mennyire tetszett nekik és hogy nézzük meg. Számomra az első alkalommal teljesen újfajta élmény volt, nagyon nagyot ütött és úgy éreztem, még egyszer és még egyszer látni szeretném szépségeivel és árnyoldalaival is ezt a világot, amelybe belecsöppentem. Az első alkalom után egy-másfél hónapig mindig, amikor valami „gondolathiány” volt a fejemben – hogy így fogalmazzak -, ez ugrott be és ez foglalkoztatott. Nagyon be tudja vonzani az embert ez az előadás, most májusban már tizedjére láttam.
   Az idei évad nagyszínpadi zenés produkciója, a Jézus Krisztus Szupersztár azonnal belopta magát a szívembe. A krisztusi szenvedéstörténet eme ábrázolása rendkívül sokat jelent személyes hitem alakulásában is, de színházi alkotásként is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ebben a rendezésben egyáltalán nem a képeskönyvi vagy idillivé változtatott szemüvegen keresztül látjuk mindazt, ami megtörtént, hanem az embert látjuk mindenhol, azt az embert, aki örök és minden tulajdonsága is vele együtt, azt a történetet, jelenséget és kijelentést látjuk itt, amihez valamilyen formában mindannyiunknak köze van és kell is, hogy Hozzá közünk legyen.
   A Producerek azért, mert még ha a maga módján, a maga eszközeivel is, de próbál a mindennapokban egy kicsit eligazítást adni. Olykor-olykor egy jelenetében már a széket kell fogni adott esetben, mert besokall az ember attól ami történik, nem látja a kiutat, de mindezt egy olyan szatirikus köpenyben tudja ez a musical elénk tárni, eladni, hogy rögtön megjön a kedvünk egy picit máshogy látni a dolgokat.

A prózai vagy a zenés műfajok kedvesebbek?

Igazából itt Miskolcon ez szerintem közel mindegy, de szeretem, amikor a zene és próza úgy keveredik, hogy egyik sem megy túlzásba, mint A „K” ügyben, ahol még ha néha nehezen érthetőek is a zenei betétek, fogyaszthatóbbá teszik a szöveget, szerintem. Vagy amikor úgy használja az előadás a zenét, mint A Mester és Margarita. Másodlagos jelentése is volt, és még egy dimenziót megnyitott. A tisztábban zenei műfajok, a musicalek persze jobban az ember fülébe másznak és lehet, hogy éppen a zene miatt is marad meg az élmény. Az Ének az esőben a szürke téli napokban igazából olyan volt, mint valami pezsgő limonádé és itt a limonádét nem rossz értelemben értem. A maga bájával belopta magát az emberek szívébe.

Osztálytársaid, barátaid hogyan viszonyulnak a nagy színházbarátságodhoz?

Például ismétlődő momentum, hogy amikor már nem tudok hazamenni színház előtt, akkor öltönyben vagyok iskolában is. Akkor mindig megkérdezik, hogy este, ugye, színházba megyek. Igazából ez az elején inkább furcsa kérdés volt, de már megszoktam, és inkább már jól esik, hogy egy picit ők is felfigyelnek rá.

Amikor azon gondolkodtam, te lehetnél a beszélgetőtárs, az is közrejátszott a választásomban, hogy valóban, mindig öltönyben, színházba illően öltözve láttalak. A véleményemet részletesen kifejtettem a blogon , tetszik, hogy ilyen fiatal létedre (sajnos nem mindenki gondolkodik így) te is az én álláspontomat vallod. 

Szerintem tiszteletlenség nem igyekezni legalább a lehetőségekhez képest színházba illően öltözködni. És igazából csak magát az embert minősíti.

Gondolom, a családod is támogatja a színház iránti szereteted.

Rossz szót azért még nem kaptam otthon, hogy színházba járok. Igaz, ha valami fontos a háttérbe szorult miatta, akkor szóltak, de akkor sem úgy, hogy az rossz lett volna és én is éreztem, hogy igazuk van. Hálás vagyok a családomnak, hogy jönnek velem. Az öcsémet is teljesen megfertőztem már ezzel. Nagymamáék is a Covid elmúltával újra gyakrabban járnak. Amikor kikerül az adott havi műsor, ők kérdezik először, hogy mire megyünk.

Meg szoktátok beszélni az előadást?

Igen! Van, hogy napokig is téma, felvetődik valamelyikünkben, hogy akkor ott ez volt, a tudatalattiból még előkerül, hogy ott még ez is volt. Ki hogyan látja, mit lát másképp. Például a testvérem mást is látott a Feketeszárú cseresznyében, olyat, amit mi többedszerre sem, hogy a szerelmi szálban a három szereplő között mi és miért játszódik le. Egy líraibb vonalat talált. És ezt jó volt megbeszélni.

