Videók, a nyitónapi tűzijáték csaknem három perces részlete, "a guruló zongora", felvételek a Nessun dorma - a zene éjszakája című programsorozatból: Baranyai Anett, Forgács Péter, Kolozsi Balázs - ének, Vihula Mihajlo - gitár. 

Teljesen besötétedett, a lámpák is kigyulladtak. Telihold volt. A forró nap után kellemes szellő futott végig a hídon. Mindenki halk és megilletődött volt most, érezve, senkinek és semminek nem szabad megtörnie az este varázsát, amelyet csak fokozott egy szaxofon hullámok csobogását és a sirályokat halkan kísérő, vágyakozó szólója. Egész lénye emlékezett. Esze vágyott, de meg nem adatott szerelmekre, szíve réges-régi éjszakák részegítő, hatalmas dobbanásaira, teste érintésekre, elmúló gyönyörökre.”

    Sokféle alkotó létezik. Vannak, akik szinte születésüktől, pillanatnyi hangulatuknak, intuícióiknak engedve ontják magukból többé vagy kevésbé sikeres szellemi gyermekeiket. Jelen világunk darabjaira hulló szellemi érájában egyre többen használják ki ily módon hanyatló ízlésvilágunkat és nevezik kibukó produktumukat művészetnek. És vannak olyan alkotók, akik csaknem egy egész életen át hordozzák magukban élményeiket, gondolataikat, tapasztalataikat, érlelik, alakítják, csiszolják azokat, féltve és talán kissé szemérmesen őrizgetve, míg végül, amikor közreadják, valami egészen szokatlannak adnak életet. Olyan valaminek, amit évtizedek életbölcsességének lehetne nevezni, amit áthat a hosszú évek tapasztalata, ami végül az emberi életút leglényegének, saját és egyetemes létünk értelmének meglátását eredményezi.

    J. Ferenczi Andor kötete ilyen munka, megszületéséhez több évtized bölcsességgé érlelődő tapasztalata, élménye szükségeltetett. A szerző tudhatja – noha misztikus énjében a tudatalatti is bizton munkálkodik – az olvasó pedig csak megsejtheti, hogy mekkora szenvedély, rajongás, odaadás, lelkesedés, csalódás, bánat és életigenlés szükséges ahhoz, hogy egy ilyen vallomás megszülethessen.

     Az olvasó, ahogy halad előre az oldalakon és egyre inkább elbűvöli Prága, nem utolsó sorban a kiválóan sikerült ábrázolási technikának köszönhetően, egyre inkább elbizonytalanodik a kötet műfaját illetően (noha nem állítom, hogy az olvasónak ezen kellene töprengenie). Jómagam még nem találkoztam egy város bemutatásának hasonló megoldásával. Idők, évek, évtizedek kavarognak benne, tereken és országokon száguldunk át, az emberi lélek legmélyére hatolunk, megérteni véljük a szerző életének egy-egy pillanatát, miközben saját életünk hasonló eseményei rémlenek fel bennünk, végül, szinte észrevétlenül megismerünk és megszeretünk egy várost, egy másik kultúrát. Csak a szerző tudhatja, számomra rejtély, hogyan lehetett így megszerkeszteni a „séta-regényt”. Lenyűgözően személyes élmények, amelyek mégis mindenkihez szólnak, és mindenkit magukkal ragadnak. Szinte felfoghatatlan a lelki élmények, a távoli múlt emlékképeinek ilyen finom összehangolása egy városismertető munkával. Az olvasás során szinte érezhetővé válik a szerző jelenléte a városban, lelki összekapcsolódásuk, misztikus együttlétük, így már-már kézenfekvőnek vesszük a titokzatos jelenéseket és magától értetődőnek tartjuk, hogy a Husova utcai égi muzsika valóban Neki szólt.

