Mit szólsz hozzá?

A Miskolcon megjelenő, Faragó Sándor színész által szerkesztett hetilap egyik 1916-os számában találtam egy kis írást (valójában egy hosszabb, a nézőkről szóló írás részeként), amely remekül rímel a blog előző bejegyzésére, az előadás közben a nézőtéren felvillanó fényekről. Úgy látszik, ez akkoriban is megesett, de mennyire más és menyivel szimpatikusabb okból, mint a telefonok előadás közbeni használata:

A függöny újra fölgördül. A lámpák fénye elalszik, homály borul az egész nézőtérre. Csak a karzaton pislákol egy pár halvány mécses. De nem. Ott a sorok között valami felcsillan. Merően odaszegezem a szemem. Egy sápadt, vézna fiúarc. A szemei dülledten néznek egy kicsi könyvbe, míg a keze apró villamos lámpát szorongat. Néha-néha felcsillan a szeme. A fejét rázza, azután megint mozdulatlanul ül. Hirtelen világosság. A bántó fény a fiú szemébe esik s ő gyorsan, szinte szégyenkezve rakja el a lámpást és a kis könyvet, melyből a darabot kísérte. Azután nyújtózkodik egyet és türelmetlenül várja az új felvonást.

Mit szólsz hozzá?

Szürreális élmény volt, amint a Jézus Krisztus Szupersztár mai előadása, annak témája és zenei világa után a színházból kilépve a szomszédos szórakozóhely teraszán egy énekes éppen az Add ide a didit énekelte a mikrofonba. De ezt csak mellesleg jegyzem meg, mint kis színest, valójában arról akarok írni – néhány perce értem csak haza, de a 80 perces buszozás alatt sem akart kimenni a fejemből, s tudom, hogy azért szerencsére sokakat zavar rajtam kívül is, nem is szólva a művészekről, akik a színpadról észlelik –, amit sajnos nem egyszer tapasztalni előadás alatt, hol csak alig-alig, hol nagyobb számban, mint ma.
   A kép illusztráció, nem előadás alatt, hanem előtt készítettem és nem is Miskolcon, de kis túlzással majdnem hasonlót csinálhattam volna többször is, miközben a színpadon Tim Rice-Andrew Lloyd Webber musicaljét játszotta a társulat – magával ragadóan. Bár némelyekre a jelek szerint mégsem hatott így az előadás. Nem és nem tudtak, gyanítom, nem is akartak szabadulni viszont a telefon magával ragadó hatása alól.
   Komolyan, miért megy színházba az, aki egész idő alatt újra és újra inkább a képernyő pergetésével, hosszas sms-ezéssel (ma például a 3. sorban, rendezői balon) van elfoglalva ahelyett, hogy átadná magát az élménynek?
   Kezdés előtt pedig szépen meg is köszönik, hogy kikapcsoltuk telefonjainkat – de vannak, akik ezt nem tudják értelmezni avagy annyira rabjai a készüléknek, hogy nem képesek (?) rá. És – bocsánat hölgyeim, természetesen tisztelet mindenkinek, akire ez tényleg nem vonatkozik – sok előadás alapján született a megfigyelésem, ez az attitűd nagyon kevés kivételtől eltekintve a hölgyekre jellemző, de nem ám, amint talán elsőre gondolnánk, tizen- huszonéves fiatalokra, hanem tőlük gyakrabban a 30-as és 40-es korosztály tagjaira. „Szép” példa volt, amikor egy ízben az erkély páholyból ha akartam, ha nem, minden alkalommal – 8-10 percenként végig – észlelni voltam kénytelen a kivilágosodó és hosszasan úgy is maradó képernyőt. S amikor szünetben nagyon udvariasan elmondtam a – szintén – hölgynek, hogy ez nagyon zavaró, az volt a válasza, hogy ő nem, sőt, "nála nincs is telefon". (Néhány méterre ült tőlem, konkrétan ráláttam, tévedés kizárva!) Majd a második felvonás alatt ugyanúgy folytatta. Szóval: Miért?!  
(Lásd még: Telefonos életképek !)
 

Hozzászólások (3)

 

 

 

 

 

Százalékos arányok!

 

 

 

 

Magyarországon kívül van követés az Egyesült Királyságból, Kanadából, Németországból, Romániából is.

Mit szólsz hozzá?

Herczenik Anna - Susanne, Cseh Antal - Figaro, Valentina Puscas - a grófné / Fotó Éder Vera. Bővebben az  Előadások 2022/23-as évad rovatban!
 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

A blog is készül a 200 éves jubileumra, a „200-as rovatot” a jobb oldali menüsorban találják. Ennek egyes alrovatai már élesedtek, mások még várnak erre. Ma megnyílt az a – reményeim szerint érdekes – korabeli sajtószemle sorozat, amely 11 héten át fogja figyelemmel kísérni, mit is írtak a lapok a sorozat fejlécképén látható években a miskolci színházzal kapcsolatos eseményekről (az esetek egy részében később megjelent, de ahhoz az évhez kapcsolódó írásokat fogok idézni). Néhány kivétellel a színház valamilyen évfordulójához kapcsolódva, de amint látni fogják, nem feltétlenül csak a fennállás jubileumához. A sajtószemle a következő lapok alapján készült:

Az Est
Borsod Vármegye Hivatalos Lapja
Diósgyőri Munkás
Ellenzék
Esti Hírlap
Esti Kurír
Észak-Magyarország
Film - Színház - Muzsika
Honművész
Magyar Ifjúság
Magyar Jövő
Magyar Nemzet
Magyarország
Miskolczi Napló
Miskolci Reggeli Hírlap
Nemzeti Újság
Népszabadság
Ország - Világ
Pesti Hírlap
Színházi Élet
Színházi Társaság
Városok Lapja

Mit szólsz hozzá?

