Folyik az adománygyűjtés a Miskolci Nemzeti Színház javára. Itt a blogon az előző bejegyzésben tájékozódhatnak a miértekről, a részletekről és a felajánlott összeg eljuttatásának módjairól. Nem csak a közönség mozdult meg, a társulat minden tagja, művészek és a háttérben dolgozók egyemberként igyekeznek segíteni a gyűjtés sikerét. Ebből az igyekezetből születnek például olyan ötletek is, hogy Éder Vera fotóművész színházi munkáiból ajánl fel az adományozóknak (ennek feltételeit lásd az ő Facebook-oldalán!) vagy hogy a Miskolci Road Cycling Club, melynek lelkes tagja Szobonya Ferdinánd színpadmester (lásd a Facebook-oldalát, egy korábbi blog-interjú vele pedig olvasható!), jótékonysági kerékpározásra invitál, s az összegyűlt nevezési díjat az MNSZ-nek fogják átadni.

Mit szólsz hozzá?

NYITVA MARADNI ÉS JÁTSZANI - SEGÍTHETÜNK!

Kedves Színházszerető Barátaink!

Az elszabadult távhő és energia árak, az egész Európát sújtó gazdasági válság okozta rendkívüli nehézségek miatt a Miskolci Nemzeti Színház is rendkívül nehéz helyzetbe került.

Kétszáz évvel ezelőtt 1823-ban elsőként Magyarországon, a miskolci polgárok saját akaratukból, forintot forint mellé téve építették fel az ország első kőszínházát, amelyre az egész magyar nemzet büszke volt, de ott és akkor a miskolciak önmagukra lehettek a legbüszkébbek. Széchenyi István, a legnagyobb magyar, akkor így írt rólunk: „…ámbár nagyon szomorú, hogy olly nagy Hazánkba csak Miskolcon áll egy olly intézet, amely a nagy célnak megfelelend… mégis örül a szívem, hogy valahol már a kezdet megvolt.”

A kezdet Miskolc volt. Az első Miskolc volt. A legbüszkébb város Miskolc volt. És mindez azért, mert kétszáz éve elődeink önzetlen adományaiból megépült városunk büszkesége a Miskolci Nemzeti Színház. 

A kétszáz év alatt a magyar színjátszás legnagyobbjai öregbítették színházunk, városunk hírnevét:  Déryné Széppataky Róza, Latabár Endre, Latabár Árpád, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Sulyok Mária, Őze Lajos, Bilicsi Tivadar, Mezey Mária, Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Komlós Juci, Galambos Erzsi, Margitai Ági, Nagy Attila, Sztankay István, Lázár Kati, Blaskó Péter, Tímár Éva, Igó Éva, Gáspár Tibor, Görög László, Máhr Ági, Simon Zoltán, Mészöly Anna, Bodoky Márk, Harsányi Attila, Fandl Ferenc… és még nagyon nagyon sokan… 

Kétszáz év: Mennyi taps, nevetés, könny, mennyi vitákat gerjesztő kérdés, gondolat, mennyi lélek, mennyi szépség, mennyi mennyi fájdalom, mennyi katarzis. Bezárni mindezt a legkönnyebb. 

De a színház nyitva akar maradni.

Nyitva maradni és játszani, akkor is, ha nem lesz fűtés, vagy ha munkafényben kell játszanunk az előadásokat.
Nyitva maradni és játszani, ameddig ez közös áldozataink árán lehetséges. 
Nyitva maradni és játszani, mert ez a hivatásunk, ez a küldetésünk, erre esküdtünk fel!

Nyitva maradni és játszani, mert tartozunk ezzel elődeinknek, akik felépítették ezt a színházat és akik kétszáz éve a legbüszkébb várossá tették Miskolcot.

A színház egy városban a reményt jelenti. A színház megszűnésével a városban a remény szűnik meg. Az nem lehet, hogy a 200. évfordulóját bezárva kezdje az ország első kőszínháza. Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve. Az elsőnek nyitva kell maradnia. Ebben kérjük a segítségüket. Az ország első kőszínháza nem ünnepelheti 200. évfordulóját zárt ajtók mögött, közönség nélkül.