      A kötet nem csak Prága misztikumáról szól. Legalább annyira az emberi lélek fejlődéséről, alakulásáról is: ahogyan helyek, emberek, történetek letörölhetetlen nyomot hagynak benne. Ahogyan a prágai karácsony felidéz egy olvasmányélményt, amely aztán összekapcsolódik a gyermekkori karácsonyi ünnep varázslatosan megismételhetetlen hangulatával. Ki ne vágyódott volna már vissza a gyermekkori karácsonyfa alá? Ki ne szerette volna újraélni, megismételni gyermekkorunk meghitt élményét? Kinek ne jutottak volna már eszébe kopott, régi tárgyakról a szülei? Ki ne emlékezett volna vissza egy-egy ismerős hely megpillantásakor régi szerelmekre, örömökre és bánatokra?

       J. Ferenczi Andor leleményes úti kalauza a lélek misztikumát is feltárja. Mély és emlékeket hívogató, olykor filozofikus emelkedettségű:

„Lehet egyáltalán megfontoltan dönteni, amikor a nyers szerelem, vagy inkább csak szexuális étvágy tombol? Lehet okosnak lenni, amikor az igazi szerelemnek csak annyi lehetősége marad, hogy a vad forgásban egy-egy pillanatra kidugja fejét, hogy ne feledkezzünk meg róla sem?”

És mégis emberi léptékű. Emlékeket idéz fel, elgondolkodtat, töprengésre késztet és valami nagyon fontosra is megtanít. És hogy mire? Mindenkit másra, a lelki alkatának megfelelően. Nem utolsó sorban pedig lépten-nyomon meglep. Megkapó és megható ábrázolásai, történetei, például a kígyós cégéres ház öreg ablakáról, a színházi függöny álmairól és vágyairól, vagy a sehol meg nem található, mégis létező városnegyedről már-már Hoffmann meséit idézik:

„Egy sehol meg nem található, mégis létező városnegyedben járt, ahová csak a napfény és holdsugár tudott behatolni. [...] Melegszívű, kedves, néha kicsit furcsa, nagyon érzékeny lények lakták, akik jutalmul kerültek ide, amiért valamikor örömet szereztek más embereknek. [...] Minden és mindenki állandóan álmodozni látszott. A levegő is álmokkal és vágyakkal volt tele...”

Ez egy olyan regény, amely még sokáig átjárja az ember gondolatait. Nem csak A városról szól, hanem Az emberről. Róla és Mindannyiunkról. Így vagy úgy.

„Az Óváros felől egy szerzetes közeledett, fehér-fekete csuhája kavargott, lobogott körülötte, amint sietős léptekkel vágott át a Károly-hídon. Esernyők tűntek fel és a borongós hangulat misztikus borzongással párosult. [...] Az elmúlás gondolata érintette meg. Talán a nyár közeledő vége, talán más. Szerelmekre gondolt, melyeket átélt, melyeket őrzött lelkében, s amelyektől mind kapott valamit, amiért most is azt mondhatja – bárhogyan is ért véget -, hogy megérte, szép volt.”
 

Dr. K. M. recenziója J. Ferenczi Andor: Prága - Színház - Szerelmek / Séta-regény egy misztikus városból című könyvét ajánlja az olvasók figyelmébe. A könyvről és megrendelés itt: http://jferencziandor.wix.com/praga-regeny
 

Lásd az Előadások menüpontban!


 

   Március 15-e alkalmából kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át Szabó Máté rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője. gratulálunk!

 

   Kálmán Imre valamint a miskolci Jenbach Béla, és Leo Stein Die Csárdásfürstin c. operettjét 1915. november 17-én mutatták be Bécsben. A darab itthon előbb egy év múltán Csárdáskirályné címen, majd 1954-ben a Csárdáskirálynő-ként született újjá. 1980-ban Miskolcon Jancsó Miklós és Hernádi Gyula, 1993-ban pedig Kaposvárott Mohácsi János formálta teljesen át. Az eredeti mű szövegkönyvében és a darab előadástörténetében is kiemelkedő szerepe van Miskolcnak. Erről is mesél a miskolci színészmúzeum "Ich sage nichts als: Orpheum in Miskolcz" - A 100 éves Csárdáskirálynő és Miskolc című kiállítása.
 