Párhuzamos interjút terveztem eredetileg, egy fiatal és egy idős korosztályhoz tartozó nézővel. A véletlen hozta, hogy a fiatallal találkoztam előbb, az azonban már egyáltalán nem véletlen, hogy ez a találkozás megváltoztatta a tervemet. A beszélgetés előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb volt, hogy mindaz, amit ez a korához képest meglepően érett és felelősségteljes gondolkodású, öntudatos, de szerény és rokonszenves fiatalember elmond magáról és a színház iránti szeretetéről, érdemes arra, hogy önállóan jelenjen meg. Máté a Lévay József Református Gimnáziumba jár (két éve van még hátra), matematika-informatika tagozatra, de vannak más érdeklődési irányai is.

Dinamikusnak, szerteágazó érdeklődésűnek tartom magam. Természetvédelemmel, azon belül madárfotóval, természetfotóval, környezetvédelmi kutatással is foglalkozom, lisztkukacok műanyag bontási képességét vizsgálom.
 

"Munka közben, egy madárgyűrűzésen dokumentálom éppen a kezemben tartott barátcinegét, engem pedig Juhász Csaba barátom dokumentált."

Természetfotózással több díjat nyertél. Íme, az egyik díjnyertes kép (sávos szitakötő).



És akkor mindehhez jön egy teljesen más terület, a színház. A pár napja lezajlott Regionális Diákszínjátszó Találkozón a színpadon is megfordultál, a Lévay diákszínpadával egy olasz novella feldolgozásában és Kovács Zsófia: Hogyan lettem néző? című előadásában.

Az előbbi arról szólt, hogy a – nem is azt mondom, hogy a Z generáció, de a mostani fiatalok mennyire figyelnek egymásra és mennyire nem. Mi az, ami fontos számukra és mi az, ami nem. Nekem igazából a természet és a színház világa is szerelem. A pályaválasztás nagy kérdése, nagy dilemmám lesz, hogy merre megyek, vagy a kettőt együtt művelem-e.

Ha a színház győz, akkor az a Színművészetit jelenti?

Igen, de a színház rendezői oldala foglalkoztat jobban.

Mi vonz benne?

Leginkább az, hogy egy kérdés, probléma, hogyan mesélhető el még másképp is. Hogyan lehet úgy boncolgatni, hogy új arcát mutassuk meg, de megmaradjon az eredeti is. Ha esetleg erre a pályára adom a fejem, akkor az az irány érdekelne, hogy olyan stílus alakuljon ki bennem, olyan színházat csináljak, ami ennek a színháznak volt egy időben a mottója, hogy a színház élni segít. Ami olyan mondanivalóval lát el, ami forgolódik benned, emészt, de ez pozitív emésztés, kihat hosszú hetekig akár, az érzelmekre is.

Hogy kezdődött ez a szerelem?

Az első meghatározó élmény a diákbérlettel látott Don Juan (*2019/20-as évad) volt, azután a Covid előtt még éppen belefért a Hegedűs a háztetőn, majd a járvány alatt is, amikor volt lehetőség, akkor jöttem, de a legintenzívebb időszak olyan másfél éve tart, amióta a Covidból kievickéltünk. Egyedül, a családdal, barátokkal, ahogyan kijön, hónapja válogatja, milyen gyakran, de van, hogy heti többször is itt vagyok. Vigyáznom kell arra is, hogy ne menjen más rovására.

Mely darabok tetszettek a legjobban és miért?

   A Feketeszárú cseresznyét a nagyszüleim látták a Kamaraszínházban, bérlettel, ők mondták, hogy mennyire tetszett nekik és hogy nézzük meg. Számomra az első alkalommal teljesen újfajta élmény volt, nagyon nagyot ütött és úgy éreztem, még egyszer és még egyszer látni szeretném szépségeivel és árnyoldalaival is ezt a világot, amelybe belecsöppentem. Az első alkalom után egy-másfél hónapig mindig, amikor valami „gondolathiány” volt a fejemben – hogy így fogalmazzak -, ez ugrott be és ez foglalkoztatott. Nagyon be tudja vonzani az embert ez az előadás, most májusban már tizedjére láttam.
   Az idei évad nagyszínpadi zenés produkciója, a Jézus Krisztus Szupersztár azonnal belopta magát a szívembe. A krisztusi szenvedéstörténet eme ábrázolása rendkívül sokat jelent személyes hitem alakulásában is, de színházi alkotásként is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ebben a rendezésben egyáltalán nem a képeskönyvi vagy idillivé változtatott szemüvegen keresztül látjuk mindazt, ami megtörtént, hanem az embert látjuk mindenhol, azt az embert, aki örök és minden tulajdonsága is vele együtt, azt a történetet, jelenséget és kijelentést látjuk itt, amihez valamilyen formában mindannyiunknak köze van és kell is, hogy Hozzá közünk legyen.
   A Producerek azért, mert még ha a maga módján, a maga eszközeivel is, de próbál a mindennapokban egy kicsit eligazítást adni. Olykor-olykor egy jelenetében már a széket kell fogni adott esetben, mert besokall az ember attól ami történik, nem látja a kiutat, de mindezt egy olyan szatirikus köpenyben tudja ez a musical elénk tárni, eladni, hogy rögtön megjön a kedvünk egy picit máshogy látni a dolgokat.