Az 50. Feketeszárú előadáson egy verset adtatok át Molnár Annának…

A tesómmal írtuk, ennek az a története, hogy Barnabásnak osztálytársa volt a művésznő unokája. Nagyon jó emlékei maradtak meg kiskorából a találkozásaikról. A tavalyi évadhirdetőn odamentünk hozzá, hogy érdeklődjön az unokájáról és egy nagy beszélgetésbe elegyedtünk. Annyira közvetlen volt és azóta ha találkozunk, jókat beszélgetünk. Nagyon kedves és esetleg egy jó szó egy pozitív megjegyzés is nagyon sokat jelent neki. Úgy gondoltuk, hogy az 50. Feketeszárú cseresznye olyan alkalom lenne, amikor tudnánk egy kis meglepetéssel kedveskedni. Megírtuk ezt a verset és egy szál rózsa kíséretében odaadtuk. Nagyon örült neki.

Ott voltam, láttam, de azért is megerősíthetem, hogy nagyon örült, mert nem sokkal később beszélgettem vele és meghatottan említette. Felhatalmazott rá, hogy mellékeljem beszélgetésünkhöz. Az írás végén az Olvasók is megismerhetik (*), csakúgy, mint azt a kis Örkény-ihletésű „novellát” (**), amit pedig a teljes alkotói gárdának adtatok át.

Az egyperces novellái között vannak listaszerűek, azt gondoltam tovább úgy, hogy mi van, ha rávetítem az itteni előadásra, tényleg mintha egy listát írtam volna. Megadtam a főszereplőket, rendezőt és többieket, de mindenkinél próbáltam valami plusz jelzőt hozzátenni, valami momentumot és akkor a végére valami olyasmit írtam, hogy és most kedves, nyájas olvasó, remélem látod, hogy nélkülük ez nem jöhetett volna össze. Valami hasonló volt a csattanó vagy az üzenet.

Előadás előtt beszélgettünk, nem volt igazán sok időnk, de úgy vélem, az Olvasó is egyetérthet velem mindabban, amit a bevezetőben elmondtam. Máté okos, értő és elkötelezett ifjú látogatója a Miskolci Nemzeti színház előadásainak. Sok ilyen nézőt kívánok!

* 
Kónya Barnabás – Kónya Máté:
Kedves Anna néni

Kedves Anna néni, kit annyira tisztelek,
Egy rövid versben csak ennyit üzenek:

Mint fehér hattyú a fekete tavon a kacsák között,
Úgy tündököljön Művésznő is a függönyök mögött.
Tűnjön ki a tömegből káprázatos hangjával
S csábítsa a nézőket a színházi világba.

Mint egy primadonna, mint egy díva, úgy ragyogjon,
Ha hang száját elhagyja, az emberre úgy hasson,
Gondolataira emésztő nyomást gyakoroljon,
Nekünk a színpadon örökké megmaradjon.

Piros rózsái szirmai lehullanak,
A művészet kiszárad.
Meglátja ezt Anna néni, a szirmokat fölszedi,
Összerakja újra a rózsát, s a színpad kivirágzik.

**

Kónya Máté:

Leltár, avagy pillanatok, érzések, összetevők: örkényi szakácskönyv

1 tehetséges író

1 zseniális mű

3 főszereplő (egy szerb házaspár és egy magyar főszolgabíró)

1 helyszín

2 együtt élő nép (magyarok és szerbek)

1 mély (de titkos) szerelem

keserédes hangulat

az első világháború

búcsúzó katonák

mámor

1 nagy tragédia (név szerint Trianon)

a Miskolci Nemzeti Színház színpada (a legalkalmasabb helyszín)

3 fantasztikus színész (a főszereplők)

profik

remek táncok és táncosok

néptánc

1 profi és összekovácsolódott, mindenre kész csapat – a CSAPAT

1 mindenre elszánt rendező – a ZSENI

26 év munkája

1 csodás zenekar

6 remek zenész

26 ember munkája

1 székhez szegező előadás

a legnagyobb katarzis

az MNSZ ékköve

zajos siker

állótaps (mint mindig)

függöny

csönd

és 50. előadás elteltével, kedves olvasó, látod már, hogy mitől lett ez egyedülálló és megismételhetetlen?

Hozzászólások (3)

Miskolc Város Napja alkalmából május 11-én a közgyűlés kitüntetéseket, díjakat ad át azoknak, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét. A Déryné színházi díjat ebben az évben Varga Andrea kapta. Gratulálunk!

Mit szólsz hozzá?