"áthangszerelt városkönyv"

"Ehhez a könyvhöz figyelem, csend, forró tea és gyertyaillat kell..."

"Megírt műve az érzelmek és hangulatok széles spektrumát öleli fel és megmozgatja olvasójának fantáziáját. Ezáltal részben szereplőjévé válik annak és együtt élik meg a magasságokat és mélységeket. A mű felépítése és irodalmi kidolgozottsága az érdeklődés fenntartásával továbbolvasásra ösztönöz."

   Kedves Barátok, Ismerősök, Érdeklődők! Tisztelt Blogolvasók! Megjelent (J. Ferenczi Andor írói néven) a könyvem: Prága - Színház - Szerelmek. Séta-regény egy misztikus városból. Bővebben a könyvről és a beszerzési lehetőségekről (webáruházban, e-mailben, telefonon) a jobb oldalon található borítóképre kattintva tájékozódhatnak. Köszönöm szépen! J.F.
 

Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház új direktora.

A tegnapi évadzáró társulati ülésen kihirdetett eredmény szerint a társulat tagjainak szavazása alapján
a legjobb színésznő - Ullmann Mónika,
a legjobb színész - Harsányi Attila,
legjobb női karakteralakítás - Nádasy Erika,
legjobb férfi karakteralakítás - Simon Zoltán,
Kilátó-díj - Simon Zoltán,
a Miskolci Balett legjobbja Szűcs Boglárka,
az Énekkar legjobbja Görög Patrik,
a Zenekar legjobbja Csáki Eszter,
"Legjobb a kulisszák mögött" Lichtenstein Pál ügyelő,
a Művészeti Tanács Backstage-díját Farkas Gábor színpadmester kapta.

   Ritkán, kivételes esetben idézem önmagam. A 2013-as Elemlámpa-party kapcsán írtam az alábbiakat: „Egy színházat működésének minősége kell, hogy népszerűvé tegyen. Műsorpolitikája, a társulat sokoldalú, képzett, a színház ügye és a művészi alázat iránt elkötelezett tagjai, az előadások nívója. Mindez rendben van a Miskolci Nemzeti Színházban. Nem felesleges mégsem új és új ötletekkel hívni fel a figyelmet akár a színház egész munkájára, akár egy-egy részterületre, produkcióra. A miskolci nézők folyamatosan találkozhatnak hol kedves, hol vidám, hol első pillanatra meglepőnek tűnő akciókkal.” Akár szó szerint fogalmazhattam volna meg ugyanezt ma, amikor Itt a helyem címmel „évadhirdető, bérletújító rendezvényt” tartott a Színház. Rokonszenv illetheti csak azt az összefogást, ahogyan a művészek, színészek, táncosok, zenekar, énekkar, rendezők, háttérdolgozók, vezetők vidáman, játékosan, közben egymásnak, egymásért is szurkolva szórakoztatják a meglévő és leendő közönséget. A Miskolci Nemzeti Színház egyébiránt nem szorul rá ezekre a különleges alkalmakra, ezek nélkül is jó a látogatottsága, bérleteseinek száma nagy, de tudják, értik, hogy az emberek szeretnek játszani, s ők maguk is évezik, amint a színpad, az előadások fegyelmét kicsit lazítva, közvetlenebb kapcsolatba is kerülhetnek nézőikkel. Nem azt a kérdést teszik fel, hogy „Minek ez?”, hanem azt, hogyan lehet minél színesebbé, változatosabbá, örömtelibbé tenni ezeket az alkalmakat.    
A mára hirdetett program a következő volt:

Délelőtt (a fényképek és videók - természetesen a teljesség igénye nélkül - ekkor készültek)

A Színház énekkarának önálló előadása: Emlékkönyv.
A Színház zenekarának koncertje: Májusi zsongás.