A prózai vagy a zenés műfajok kedvesebbek?

Igazából itt Miskolcon ez szerintem közel mindegy, de szeretem, amikor a zene és próza úgy keveredik, hogy egyik sem megy túlzásba, mint A „K” ügyben, ahol még ha néha nehezen érthetőek is a zenei betétek, fogyaszthatóbbá teszik a szöveget, szerintem. Vagy amikor úgy használja az előadás a zenét, mint A Mester és Margarita. Másodlagos jelentése is volt, és még egy dimenziót megnyitott. A tisztábban zenei műfajok, a musicalek persze jobban az ember fülébe másznak és lehet, hogy éppen a zene miatt is marad meg az élmény. Az Ének az esőben a szürke téli napokban igazából olyan volt, mint valami pezsgő limonádé és itt a limonádét nem rossz értelemben értem. A maga bájával belopta magát az emberek szívébe.

Osztálytársaid, barátaid hogyan viszonyulnak a nagy színházbarátságodhoz?

Például ismétlődő momentum, hogy amikor már nem tudok hazamenni színház előtt, akkor öltönyben vagyok iskolában is. Akkor mindig megkérdezik, hogy este, ugye, színházba megyek. Igazából ez az elején inkább furcsa kérdés volt, de már megszoktam, és inkább már jól esik, hogy egy picit ők is felfigyelnek rá.

Amikor azon gondolkodtam, te lehetnél a beszélgetőtárs, az is közrejátszott a választásomban, hogy valóban, mindig öltönyben, színházba illően öltözve láttalak. A véleményemet részletesen kifejtettem a blogon , tetszik, hogy ilyen fiatal létedre (sajnos nem mindenki gondolkodik így) te is az én álláspontomat vallod. 

Szerintem tiszteletlenség nem igyekezni legalább a lehetőségekhez képest színházba illően öltözködni. És igazából csak magát az embert minősíti.

Gondolom, a családod is támogatja a színház iránti szereteted.

Rossz szót azért még nem kaptam otthon, hogy színházba járok. Igaz, ha valami fontos a háttérbe szorult miatta, akkor szóltak, de akkor sem úgy, hogy az rossz lett volna és én is éreztem, hogy igazuk van. Hálás vagyok a családomnak, hogy jönnek velem. Az öcsémet is teljesen megfertőztem már ezzel. Nagymamáék is a Covid elmúltával újra gyakrabban járnak. Amikor kikerül az adott havi műsor, ők kérdezik először, hogy mire megyünk.

Meg szoktátok beszélni az előadást?

Igen! Van, hogy napokig is téma, felvetődik valamelyikünkben, hogy akkor ott ez volt, a tudatalattiból még előkerül, hogy ott még ez is volt. Ki hogyan látja, mit lát másképp. Például a testvérem mást is látott a Feketeszárú cseresznyében, olyat, amit mi többedszerre sem, hogy a szerelmi szálban a három szereplő között mi és miért játszódik le. Egy líraibb vonalat talált. És ezt jó volt megbeszélni.

Az 50. Feketeszárú előadáson egy verset adtatok át Molnár Annának…

A tesómmal írtuk, ennek az a története, hogy Barnabásnak osztálytársa volt a művésznő unokája. Nagyon jó emlékei maradtak meg kiskorából a találkozásaikról. A tavalyi évadhirdetőn odamentünk hozzá, hogy érdeklődjön az unokájáról és egy nagy beszélgetésbe elegyedtünk. Annyira közvetlen volt és azóta ha találkozunk, jókat beszélgetünk. Nagyon kedves és esetleg egy jó szó egy pozitív megjegyzés is nagyon sokat jelent neki. Úgy gondoltuk, hogy az 50. Feketeszárú cseresznye olyan alkalom lenne, amikor tudnánk egy kis meglepetéssel kedveskedni. Megírtuk ezt a verset és egy szál rózsa kíséretében odaadtuk. Nagyon örült neki.

Ott voltam, láttam, de azért is megerősíthetem, hogy nagyon örült, mert nem sokkal később beszélgettem vele és meghatottan említette. Felhatalmazott rá, hogy mellékeljem beszélgetésünkhöz. Az írás végén az Olvasók is megismerhetik (*), csakúgy, mint azt a kis Örkény-ihletésű „novellát” (**), amit pedig a teljes alkotói gárdának adtatok át.

Az egyperces novellái között vannak listaszerűek, azt gondoltam tovább úgy, hogy mi van, ha rávetítem az itteni előadásra, tényleg mintha egy listát írtam volna. Megadtam a főszereplőket, rendezőt és többieket, de mindenkinél próbáltam valami plusz jelzőt hozzátenni, valami momentumot és akkor a végére valami olyasmit írtam, hogy és most kedves, nyájas olvasó, remélem látod, hogy nélkülük ez nem jöhetett volna össze. Valami hasonló volt a csattanó vagy az üzenet.

Előadás előtt beszélgettünk, nem volt igazán sok időnk, de úgy vélem, az Olvasó is egyetérthet velem mindabban, amit a bevezetőben elmondtam. Máté okos, értő és elkötelezett ifjú látogatója a Miskolci Nemzeti színház előadásainak. Sok ilyen nézőt kívánok!