Ilyen időkben a legcsekélyebb mértékű anyagi támogatás is sorsdöntő lehet. Éppen ezért arra kérjük Önöket, hogy ne hagyják, hogy a válság hullámai átcsapjanak színházunk óratornya felett! 

Fogjunk össze, akárcsak elődeink kétszáz éve és segítsük a Miskolci Nemzeti Színházat, a megmaradásért folytatott küzdelmében. 

Két módon segíthetik a színházat:

1. közvetlenül a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítványon keresztül

Minden (nem anonim) adományozónak egy névre szóló réztáblát teszünk ki a színház épületében.

A felajánlásokat az alábbi számlára várja a Miskolci Nemzeti Színház:

„Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány

Bankszámlaszám: OTP Bank 11734004-20349802-00000000

Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék fel, hogy milyen névre állítsuk ki köszönetképp a réztáblát.

2. a Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Nemzeti Színház által a Jóügyekért portálon indított kampányon és a kampány követein keresztül. Az összeg itt szintén a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány számlájára kerül.

Bárki lehet követ: az oldalra való regisztráció után kattintsanak a „Szervezz gyűjtést” gombra, amelyen keresztül ismerősei, barátai körében gyűjthet adományt a színház részére.

A Jó Ügy adatlapja itt található: https://www.jougyekert.hu/hu/koveteknek/valassz_egy_ugyet_es_tegyel_vallalast/miskolci_szinhaz_2022.html

A jelenlegi nehéz helyzet miatt a következő döntéseket kellett meghoznia a Miskolci Nemzeti Színháznak:

– A Kamaraszínház és a Játékszín épületében csak temperáló fűtés lesz, ez a két játéktér november 1-től bezár, az ide tervezett előadások átkerülnek a Nagyszínházba, illetve a Csarnokba. Bérletes nézőinket jegyirodánk kollégái értesítik minden változásról, ha ezen felül bármilyen kérdésük lenne, forduljanak hozzájuk bizalommal!

– A fűtési rendszer teljesítményét 18 °C fokos belső hőmérsékletre állítjuk, hétvégén pedig csökkentett fűtési programmal üzemelünk majd. Arra kérjük nézőinket, hogy előadásaink látogatásakor melegen öltözzenek fel.

Az épületfenntartás megnövekedett költségei miatt fájó szívvel, de egyelőre nem tartjuk meg a következő bemutatóinkat:

A dada, Amphitryon, I. Erzsébet, Vízkereszt vagy bánom is én, Hoffmann meséi, Jobb későn, mint soha/Vörös napló táncelőadás. Jegyirodánk kollégái már dolgoznak a bérletek módosításán, addig is szíves türelmüket kérjük!

Hamarosan minden bérletes nézőt értesíteni fognak a változásokról.

Egy jó hírt viszont tartogatunk a bús közlemény végére: az elmaradó előadásokért cserébe meglepetés bemutatóval készülünk decemberben. Szőcs Artur rendezésében elhozzuk Önöknek az Ének az esőben című világhírű musicalt!

A főszerepekben Bodoky Márk és Rózsa Krisztián (Don Lockwood), Börcsök Olivér és Farkas Sándor (Cosmo Brown), Czvikker Lilla és Rudolf Szonja (Kathy Selden), valamint Mészöly Anna és Nádasy Erika (Lina Lamont) lesz látható váltott szereposztásban.

Bízunk benne, hogy a jelenlegi helyzet valamelyest mérséklődni fog, és nem kell végleg lemondanunk a 2022-2023-as évadunk tervezett bemutatóiról.

Köszönjük Önöknek a szűnni nem akaró támogatást, a folyamatos pozitív visszajelzéseket, a jelenlétüket. Nem tudunk elég hálásak lenni. Önök nélkül nincs színház, Önök nélkül mi sem vagyunk.

Ezért kérjük most a támogatásukat, lehetőségeikhez mérten segítsenek tovább működtetni szeretett színházukat, ezzel együtt pedig fenntartani a reményt a mostani nehéz időkben.

Köszönjük Önöknek!

Mit szólsz hozzá?

   A legjobb szórakoztató előadás kategóriában a Béres Attila rendezte Producerek kapta a díjat. Gratulálunk! A blog írását az előadásról  olvashatják. Fotó: Gálos Mihály Samu

Mit szólsz hozzá?