Fotel – a rendezők válaszolnak.
Színészdalok – musicalek.



Nádasy  Erika



Czakó Julianna




Nagy, közös szirtaki tánc a főutcán sétálókkal.

A képre kattintva videó nyílik a blog YouTube csatornájáról
 

Mindeközben nyereményjáték: Itt a helyem!-Legyen Ön is kampányarc! A 10 és 13 óra között bérletet váltók a jegyiroda előtt kialakított „stúdióban” csináltathattak egy fényképet, ezt követően kaptak egy sorsjegyet, amellyel a szerencsés kisorsolt visszanyerhette bérlete árát.
Délután
A nagyszínpadon a My Fair Lady című musical, a Játékszínben a C’est la vie című előadás – zenés parfé életre-halálra.
Este
Fényfestés a Színház falán, majd a Nyári színházban a Társulat frissen megalakult örömzenekarának koncertje, Szőcs Artur – Jancsó Dóra énekel és Horányi Juli koncert.
 

   A Miskolci Nemzeti Színház Shakespeare-évének képzőművészeti tárlat sorozatában Kavecsánszki Gyula DLA festőművész, címzetes egyetemi tanár alkotásaiból nyílt kiállítás.





 

   Azonnali hatállyal felmentették a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Kiss Csabát. A színház irányítását ideiglenesen Szabó Máté rendező veszi át.
 

"Közlemény

A Miskolci Nemzeti Színház élén történt személyi változásra való reakciókat tudomásul véve, a művészeti tanács az elmúlt időszak eseményeit a színház belügyének tekinti. Természetesnek tartjuk, hogy az ügy gyors és váratlan lefolyása különféle reakciókat vált ki, de arra kérünk minden külső szemlélőt, hogy próbáljon meg tárgyilagos és tényszerű maradni. Szeretnénk jelezni, hogy az elmúlt három sikeres év a Társulat, a Művészeti tanács és Kiss Csaba közös munkájának eredménye, ugyanakkor a magunk részéről a közgyűlés döntését megalapozottnak gondoljuk.

   Átadták a Thália Színházban a 3. Humorfesztivál díjait. A miskolci Tóték előadás alapján a legjobb női alakításért járó elismerést Nádasy Erika (Tótné), a legjobb férfi alakításért járót Görög László (Őrnagy) kapta. Az előadásról itt.
 

   Nem állítom éppen, hogy minden este van ilyen, de sajnos nem is ritkaság, előadás közben megszólal egy telefon. Egyeseknek a figyelmeztető kérés sem számít, nem kapcsolják ki, nem és nem!
    Két hölgy a tegnap esti Illatszertár előadáson.
  Egyikük a mellettem lévő páholyban kommentálta időnként társaságának a látottakat, már ez is zavart, de még szebb volt, amikor rázendített a mobilja. Mit tetszenek gondolni, hogyan reagált? Zavartan gyorsan kikapcsolta, majd bocsánatkérően nézett körül? Ugyan kérem! Fogadta és beszélni kezdett. Előadás közben – hát ez csak természetes, ha egyszer hívták – nem?!  
   A másik hölgy a földszinten ült, negyedik sor közepe. A telefon jó hangosan zenélni kezdett. Mit tetszenek gondolni, hogyan reagált? Zavartan gyorsan kikapcsolta, majd bocsánatkérően nézett körül? Ugyan kérem! Igaz, ami igaz, ő beszélni nem kezdett, csak kinyomta – de kikapcsolni – lásd mint fent: nem és nem! Várható volt, hogy hamarosan újra próbálkozik a hívó. Így is történt.  A színpadon éppen egy intim hangulatú párbeszéd, Balázs kisasszony (Ullmann Mónika) éppen megvallja Asztalos úrnak (Rusznyák András), hogy vonzalmat érez iránta. A hosszasan szóló telefonra – még meg is kellett keresni a táska mélyebb zugaiban, ahová az imént száműzetett (de ki – nem és nem! – nem kapcsoltatott) a két szereplő – egy lépcsőfokon ülve, egymás szemébe nézve állóképpé merevedve várta meg a csendet, majd Ullmann Mónika így szólalt meg újra: Szóval azt akartam elmondani, hogy... 
    Jogos volt az apró fricska!
   Egy hasonló egri eset jutott eszembe ott a helyszínen. Akkor is másodszor szólalt már meg ugyanaz a készülék,  a színpadon pedig Mészáros Sára éppen ekkor ért a Selyemcipő előadásban ehhez a mondathoz: "Mi ez az ellenállhatatlan hívás?" A nézőtéren persze kitört a nevetés, ami az előadás azon pontján ugyan nagyon visszás volt, a történtekre viszont nagyon természetes reakció, mint ahogyan a közönség tegnap este is nevetni kezdett, amikor elhangzott a „Szóval azt akartam elmondani...”.
 