* 
Kónya Barnabás – Kónya Máté:
Kedves Anna néni

Kedves Anna néni, kit annyira tisztelek,
Egy rövid versben csak ennyit üzenek:

Mint fehér hattyú a fekete tavon a kacsák között,
Úgy tündököljön Művésznő is a függönyök mögött.
Tűnjön ki a tömegből káprázatos hangjával
S csábítsa a nézőket a színházi világba.

Mint egy primadonna, mint egy díva, úgy ragyogjon,
Ha hang száját elhagyja, az emberre úgy hasson,
Gondolataira emésztő nyomást gyakoroljon,
Nekünk a színpadon örökké megmaradjon.

Piros rózsái szirmai lehullanak,
A művészet kiszárad.
Meglátja ezt Anna néni, a szirmokat fölszedi,
Összerakja újra a rózsát, s a színpad kivirágzik.

**

Kónya Máté:

Leltár, avagy pillanatok, érzések, összetevők: örkényi szakácskönyv

1 tehetséges író

1 zseniális mű

3 főszereplő (egy szerb házaspár és egy magyar főszolgabíró)

1 helyszín

2 együtt élő nép (magyarok és szerbek)

1 mély (de titkos) szerelem

keserédes hangulat

az első világháború

búcsúzó katonák

mámor

1 nagy tragédia (név szerint Trianon)

a Miskolci Nemzeti Színház színpada (a legalkalmasabb helyszín)

3 fantasztikus színész (a főszereplők)

profik

remek táncok és táncosok

néptánc

1 profi és összekovácsolódott, mindenre kész csapat – a CSAPAT

1 mindenre elszánt rendező – a ZSENI

26 év munkája

1 csodás zenekar

6 remek zenész

26 ember munkája

1 székhez szegező előadás

a legnagyobb katarzis

az MNSZ ékköve

zajos siker

állótaps (mint mindig)

függöny

csönd

és 50. előadás elteltével, kedves olvasó, látod már, hogy mitől lett ez egyedülálló és megismételhetetlen?

Hozzászólások (3)

Miskolc Város Napja alkalmából május 11-én a közgyűlés kitüntetéseket, díjakat ad át azoknak, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét. A Déryné színházi díjat ebben az évben Varga Andrea kapta. Gratulálunk!

Mit szólsz hozzá?

Csaknem kétórás program keretében meghirdette jubileumi, 200. évadát a Miskolci Nemzeti Színház. A már hagyományos rendezvényen az idén is felléptek a társulat művészei, ének- és zenekara és a Művészeti Tanács tagjai is. Volt nyílt sajtótájékoztató, fotózási lehetőség a művészekkel, emlékezetes díszletelemekkel, kellékekkel, programok a legkisebb nézőknek. A jövő évad bemutatóinak felsorolását a bejegyzés végén találják. Előbb azonban képek és videók a mai rendezvényről, amelynek rendezője és műsorvezetője ezúttal is Radnai Erika volt.

Béres Attila, direktor

Radnai Erika, művészeti főtitkár helyettes

Fandl Ferenc színművész

Czvikker Lilla és Mészöly Anna színművészek (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Varga Andrea színművész

Lajos András színművész (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csaornájáról)

Eperjesi Erika színművész

Rudolf Szonja és Feczesin Kristóf színművészek

Prohászka Fanni és Edvi Henrietta színművészek

Kerekes Valéria színművész és Nagy Nándor korrepetitor

Szabó Máté rendező, a Művészeti Tanács tagja

Mészöly Anna, Tegyi Kornél, Kokics Péter, Farkas Sándor színművészek (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Bodoky Márk színművész

Börcsök Olivér színművész

Rusznyák Gábor, rendező, a Művészeti Tanács tagja

A színház Énekkarának tagjai (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Filippo Nestola és Harangozó Lili balettművészek

Molnár Anna színművész

Kincses Károly és Seres Ildikó színművészek

A színház zenekara, vezényel Philippe de Chalendar

Finálé (a képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról)

Koncz Boglárka, művészeti főtitkár 

Harsányi Attila és Rózsa Krisztián színművészek

Méder Noémi, sajtókapcsolatokért felelős munkatárs

Orehovszky Zsófia, ügyelő

 

Visnyiczki Bence, az énekkarból

A Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évadában is nagyszabású produkciókkal készül. A szezont – épp úgy, mint kétszáz éve, augusztus 24-én – A tatárok Magyarországban című előadással indítják, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Nagyszínházban ezen kívül látható lesz még A csárdáskirálynő operett Béres Attila rendezésében, A szálemiek című színmű, melyet Rusznyák Gábor visz színre Artur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján. A kékszakállú herceg vára operát Szabó Máté rendezésében láthatja a közönség, a Kölcsönlakás című komédiát pedig Béres Attila viszi a Nagyszínház színpadára. A Kamaraszínházban Lázár Ervin meséjével készülnek az ifjú színházrajongóknak: Keszég László rendezésében lesz látható a Berzsián és Dideki című mese. Szintén Keszég László rendezésében készül Az üvegcipő, Molnár Ferenc című vígjátéka. Szabó Máté színpadra viszi az Ivanov című színművet, a Miskolci Balett pedig az Anyeginnel készül Kozma Attila rendezésében.
A Játékszínben szintén izgalmas előadásokat mutat be a teátrum. Rusznyák Gábor rendezésében lesz látható a H-edda Gabler, Szőcs Artur a Leonce és Lénát viszi színre, a Miskolci Balett pedig még egy szerelmi történettel készül a tánckedvelő közönségnek: A szerelem hatalma című előadásban Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap tiltott, ám sírig tartó szerelmét jelenítik meg a tánc nyelvén.

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

Mit szólsz hozzá?