A címszerepben Tegyi Kornél - fotó: Gálos Mihály Samu

Bővebben lásd az Előadások 2022/23-as menüpontban!
 

Mit szólsz hozzá?

  "Nyilván az MNSZ is rákényszerül korlátozó intézkedésekre. Amíg ezek „csak” olyan mértékűek és olyan területeket érintenek, hogy a néző semmit sem vesz észre belőle, addig jó." - írtam egy hete, az előző, Üzenet alkotóknak, művészeknek című bejegyzésben. A most bejelentett intézkedések nyomán - amelyeket sajnos már a néző is észrevesz - az üzenet még aktuálisabbá vált - olvassák el, kérem!
   A Nagyszínház épülete 2022. december 31-ig átdolgozott működési elv és művészeti program mellett tart nyitva. A Kamara és a Játékszín épületében csak temperáló fűtés lesz, ez a két játéktér novembertől bezár, az ide tervezett előadások átkerülnek a Nagyszínházba, illetve a Csarnokba. Ezen intézkedéseken túl a fűtési rendszer teljesítményét 18 °C fokos belső hőmérsékletre állítják, hétvégén pedig csökkentett fűtési programmal üzemelnek majd. Arra kérik a közönséget is, ha előadásaikra látogatnak, melegen öltözzenek fel.

Mit szólsz hozzá?

Miközben hallgattam Béres Attilának, a színház direktorának szavait arról, hogy a 150 éve elhunyt Déryné nélkül most mi sem ülhetnénk a jövőre 200 éves miskolci színház nézőterén és néztem az emlékgála műsorát, bizony eszembe jutott egy, a vándorszínészet korának nehézségei és a mai helyzet között kínálkozó párhuzam. Üzenni szeretnék most valamit Önöknek, hadd mondjam úgy: Nektek (hiszen magamat is színházi embernek tartom), kik ott vagytok estéről-estére a színpadon és akik a háttérben dolgoztok – amíg lehet, ahogyan lehet.
   De kicsit messzebbről kezdeném. Százötven éves évforduló. Úgy tűnik, olyan régen volt, hogy az szinte felfoghatatlan. De, ha kicsit belegondolok, máris közelebb kerül a dátum. Édesapám születése előtt mindössze 47 évvel még élt Déryné Széppataki Róza, a vándorszínészet korának nagyszerű művésze, az első magyar operaénekesnő, 51 évvel előtte még fel is lépett. Igaz, az volt az utolsó fellépése – és éppen Miskolcon. Ennek története, a szemtanú beszámolója a blog előző bejegyzésében olvasható, .  
    De ekkor már volt otthona a színjátszásnak!
   Az említett kínálkozó párhuzam még korábbi időkre emlékeztet, amikor azt sem tudhatták bizonyosan, hol és hogyan állhatnak majd színpadra. Sajnos valamiképpen hasonló a helyzet az elmúlt néhány évben és napjainkban is. A koronavírus járvány miatti bezárások után megkönnyebbülhettünk, s most itt az energiaválság. Több magyarországi színház hónapokra történő zárását már bejelentették. Miskolcon ilyen bejelentés nem hangzott el, adja ég, hogy ne is kerüljön rá sor, de a helyzet bizonytalan, nyilván az MNSZ is rákényszerült korlátozó intézkedésekre. Amíg ezek „csak” olyan mértékűek és olyan területeket érintenek, hogy a néző semmit sem vesz észre belőle, addig jó.
   A közönségnek.
  De az alkotók feje fölött ott a bizonytalanság, a „Mi lesz?”, ami természetesen a hűséges nézőket is foglalkoztatja azért, de nagyobb a gond a másik oldalon. Az egzisztenciális kérdést most nem is említve, gondoljunk csak arra, a lelki gazdagság mellett milyen nagyfokú érzékenység kell ahhoz, hogy hiteles legyen mindaz, amit elénk tárnak. És természetesen nem csak a színpadon látható művészekre gondolok, hanem mindenkire, aki részt vesz ebben halálosan komoly, gyönyörű játékban, a színház csodájában. A nyugodt és felelősségteljes alkotáshoz azonban nyugodt háttér is kell. Ez az, ami most inog.
   Mi hát az üzenet? Egyszerűen csak annyi: veletek vagyunk, veletek érzünk, szükségünk van rátok és szeretünk benneteket. S ha netán megint várni kellene néhány hónapot, akkor is kitartunk, ott leszünk, amint lehet.
   Színházi blogom pedig folyamatosan közli a további interjúkat, beszélgetéseket és más anyagokat, a maga eszközeivel segítve a színház és nézője kapcsolatának folyamatosságát.