Kedves karácsonyi üdvözlet Szatmári Györgytől, a Miskolci Nemzeti Színház színművészétől (a fényképen balra). Meghallgatni a képre kattintva lehet.

* Részletesen az Előadások rovatban!




Fotó: Abrakadabrafoto

Az írás a polusonline.com-on is megjelent.

  Megszokhattuk már - és jól tettük, ha meg is jegyeztük -, hogy Eger nyári színházi életében a Líceumban és a Várban visszatérően látható előadások mellett évek óta jelen vannak a Pinceszínház produkciói is. Játszóhelyük az Érsekkert.  Nincsenek falak, a park, a természet, fák és virágok veszik körül a kis szabadtéri színpadot, no meg a tó, amelynek békái az idei programsorozatban egyenesen „címszereplőkké” léptek elő. Hogyan? Kis türelmet, az is hamarosan kiderül!
  Ebben a környezetben - miközben nem feledkezhetünk meg a néhány évvel ezelőtt éppen itt látott Pomádé király új ruhája című Ránki György operáról - első hallásra meghökkentőnek tűnhet slágereket felvonultató zenés játékok mellett - Horribile dictu! – operát is bemutatni! Márpedig a 2014-es nyári szezonban megtették és reméljük, ez a következő években is folytatódni fog.
   Mondjuk el azonban azt is,  hogy az idei és a korábbi évek során is igyekeztek a lehetőségekhez alkalmazkodóan, de nem megalkuvóan  nem csak változatos, de színvonalas programmal szolgálni, sőt különlegességekkel.
   Eger zenei és színházi életéből   feltűnően hiányzik az opera.  A színházban sem találkozhatunk vele (természetesen vendégjáték jöhetne szóba és kisebb létszámú kamaraoperák), de akár koncertszerű előadással sem valahol, bár azt magam sem tartanám az „igazi”-nak, hiszen szcenírozás és játék nélkül nincs meg a színházi élmény, az élő hang varázsa nyújt csak többletet egy lemez meghallgatásához képest. 
   Így hát akár azt is mondhatnánk, misszót teljesít a Pinceszínház, legfőképpen akkor, ha valóban lesz folytatás is.
   De ne felejtsük el azt sem, hogy kettőn áll a vásár, ez esetben a másik fél az a közönség, amelynek pártolnia kell(ene) a kezdeményezést.  (Egyetlen mondatnyi kitérő: ez elmondható a Líceum-beli Lumpáciusz Vagabundusz előadással, az Agria Nyári Játékok produkciójával  kapcsolatban is, amely szintén nemes alapanyagból  – Heltai Jenő – született és ehhez képest szintén több figyelmet érdemelt volna.)
   Az opera, mint műfaj sokakat elriaszt, noha az is igen gyakran kiderül, hogy soha sem próbálták meg előítéleteiket félretenni. Pedig talán egyszer s mindenkorra sikerült is volna eloszlatni őket, különösen, ha első alkalommal nívós, de  könnyen befogadható, igazán szórakoztató operával találkoztak volna, mint esetünkben. Akadnak azután, akik nem tartanak eléggé  előkelőnek egy ilyen vidéki, nyári, szabadtéri opera előadást. Csakis az Operaházat, ha nagyon muszáj, akkor valamelyik nagy vidéki  színházunk operatársulatának produkcióját. Magam is szeretem az Operaház és egy hagyományos, páholysoros nézőterű színház hangulatát, akusztikáját, az ottani előadások varázsát, de igencsak sajnálhatja, aki erre a másféle nyáréjszakai opera varázslatra nem tud vagy nem akar nyitottságot mutatni és feltételezi, hogy eleve nem is lehet színvonalas.