Áprilisban és májusban mindenkinek Miskolcon a helye! Annak legalábbis biztosan, aki nem szeretne lemaradni a 10. Színházi Olimpia keretében a világhírű rendezők, Christoph Marthaler és Silviu Purcărete rendkívül izgalmas előadásairól, amiket egy színházrajongónak sem érdemes kihagyni, valamint a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál előadásairól.

Fotó: Gina Folly

   Április 21-én és 22-én a Schauspielhaus Zürich társulata hozza el A sírás (A sejtés) című előadást Christoph Marthaler rendezésében. A közönség magyar felirattal láthatja a német nyelvű előadást, így annak sem kell kihagynia ezt a frenetikus produkciót, aki nem beszéli a német nyelvet. – Ez a produkció lehetőséget ad a nézőknek, hogy megcsodálhassák azt a hat nagyszerű színművészt, akikkel az elmúlt években Európa-szerte dolgoztam. Ők együtt mutatják be Dieter Roth nyelvi kísérleteinek hihetetlen panorámáját, egy virtuális zongoristával kiegészülve, aki délibábként jelenik meg és tűnik el a színpadi térben a szereplők beszélgetései és dalai közben, melyek a legnagyobb vígjátéktól egészen a legerőszakosabb tragédiáig terjednek – mondja Christoph Marthaler.

Fotó: Bíró István

   Május 3-án Eugène Ionesco Macbett-je lesz látható, Silviu Purcărete rendezésében. A kolozsvári előadás lenyűgözően komplex formában mutatja be a darabot, Helmut Stürmer fantasztikus látványvilágával és Vasile Șirli hamisíthatatlan zenei világával fűszerezve. A színészek kitűnő alakításai segítenek a nézőknek mélyebb betekintést nyerni a dráma által felvetett kérdésekbe, melyek a humor útján jutnak el nézőikhez. „Ionesco Macbettje nem egyszerűen a shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítása, hanem az abszurdba hajló, brutalizált társadalom átvilágítása és leleplezése. Kérlelhetetlen humorral mutatja be azt a közéletet, amelyet egyedül a folyamatosan szítot ellenségeskedés mozgat és hajszol bele a káoszba.” – írja Visky András, az előadás dramaturgja. "Az abszurd humor és a groteszk elemek dominálnak a darabban, boszorkányok és szellemek kuszálják össze még inkább az amúgy sem egyszerű hatalmi- és érdekhálót, amelyből egy idő után látszólag lehetetlen kikeveredni. A végén azonban mindenre fény derül és mindenki elnyeri méltó büntetését vagy épp jutalmát a nézők nem kis meglepetésére" – mondja Demeter Kata, a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára.



Fotó: Bíró István

   Május 4-én szintén a kolozsvári társulat előadásában látható az Állatfarm, Puskás Zoltán rendezésében. – A Kolozsvári Állami Magyar Színház egy új megközelítést választott, egy olyan művet, ősbemutatót létrehozva, amely megtestesíti az eredeti regény lényegét, de egyedülállóan izgalmas módon mutatja be a történetét, lenyűgöző zenei környezetben adja elő, amely tele van energiával és érzelemmel. A musical remekül ábrázolja az állatok változó személyiségeit és konfliktusait, miközben megragadja az eredeti művészi jelentőségét és a regény mögötti üzenetet – részletezi Demeter Kata. A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik: „Hangzásvilágában keményebb műről van szó. Hangszerelésben hozni kellett a lázadás hangulatát, de ott, ahol a dramaturgia megkövetelte eltértünk a lágyabb hangzás felé is.” – vallják a zeneszerzők, Erős Ervin és Klemm Dávid.
 

Fotó: Éder Vera

Nem kezdődhet Horizont fesztivál kiállítás nélkül: az idén 10 éves Miskolci Balett „történelmét” mutatja be a tárlat, ahol a társulat eddigi előadásaiból láthatják a legizgalmasabb fotókat az érdeklődők. A nyitónapot pedig nem lehet mással zárni, mint a társulat legújabb produkciójával: Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetője Marilyn Monroe történetét viszi színpadra Vörös napló címmel. A Vörös napló Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója. Ha ismernénk a tartalmát talán tisztábban látnánk az 50-es évek amerikai színésznőjének titkokkal, traumákkal teli életét. – Idén ez az egyik legjelentősebb bemutatónk. Marilyn Monroe nem csak a film-, de a popkultúra ikonja is volt, reményeim szerint az ő életének bemutatása minden korban érdekes a nézők számára – mondja Kozma Attila. – Úgy gondolom, hogy egy ilyen fesztivál nem csak a táncról, hanem az alkotókról és a lehetőségekről is szól. Régi tartozásunkat szeretnénk törleszteni a hazai alkotók felé, így igyekeztünk minél több magyarországi társulatot meghívni, mint a Közép-Európa Táncszínház, a Kulcsár Noémi Tellabor társulat, Feledi János és a Feledi Project, valamint a fiatal alkotókat sem hagyhattuk ki, így Tóth Laura és Kozma Johanna előadásait is meghívtuk. A harmincéves Bozsik Yvette társulatot két előadás meghívásával is köszöntjük. Érkezik még Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus, akiknek zene-és tánctörténeti előadása rendkívül érdekes lehet a miskolciak számára. – Lengyelországból érkezik Anna Piotrowska, valamint Izraelből köszönthetjük a világ egyik legjelentősebb tánctársulatát, a Vertigo Dance Company-t, akik a 10. Színházi Olimpia segítségével jutnak el hozzánk. Szándékunk volt, hogy ha már egy ilyen erős színház ad otthont a fesztiválnak, mint a Miskolci Nemzeti, akkor hozzunk olyan előadásokat is, melyek egy színház-tánc ötvözeti érdekességet tudnak mutatni a nézőknek, így például látható lesz Shakespeare és Csehov egy-egy műve is tánc formájában – részletezi a művészeti vezető. – Folytatjuk a hagyományunkat, hogy új, friss, fiatal alkotókat mutassunk be a közönség számára, így Tóth Laura előadását hozzuk el, ami ötvözi a nyelvi játékot, a táncot, az éneket, és Kozma Johanna produkcióját is láthatják, ami pedig a felnőtté válás folyamatát boncolgatja.