Fotó: Gálos Mihály Samu

A csütörtöki gálaesten egyébként a következők léptek fel: Miksch Adrienn, Rálik Szilvia, Yolanda Covacinschi operaénekesek, Fandl Ferenc, Kincses Károly, Lajos András, Máhr Ági, Nádasy Erika, Rózsa Krisztián, Seres Ildikó, Szegedi Dezső, Varga Andrea színművészek, a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, valamint a Miskolci Balett. Vezényelt: Philippe de Chalendar. A koreográfus Solti Csaba, a rendező: Radnai Erika volt. Az évforduló alkalmából kis kiállítás is nyílt a színházban.

Fotó: mnsz-blog
 

Mit szólsz hozzá?

1872. szeptember 29-én hunyt el Déryné Széppataki Róza. A blog az évforduló alkalmából Déryné utolsó  – Miskolcon történt – színpadra lépését eleveníti fel.

   A Borsodi Értesítő 1868. szeptember 10-i számában jelent meg Egressy Ákos színijelentése, amely szerint társulatával október 16-án kezdi meg előadásait a színházban. A társulat utolsó előtti előadásának színlapján ez volt olvasható:
 „Szerencsés lévén hazánk nagyhírű művésznőjét a mai előadásra megnyerni: teljes tisztelettel kérem ezen rendkívüli alkalomra a t cz. közönség nagybecsű pártfogását. Egressy Ákos, színigazgató."
   1869. március 20-án, szombaton, este 7 órakor a Miskolci Nemzeti Színház színpadán élete legutolsó szerepét játszotta el Déryné, Celesztina apáca fejedelemasszonyt. „A keresztes vitézek" című színműben (szerzője a színlap tévedésével ellentétben Kotzebue). Akkor már 22 éve nem volt színpadon.
  Törs Kálmán elbeszéléséből - aki Egressy Ákostól hallotta az előadás lefolyását – tudjuk az alábbiakat:
   „Csaknem ölben vitték a színpadra, s Egressy Ákos maga is aggódott a kísérlet sikere miatt, s némi lelki furdalást érzett, elgondolva, hogy e tisztes öreg asszonyt most talán kudarcnak, nevetségnek teszi ki. De már lehetetlen volt a visszalépés: a ház tömve, a játék megkezdődött. Következett a fejedelemasszony jelenete. A karszék, amelyben helyet kellett foglalnia, készen állt. Egressy karon fogva akarta oda vezetni, de ez csendesen visszatolá: „Majd csak magam" — mondta, s kilépett. A kegyeletes közönség tapsokkal üdvözlé az agg művésznőt, ki meghatottan köszöné meg a szíves fogadtatást. Az a törékeny, tehetetlen alak, ki támogató pálcáját elhozta egészen az álfalakig, a 'forró deszkákra' lépve, a riadó taps hallatára mintha egyszerre megifjodott volna egy pár évtizeddel, kiegyenesedett, arca átszellemült kifejezést öltött és játszott oly élénken, annyi hévvel, hogy mindenkit csodálatba s csalódásba ejtett kora iránt. Sőt, midőn az a jelenete következett, ahol a rá fegyverrel támadó vitéz elöl menekülnie kell, oly fiatalos könnyedséggel futott meg, hogy az üldöző alig érte utol." 
   A darabban az utolsó mondat Celesztináé, aki így tör ki: „Szakadozzatok rám, ti megszentségtelenített kőfalak!" Ezek voltak Dérynének színpadon – és éppen a miskolci színpadon - elmondott utolsó szavai. 

  
 

Mit szólsz hozzá?