   De térünk rá végre konkrétan arra is, mit láttunk!
  Az első részben az Esküdtszéki tárgyalás című vígoperát. A zeneszerző Arthur Sullivan (1842-1900). Édesapja katonakarmester, klarinétos, így zenével telített légkörben nő fel. Ösztöndíjas a Királyi Zeneakadémián, tanul a lipcsei Konzervatóriumban. Ír zsoltárt, kantátát, kísérőzenét, balett muzsikát, de igazi hírnévre az angol operett és opera világhírű képviselőjeként tesz szert.  A librettista   W. S. Gilbert .  A történet tulajdonképpen  nem több, mint egy kis tréfa, egy bohózat, a zene azonban felemeli és az ábrázolt mulatságos (valóban létező, mindenki által ismert) figurák mellett a meglepő záró fordulatot  is úgy fogalmazza meg, hogy azzal nem csak illusztrál, hanem hozzá is tesz. Nem szeretnék többet elárulni a cselekményről, mert hátha sikerül ősszel még valahol fedett helyen is bemutatni az előadást , azokat is „becsalogatva”, akik most nem látták. A szereposztást azonban leírom, hiszen olyan vidáman, olyan kedvvel vettek részt mindnyájan a játékban, hogy élvezet volt nézni.
Felperes – Baranyi Anett
Alperes – Kecskeméti Róbert
Bíró – Jenei Gábor
Törvényszolga – Kolozsi Balázs
Ügyvéd – Tötös Roland
Esküdtek: Demeter Sándor, , Görög Patrik, Hegedűs Richárd, Molnár Róbert, Márton András
Esküdtnék: Jambrik Boglárka, Kiss Nóra, Majláth Marianna, Orth Éva
Koszorús lányok: Kurucz Zsuzsa, Vajda Éva
Az előadást (mindkét részét)  Szatmári György, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze rendezte. Nyilván a helyszín adottságaihoz és technikai korlátaihoz kellett alkalmazni a hangszerelést – Regős Zsolt (miskolci színház) munkája – s a rendezésnek pedig mindehhez alkalmazkodnia kellett. Könnyed, sőt jó értelemben laza  és humoros az előadás,  ének, gesztusok, mimika, mozgás kellemes összhangját megteremtve, időnként  „idézetekkel” utalva a cselekmény eredeti korán túllépve  a mára is.
   Az este második részében egy  eredetileg prózai kabarétréfának született művet láthattunk. Írója László Miklós. Éjféli operabemutató a címe, de mindenki csak úgy ismeri inkább: Mama, fogjál nékem békát (daloljunk vagy lőjek?)...  Így értendő tehát a kis vízi állatkák címszerepe és ők időnként igyekeztek is kuruttyolásukkal, brekegésükkel hangot adni véleményüknek. Ez is hozzá tartozhat a nyári színházi este varázsához! A  zenés változat, az opera paródia muzsikáját Vujicsics Tihamér komponálta. A fent már felsorolt szereplőkön kívül (akik valamennyien színre léptek ebben a részben is) meg kell említenünk Regős Zsoltot, mint őrült zeneszerzőt és  Baráth Zoltánt, mint színigazgatót.  
   A Pinceszínház kezdeményezése, az operaműfaj élő jelenlétének megteremtése Egerben mindenképpen  figyelmet és támogatást érdemel. Reménykedjünk a folytatásban!