Mit szólsz hozzá?

 

Megnyílt a blog külön rovata  az MNSZ 200 éves jubileumáról. Reményeim szerint érdemes lesz figyelemmel követni, hiszen az ünnepségek tényein kívül érdekességeket, meglepetést is tartalmaz. Lásd a jobb oldali menüsorban!

Mit szólsz hozzá?

Életének 92. évében ment el. Miskolcon is játszott, az 1949/50-es évadban. Moliére darabjában Tartufffe lánya volt, Offenbach nagyoperettjében, A gerolsteini nagyhercegnőben Vera Dubois, Fagyajev színművében - Az ifjú gárda - Valja Borc, s a Tamás bátya kunyhójában Peggy. Akkor én még nem láthattam. Viszont emlékszem rá sok tévéfilmből és nagyon szívesen arra is, amikor sanzont énekelt. Valamikor sokszor lehetett hallani a rádióban. Fellelni azonban ezeket a felvételeket később szinte lehetetlen volt. Nagyon megörültem, amikor a 2010-es POSZT-on megláttam őt Pécsett, a Király utcában. Vettem egy mély lélegzetet, s megszólítottam. Elmondtam, milyen szívesen emlékszem rá és mi a gondom. Felajánlotta, hogy amint hazaér, küld nekem egy CD-t sanzonjaival. Megtartotta az ígéretét, a lemezborítót dedikálta is: "Őszinte szívből". Azóta is szívesen hallgatom a dalokat. Nagyon sajnálom.

Mit szólsz hozzá?

Fotó: képkocka az MNSZ videó felvételéből

Ötvenedik alkalommal került közönség elé két napja Hunyady Sándor színjátéka, a Feketeszárú cseresznye. Egy nem budapesti színháznál mások az arányok, nagy szám, nagy szó ez az ötven! A Miskolci Nemzeti egyik legjobban rajongott produkciója természetesen megérdemelten jutott el eddig a számig – s mint Szőcs Artur, a rendező, a végén elmondta, kívánja, hogy találkozhassunk még a 100. előadáson is. Legyen úgy! És legyen úgy még több más produkció esetében is, mert – csöppet sem csökkentve ezzel a Feketeszárú cseresznye érdemeit – szerencsére Miskolcon nem ritka az olyan bemutató, amely szintén megérdemli a nagy szériát. 

Mit szólsz hozzá?

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el, 1962-ben, több mint húsz ország színpadain. Az idei színházi világnapon Samiha Ayoub egyiptomi színésznő, aki művészi pályafutása során csaknem százhetven színházi előadásban, több filmben és televíziós műsorban szerepelt, fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.

Barátaimnak, a világ színházművészeinek

A Színházi Világnapon írom nektek ezt az üzenetet, és miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt. Az instabilitás közvetlen következménye azoknak a konfliktusoknak, háborúknak és természeti katasztrófáknak, amiket a földünk jelenleg átél, és amik nemcsak az anyagi, de spirituális világunkra és a lelki egészségünkre egyaránt pusztító hatással vannak.
   Miközben hozzátok szólok, az az érzésem, hogy az egész világ olyanná lett, mint leszakadt szigetek vagy mint a ködös horizonton menekülő hajók, amelyek mindenféle útmutatás nélkül, mégis kitartóan vitorláznak, és remélik, hogy a hosszú bolyongásuk után egy biztonságos kikötőbe érkezhetnek meg.
   Soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk. Annak ellenére, hogy mindannyian szemtanúi vagyunk, ahogyan a hírek áramlása és a modern kommunikáció minden földrajzi határt ledöntve közelítenek minket egymáshoz, a világban tapasztalható feszültségek és konfliktusok átlépték a logikus felfogás határait és a látszólagos közeledéssel egyidőben olyan alapvető eltérést alakítottak ki, ami eltávolít minket az emberi lét legalapvetőbb lényegétől.
   A színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: „Soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban.” Amikor fellépünk a színpadra, azt azzal az egy élettel tesszük, ami bennünk lakik, de az életnek megvan az a nagyszerű képessége, hogy osztódni és szaporodni tud, így azzá a sokféle életté válik, amit mi közvetítünk a világ felé, azért, hogy életre keljenek, virágozzanak és terjesszék illatukat másoknak.
  Amit drámaíróként, rendezőként, színészként, látványtervezőként, költőként, zenészként, koreográfusként, technikusként mi mindannyian a színházban csinálunk, az egy olyan élet teremtésének aktusa, ami nem létezett azelőtt, hogy a színpadra léptünk volna. Ez az élet megérdemel egy gondoskodó kezet, ami megtartja, egy mellkast, amihez odadőlhet, egy kedves szívet, ami szimpatizál vele, és egy józan elmét, ami megindokolja, hogy miért kell túlélni és menni tovább.
   Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi adunk az életnek nagyságot. Mi testesítjük meg. Mi tesszük vibrálóvá és tartalmassá. És mi adunk okot a megértésére is. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen. Mi elfogadjuk az élet tanát, hogy az élet terjedhessen a világon. Ennek érdekében nem sajnálunk időt, energiát, izzadságot, könnyeket, vért és idegrendszert, semmit, ami ahhoz kell, hogy közvetítsük ezt a magasztos üzenetet, az igazság, a jóságosság és a szépség védelmében. Hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük.
   Nemcsak azért írom ma ezt az üzenetet, hogy üzenjek, vagy hogy megünnepeljük minden művészetek atyját, a színházat a mai világnapján. Inkább arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit. Az ember évezredek óta jár ezen a földön, ez alatt az ég alatt, és ez így lesz ezután is. Szóval húzzátok ki a lábát a háborúk és véres konfliktusok sarából és kérjétek meg, hogy hagyja ezeket az ajtón kívül. Talán az emberiesség, amit most elhomályosítanak a kétségek, egyszer majd megint olyan kategorikus bizonyossággá válik, amitől büszkék lehetünk emberi mivoltunkra, és arra, hogy egymás rokonai vagyunk az emberiségben.
   Nekünk, drámaíróknak, akik a felvilágosodás fáklyáját hordozzuk, az első színész első színpadra lépése óta az a küldetésünk, hogy elsőként nézzünk szembe mindennel, ami csúf, véres és embertelen. Hogy szembesítsük mindennel ami szép, tiszta és emberi. Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében.