   Ábrahám Pál: Bál a Savoyban című operettjét Berlin és Tallinn után harmadszor láttam külföldön, ezúttal Prágában.
   Hogyan került éppen az Állami Operába? A „Musica non grata” sorozat részeként, amely a „nem kívánatos zenére”, a náci rezsim által elhallgatott alkotókra összpontosít, akik közül sokat a társadalom peremére szorult, üldöztek vagy meggyilkoltak. A projekt olyan művészeket is bemutat, akik emigrációba kényszerültek, valamint jelentős 20. századi klasszikus zeneszerzők zenéjét is felöleli.

   Az előadás összességében visszafogottabb volt, mint a miskolci, de párhuzamokat is felfedeztem és az Opera művészei (a közönséggel együtt) láthatóan nagy kedvvel vettek részt a könnyedebb műfajba tett kirándulásban.
   Érdekesség, hogy nem hangzott el a nálunk szerencsére elmaradhatatlan My Golden Baby – de valóban, ez eredetileg nem ebben, hanem Ábrahám másik operettjében, a Hawaii rózsájában szerepelt, hogy megjelent Chaplin figurája (mint Miskolcon is, de a hazai előadásokban ez kevésbé szokásos), valamint hogy Tangolita prózával és tánccal volt jelen, de nagy slágerét nem ő énekelte, hanem a körülötte legyeskedő férfiak kara, illetve az előadásban később Madelaine, nem csak idézet szerűen, hanem teljes egészében.
   Prága a múltban sokáig kétnyelvű város volt – cseh és német. A nemzeti megújhodás idején ebből konfliktusok adódtak. A színházi életben ez úgy jelentkezett, hogy a csehek a Nemzeti Színházba jártak, a németek a Német Színházba és a másik fél előadásait egyáltalán nem látogatták. Élvezetesen, színesen és szinte dokumentum hűséggel ír erről Egon Erwin Kisch a magyarul is megjelent Szenzáció! Szenzáció! című kötetben.  Az egykori Német Színház ma az Állami Opera.

   A több éves zárva tartás, felújítás után éppen a Covid megjelenése előtt néhány héttel megnyílt, majd a járvány miatt ismét bezárni kényszerült intézmény gyönyörű és korszerűen felszerelt – például minden egyes nézőtéri helyhez tartozik saját kis kijelző, amelyen információkat, érdekességeket olvashatunk, illetve követni lehet az előadások cseh, angol vagy német nyelvű feliratozását.


 

Mit szólsz hozzá?

   A falu rossza című népszínmű volt a Miskolci Nemzeti Színház új évadának első bemutatója. Az előadásról a blog is fog írni, most néhány archív fotót mutatok a darab régi magyarországi (és egy külföldi) előadásaiból.



1921 Vígszínház - Csortos Gyula (Színházi Élet)

1922 Finnország (Színházi Élet)
 

1938 Nemzeti Színház - Hosszú Zoltán és Nagy Izabella (Színházi Élet)

1938 Nemzeti Színház - Ignácz Rózsa és Jávor Pál (Színházi Élet)

 

1944 Nemzeti Színház - Márkus Tamara és Ujlaky László (Tolnai Világlapja)
 

Mit szólsz hozzá?

Elsősorban (de nem kizárólag) gyengénlátó olvasóknak, megszületett a blog hangos szolgáltatása. Azaz, a bejegyzések között lesznek ezután olyanok, amelyeket meg is lehet hallgatni. Ezt az érintett bejegyzések végén jelzi a szemet ábrázoló embléma, de a jobb oldali menüsor alján a szemre kattintva az az oldal nyílik meg, ahol összegyűjtve találhatóak. Pillanatnyilag öt írás, de időről-időre bővülni fog.

Mit szólsz hozzá?

   A Kaszás Attila-díj odaítélésének fő kritériumai a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartás.  A debreceni Országos Színházi Évadnyitó Gálán adták át az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház színművészének. Gratulálunk!

 

Mit szólsz hozzá?

Fotó: mnsz-blog

 A beszélgetés teljes egészében a Színházi emberek rovatban olvasható, videóval kiegészítve és  Cser Ádám festményei közül is megnézhetnek néhányat.