Ez az írás a polusonline.com-on is olvasható.
 

* Fényképek az eseményről a Képtár menüpontban!

   Egy színházat működésének minősége kell, hogy népszerűvé tegyen. Műsorpolitikája, a társulat sokoldalú, képzett, a színház ügye és a művészi alázat iránt elkötelezett tagjai, az előadások nívója. Mindez rendben van a Miskolci Nemzeti Színházban.
   Nem felesleges mégsem új és új ötletekkel hívni fel a figyelmet akár a színház egész munkájára, akár egy-egy részterületre, produkcióra. A miskolci nézők folyamatosan találkozhatnak hol kedves, hol vidám, hol első pillanatra meglepőnek tűnő akciókkal.
  2009-től rendezik meg Eleonora Rossi francia rendezőnő kezdeményezésére az Európai Színházak Éjszakáját, november harmadik szombatján, amikor egyébként a közönség elől elzárt területek is megnyílnak és nem csak a művészekkel, hanem a színház más dolgozóival is találkozni lehet. Magyarország az idén csatlakozott először ehhez az eseményhez. Miskolcon november 16-án Éjszaka a színházban címmel 22.00 órától éjfélig tartó programot szerveztek.
   Már fél tízkor kezdett megtelni a Művészbejáró előtti Déryné Park. Kiss Csaba direktor elmondása szerint eredetileg 80-100 jelentkezőre számítottak (az ingyenes partyt egyetlen feltételhez, az előzetes regisztrációhoz kötötték), az érdeklődés azonban akkora volt, hogy végül 400-nál többen vehettek részt rajta. Érthető, hogy az ezen felüli jelentkezőket már kénytelenek voltak elutasítani, hiszen így is nagyon át kellett gondolni és alaposan megtervezni minden percet, útvonalat, hogy zavartalan lehessen a szórakozás. Az est „műfaji meghatározása” elemlámpa-party volt. Látszólag könnyen adódó ötlet, ha már éjszakáról van szó, de ugyanolyan könnyen el is vethették volna, ha megijednek esetleges buktatóitól. Négyszáz ember mozgását koordinálni a hatalmas épület minden zeg-zugában, folyosókon, lépcsőkön, egy-egy kisebb, elkerülhetetlen jelzőfénytől eltekintve valóban csak a magukkal hozott lámpák fényére hagyatkozva, nem kis feladat. Hogy hibátlanul sikerülhetett, annak köszönhető, hogy vidáman, de fegyelmezetten, nagyon odafigyelve tette mindenki a dolgát. Az elemlámpáknak egyébként nem csak annyi volt a szerepük, hogy segítsenek eljutni egyik helyszínről a másikra, hanem a produkciók élvezhetőségéhez elengedhetetlen megvilágítást most ezekkel kellett biztosítania magának a közönségnek!       
   A csoportokat egy-egy jelmezes művész vezette, a Nyugati boszorkány, balett táncos, idősebb Nagyné, Illésházy Agatha grófnő, Lili bárónő, Mamóka, Malomszegi báró, Mikkamakka, Morton mama, Parasztlány, Süni, Szörnyeteg Lajos voltak, akik az egyes helyszínek között is gondoskodtak a hangulatról - és Clarisse művésznő, akit azért emeltem ki a sorból, mert magam vele jártam be az épületet.