Samiha Ayoub

Mit szólsz hozzá?

 

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és Veres Pál, Miskolc polgármestere.

   1823. augusztus 24-én, 17 órakor elkezdődött a teátrum történelme Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című nyitóelőadásával. Az ünnepi évad is ezzel az előadással indul majd – Szőcs Artur rendezésében –, abban az órában, mint kétszáz évvel ezelőtt.   

A sajtó személyesen részt venni nem tudó munkatársainak biztosították az internetes jelenlét lehetőségét. Külföldi tartózkodásom miatt magam is így, virtuális formában követtem a tájékoztatót.

Merem hinni, hogy a kétszáz évvel ezelőtti miskolci polgárok ugyanolyan büszkék lennének a „mi” mai színházunkra, mint amilyen büszkék ők voltak akkor az „övékre.” Hiszem, hogy a miskolci színház nemzeti kincs, melynek értékét óvni, becsülni, őrizni kell – hangoztatta Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Hozzátette, rendkívül szerencsés egybeesés és egyben lehetőség az, hogy éppen a 200. ünnepi évben rendezik Magyarországon a 10. Színházi Olimpiát, melynek keretében Miskolcra is számos világhírű színi- és tánctársulat érkezik. Olyan előadások, amelyekre bármelyik színház a világon büszke lenne, ha náluk vendégeskedne. Christoph Marthaler a színház világában olyan, mint Lionel Messi a futballéban: élő legenda. Az ő rendezésében készült előadás, A sírás (A sejtés) érkezik a Schauspielhaus Zürich társulatának előadásában áprilisban. A Vertigo Dance Company az izraeli művészet világméretű nagykövetévé vált. Tőlük a Pardes című előadást láthatja a miskolci közönség. Idősebb testvérünk, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tőlünk kicsit hamarabb, 1792-ben nyitotta meg kapuit, két igazán legendás előadás érkezik tőlük: Eugène Ionesco Macbettje Silviu Purcărete rendezésében, és George Orwell Állatfarmja, melyet Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert közreműködésével Puskás Zoltán rendezett. Ősszel Bukarestből a Bulandra Színházat is vendégül látja a miskolci teátrum, méghozzá a Vacsora barátokkal című előadást Cristi Juncu rendezésében, valamint Shakespeare Vihar című darabját Ada Milea rendezésében. Az 1680 óta fennálló Comédie-Française pedig elhozza a Tartuffe előadásukat, Ivo van Hove rendezésében. Béres Attila erről úgy nyilatkozott: „Ha a Comédie-Française a Tartuffe-öt hozza, akkor tényleg a »legnagyobbjukat« hozza.” Az őszi előadások jegyértékesítésről később ad információt a teátrum, de Béres Attila felhívta a figyelmet, rengeteg megkeresést és jegyigénylést kapott a színház külföldi nézőktől az előadások iránt, így azt javasolja a miskolci nézőknek, váltsák meg minél hamarabb jegyeiket.
   A 200 éves évforduló további programjairól, érdekességeiről májusban várható újabb sajtótájékoztató.
   Veres Pál, Miskolc polgármestere kijelentette: „Jó úton haladunk afelé, hogy Miskolc valódi értékei közismertek legyenek. A 2023-as esztendőben a Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli. A kultúra időtálló érték, az időtálló értékeket pedig őrizni kell.”

Hozzászólások (1)

A Miskolci Nemzeti Színház sajtónak szánt anyagait a blog is  megkapja. Ha ilyet teszek közzé, a fenti embléma jelzi.

Színház-és táncművészeti remekek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban. Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két klasszikus parádésan újrafogalmazva. Áprilisban és májusban Miskolc igazi művészeti központtá válik, ugyanis a Svájcból, Izraelből és Romániából érkező társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba hozzák fergeteges produkcióikat, melyeket mindenkinek látni kell.