  "Én azt gondolom, hogy a művészetnek nem szabad hazudnia vagy leplezni a dolgokat, befogadóként pedig tilos általánosítani, hogy ami szép az jó, ami csúnya az rossz. Hagyni kell megérteni magunkban, mi, miért olyan, amilyen és mit jelent. A zenének általánosságban is nem csak az a lényege, hogy gyönyörködtessen, hanem, hogy érzéseket váltson ki.
   Miskolcon erősek a színházi hagyományai, a múltja, mindig fontos volt itt a társulatnak az ereje és az együttérző képessége. Mindig érzem, hogy itt az emberek kapcsolódnak egymáshoz, nem csak mint szereplő, hanem egyébként is. És ez is elengedhetetlen talán ahhoz, hogy az előadások minősége, átélt jellege, kifejező ereje hatványozódjon." 

Hozzászólások (1)

Amint azt egy korábbi bejegyzésben is írtam, szeretnék minél többeket megismertetni, közelebb hozni a Miskolci Nemzeti Színház társulatából, és nem csak azokat, akiket színpadon láthat a közönség, hiszen a színház minden egyes háttérdolgozójának munkája is nagyon fontos, ők is alkotói egy-egy előadásnak, az évadoknak, a színháznak! Megérdemlik, hogy róluk is szó essen.
   Eddig már olvashattak (a "Színészportrék, beszélgetések" és a "Színházi emberek, beszélgetések" menüpontokban található) beszélgetést színművészekkel (egy kivétellel hang vagy videó melléklettel): Feczesin Kristóf, Lajos András, Mészöly Anna, Nádasy Erika, Osváth Tibor, az MNSZ Énekkarának tagja (2012-ben készült), Péva Ibolya (2012-ben készült).
   Béres Bencével, Börcsök Olivérrel és Tegyi Kornéllal, az SZFE végzős hallgatóival, akik közül az utóbbi kettő a most kezdődő 2022/23-as évadra Miskolcra szerződött  
  Valamint: Béres Attila direktorral, Orehovszky Zsófia ügyelővel, Rusznyák Gábor főrendezővel, Szobonya Ferdinánd színpadmesterrel.
   Az interjú sorozat hamarosan a Cser Ádám zeneigazgatóval készült beszélgetéssel folytatódik!

Mit szólsz hozzá?

Megnyílt a 199. évad. 2021/22-ben 110 ezer látogatója volt a színháznak. Béres Attila direktor szavai után a városvezetés jelenlévő képviselői megerősítették: "Mindent megteszünk azért, hogy a Miskolci Nemzeti Színház meg tudja tartani azt a színvonalat, azt a hihetetlen lehetőséget és kreativitást, amivel minket megörvendeztet estéről estére."

A tervezett előadások:

Nagyszínház

• Tóth Ede után és helyett: Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A falu rossza – népszínmű / rendező: Mohácsi János
• Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus szupersztár – rockopera / rendező: Szabó Máté
• Ray Cooney: A miniszter félrelép – vígjáték / rendező: Keszég László
• Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – opera / rendező: Rusznyák Gábor
• William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én – vígjáték / rendező: Béres Attila

Kamaraszínház

• Rusznyák Gábor: A „K” ügy – Zenés túlkapás, avagy egy igazságtalanság anatómiája / rendező: Rusznyák Gábor
• Alan Alexander Milne: Micimackó – mesés-zenés állatkavalkád / rendező: Béres Attila
• Bródy Sándor: A dada – színmű / rendező: Szőcs Artur
• Darvas Benedek-Pintér Béla: Gyévuska – zenés játék / rendező: Ascher Tamás
• Miskolci Balett: Jobb későn, mint soha / Vörös napló – Egy kiszolgáltatott nő története – táncelőadás /rendező-koreográfus: Kozma Attila

Játékszín

• Thomas Bernhard: A színházcsináló – színmű / rendező: Keszég László
• Heinrich von Kleist: Amphitryon – vígjáték / rendező: Szabó Máté
• Paul Foster: I. Erzsébet – színmű / rendező: Szőcs Artur
• Miskolci Balett: Plasztik bombasztik – táncelőadás / rendező-koreográfus: Kozma Attila

 

Mit szólsz hozzá?

 

Mit szólsz hozzá?

   Augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Solti Csaba balettművész, a Miskolci Balett és a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium balettmestere. Gratulálunk!
 

Mit szólsz hozzá?