   Szeretnék legalább egy felsorolással valamennyire képet adni arról is, mi mindennel szórakoztattak bennünket, hozzátéve, könnyen lehet, nem lesz teljes a kép, hiszen viszonylag gyorsan változtak a helyszínek, produkciók, igazi kavalkádban volt részünk, ráadásul egészen váratlan helyeken is felbukkantak akár néhány másodperces, performance-jellegű látni-hallani valók, mint integetők egy néhány méteres beugróban vagy a hegedűművész, aki a lift kabinját választotta ki produkciójához. Nos, a művészbüfében zongorakísérettel hallgathattuk Szőcs Artur énekét, a színház énekkara saját, humoros kis koncertet adott próbatermükben, Harsányi Attila a Csarnokban lepett meg bennünket szerepeiből összeállított monológjával, Szatmári György a a portáspultnál adta tudtunkra, miszerint „Enyém a pálya!”. A színház zenekara ezúttal műhelyteremben adott hangversenyt, a lakatostár és környéke balett produkció helyszínévé vált. A pincerendszer Kamaraszínházhoz vezető folyosójában Hamlet jelenet várt ránk Rusznák Andrással és Simon Zoltánnal, a Fodrász tárban egy készülő produkció az alkalomhoz illően kicsit megbolondított részlete – Bohoczki Sára, Molnár Gusztáv. A dömdödöm mondó szépségverseny kedves abszurditását igazi abszurd követte a Játékszínben, részlet A kopasz énekesnőből. Kincses Károly az öltözőjében énekelt. Képet kaptunk arról, hogyan segíti a súgó a próbafolyamatot, Györgyi Anna és Zayzon Zsolt jelenetében, egyébként a szabótárban. Szegedi Dezső, Cservenák Vilmos és Molnár Sándor Tamás My Fair Lady-beli triója nem csak a nagyszínpadon volt nagyszerű, hanem most is.  S közben mindenhol felbukkant a színház direktora is, láthatóan nagy örömmel szemlélve az eseményeket. Nem a szokásos udvariasság kéret velem elnézést, amiért nem mindenkit említettem név szerint, hanem mert valóban mindenki megérdemelné! Egy megállóról azonban még szeretnék írni. Az egyik helyszínen Karinthy Így írtok ti-jéből az Ibsen drámaparódia (Ibsen Henrik, a ködös – A kénguru) egy jelenetének megrendezése volt a feladat a közönség egy vállalkozó tagjának. Magam is meglepődtem, de enyém lett a lehetőség. Örömmel instruáltam Béres Attilát, a színház igazgató helyettes rendezőjét és Keszég László rendezőt, akik játszották most a jelenetet. A reakciókból úgy éreztem, a közönség is élvezte a játékot, amíg eljutottunk a „darab” értelmének megfejtéséig, ami ebben az olvasatban nem volt más, mint „a kenguru-lét igazsága”.   
  A két órás éjszaka utolsó előtti állomásán A padlás című musical részlete már előkészítette azokat a perceket, amikor a nagyszínpad nézőterén helyet foglaló közönség és a társulat tagjai együtt énekelték a musicalnek azt a dalát, amely arról, szól, hogy „...kell egy hely hol néha másról álmodunk”.
   Valóban, legyen ez a hely a színház!
  Amit a leginkább rokonszenvesnek találtam, hogy a színház vezetői, rendezők, színművészek, táncművészek, énekkari tagok, műszakiak, súgó, nézőtéri dolgozók, ügyelő, színpadmester, kellékes, titkárnő… mindenki ott volt és jókedvvel vette ki részét a programból. A közönség megérezte lelkesedésüket, így megtörténhetett, hogy ők és mi igazi partnerekké váltunk, együtt játszottunk ezen az éjszakán.
   A Miskolc Televízió beszámolt Híradójában az eseményről, a Promenád című kulturális magazin 21-i adása azonban hosszabban is foglalkozott vele. Ebben én is nyilatkoztam... 

   A Miskolci Nemzeti Színház honlapja a kultúra kategóriában elnyerte a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett Az év honlapja pályázaton a megtisztelő címet.
   Személy szerint látom és elismerem a honlap hasznos és érdekes voltát, de nekem hiányzik sok olyan értékes tartalom, ami a régin még jelen volt. És szerettem a régi, pergő homokórás nyitólapot!