Marthaler mesterműve Miskolcon

Fotó: Gina Folly

A világhírű Christoph Marthaler előadása kihagyhatatlan minden színházrajongó számára. Előadásai világszerte fesztiválok meghívott darabjai, ezért különleges megtiszteltetés, hogy az ünnepi évadban Miskolcon látható. A tipikus marthaleri groteszkkel és helyzetkomikummal tálalva tökéletesen működik az előadás, a színművészek játéka grandiózus. Senki sem számított pandémiára, amikor Christoph Marthaler egy gyógyszertár díszletei közé tervezte új bemutatóját és megkezdte a próbákat. A steril, semleges patikai környezet volt az a közeg, amely felől Marthaler értelmezte a művészi rokonlélek, Dieter Roth írásait. E másik nagyszerű svájci művész rajta hagyta kézjegyét a XX. század művészetén sablon festményeivel, illetve a piszok és a tökéletlenség iránti hódolatával. Az utánozhatatlan művészek alkotása most Miskolcon látható a Színházi Olimpia keretén belül.
Dieter Roth szövege alapján: A sírás (A sejtés)
Időpont: 2023. április 21., 22. 19:00 Nagyszínház

Vendégségben a világhírű Vertigo

 

Fotó: Elad Debi

A Vertigo Dance Company határozottan jelen van a kortárs táncéletben Izraelben és szerte a világon. Egyike Izrael négy vezető táncegyüttesének, és folyamatosan meghívást kap a legrangosabb nemzetközi fesztiválokra, a világ legismertebb színházaiba. A Vertigo Dance Company az izraeli művészet világméretű nagykövetévé vált. A Vertigo Dance Company Pardes című táncelőadását lesz szerencséje látni annak, aki áprilisban Miskolcra látogat. A héber pardes szó (gyümölcsöskert) az ősi perzsa nyelvből származik, és fáskertet jelent. A szó más nyelvekbe is bekerült – „Paradicsom.” – Pardes otthon született. Ez egy olyan műalkotás, amelyben a test összekapcsolódik a belső spirituális rétegeivel - minden egyes ember/táncos belsejével, miközben egy közös kárpitba szövődik – áll az éteri hangulatú előadás ajánlójában.
Vertigo Dance Company: Pardes
Időpont: 2023. április 29. 20:00 Nagyszínház

A mai néző Macbett-je

 

Fotó: Bíró István

Egy mesteri előadás, amely ékes jelét adja, mekkora élvezet Silviu Purcărete számára a színpadon dolgozni. Bámulatos, mekkora beleéléssel és szenvedéllyel épít fel minden egyes szerepet. Egy totális előadás, amelyben már csak a díszlet (Helmut Stürmer munkája) és a jelmezek (Lia Manțoc munkája) látványa kényeztetés a szemnek. Eugène Ionesco Macbettje nem egyszerűen a shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítása, hanem az abszurdba hajló, brutalizált társadalom átvilágítása és leleplezése. Kérlelhetetlen humorral mutatja be azt a közéletet, amelyet egyedül a folyamatosan szított ellenségeskedés mozgat és hajszol bele a káoszba. A ionescói Macbett ugyanakkor az összeesküvés abszurdja is. Meglepő elevenséggel szólítja meg a mai nézőt. A Miskolci Nemzeti Színház közönsége biztosan nem akarja kihagyni ezt az előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában.
Eugène Ionesco: Macbett
Időpont: 2023. május 3. 19:00 Nagyszínház

Orwell ominózus kisregénye megelevenedik

 

Fotó: Bíró István

Az Európa-szerte híres Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata zenei-koreográfiai
teljesítményével olyan előadást hozott létre, Puskás Zoltán rendezésében, amely bármelyik Broadway színpadon megállná a helyét. Erős Ervin és Klemm Dávid nagyon tud színpadi zenét írni. Kiegészítik, alátámasztják Lénárd Róbert igazán színpadra termett szövegeit, karaktereket rajzolnak. Hangosan, dübörögve, míg néha majdhogynem melankolikusan. George Orwell 1945-ben kiadott szatirikus kisregénye, az Állatfarm tulajdonképpen a sztálini Szovjetunió allegóriája és kritikája, tágabb értelemben viszont azt a gondolatot járja körül, hogy egy eredetileg szép és nemes elképzelés hogyan válik totális diktatúrává. Tudhatjuk előre, hogy milyen előzmények vezetnek egy ilyen rendszer kiépítéséhez? Vajon észrevehetjük ezeket a forradalmat megelőző titkos szervezkedésekben, a gyűlésekben, a titokban énekelt indulókban vagy egyes szereplők jellemvonásaiban? A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása erre keresi a választ.
George Orwell nyomán Erős Ervin – Klemm Dávid – Lénárd Róbert: Állatfarm
Időpont: 2023. május 4. 19:00 Nagyszínház

Az előadások a 10. Színházi Olimpia keretében valósulnak meg, további részletek a 10. Színházi Olimpia hivatalos honlapján.

Hozzászólások (1)

Fotó: mnsz-blog

"A színház szabadságot jelent. Igazából tényleg olyan, mintha megélhetne az ember több életet, mint ami adatott. Kinyit 3-4-5, nem tudom, hány dimenziót és megadja annak a szabadságát, hogy én is több lehetek. Azt, hogy nem maradhatok meg a saját kis világomban, muszáj belőle kilépni, a muszáj nyilván jó értelemben. Egyszerűen több mindenben kell gondolkodnom, empatikusnak kell lennem és érdeklődőbbnek a világ felé." A teljes interjú a Színészportrék rovatban olvasható!

Hozzászólások (1)