 Új, hatékonyabb keresőt kapott a blog. Használatáról bővebben a jobb oldali menüsor tetején tájékozódhatnak!

Új linken érhető el az Instagram valamint Twitter csatorna. (Sajnos a korábbi helyükön kapott lájkok így elvesztek.) Eddig egy másik blogommal közös csatornát használtam mindkettő esetében, az új tartalmak ezután csak kivételes esetben fognak esetleg ott is megjelenni. Kérem, akik eddig a régi helyeken követték a figyelem felhívását a Miskolci Nemzeti Színházal kapcsolatos bejegyzésekre, folytassák az új csatornákon!

A blog videói saját YouTube csatornát kaptak, eddig azok is közös platformon voltak más bloggal. A teljes tartalomban kicseréltem a linkeket, tehát már az új helyről nyílnak a videók. Akik elmentettek maguknak vagy továbbítottak másoknak linket, nem kell aggódniuk, a régi platformról sem töröltem semmit, azonban az új felvételek már csak itt fognak megjelenni.

     A facebook és Tik-Tok és csatornák esetében nincs változás.

A bal oldali menüsorban ("a blog közösségi csatornái" menüpont) a megfelelő ikonokra kattintva már mindenhol az új oldalak nyílnak.)

 

Mit szólsz hozzá?

Ábrahám István, Máthé Éva, Péva Ibolya Miskolci Nemzeti Színház, 1987 (Fotók: Jármay)

   Egy újszerű bemutató előtt – ezzel a címmel jelent meg az egri Népújság írása 1961. április 20-án. S hogy miben állt az újszerűség? A műfajban: musical! Ma, amikor a színházak - s korántsem csak az erre „szakosodott” zenés színházak – műsorán gyakori és népszerű a műfaj, érdekes felidézni, mit írtak Egerben, a hatvanas évek legelején a bemutató előtt: „Burkhard: Tűzijáték című musicalje, amelyet most mutat be az egri Gárdonyi Géza Színház Vass Károly rendezésében, elsősorban muzsika, s csak másodsorban szöveg. Itt minden a zenének, ennek a rendkívül kifejező, önálló színpadi létet és légkört megkövetelő és megteremtő, valóban komédikus, vagy inkább erősen szatirikus zenének van alárendelve... Fülbemászó dallamok, sanzonok, helyenként már szinte operai hangvételű áriák és sziporkázó színek … a zene hangulata és felsziporkázó humora elszórakoztat minket. … zeneileg igényes műfaj ez a „musical comoedy”
   Ez ugyan Egerben volt, de nagyjából egy évvel korábban, 1960. júniusában a miskolci közönség is láthatta a Tűzijátékot – csakhogy nem a saját színháza produkciójaként, hanem a debreceniek vendégjátékaként, két alkalommal. „Már hónapokkal megelőzte a híre – írta az észak-Magyarországban „Benedek” – és nem is csalódtunk benne. Olyan előadást láttunk, amelyben a darab igen érdekes, teljesen újszerű, sziporkázóan szellemes… hasonló jó előadásokkal mindenkor szívesen várjuk a debreceni színészeket. Az sem lenne azonban utolsó gondolat, ha a mi színházunk versenyezni próbálna a debreceniekkel ilyen tekintetben is.”
   Huszonhét évet kellett várni, amíg a Tűzijáték a miskolci társulat előadásában is közönség elé kerülhetett. Pedig nagy siker volt több országban. Legnagyobb slágerét mindenfelé dúdolták – s dúdolják ma is, nálunk is.
   Hollós Ilona (a 60-as éveket megelőzően és azok elején egyik legismertebb táncdalénekesünk) előadásában rögzítette a dalt a Magyar Rádió. Valószínűleg onnan ismerhette édesapám is, aki emlékszem - én 6-8 éves lehettem -, énekelgette nekem. Honnan is tudhattam volna akkor még, hogy egy színházi darab, sőt, egy „musical” dalát hallom: „Az én apukám egy olyan híres bohóc volt, / mint amilyen még nem volt sohasem. / Piros haja volt, és krumpliból volt az orra, / trombita harsant, mikor megjelent. / Nem félt sosem ott fenn a trapéz tetején, / mókázott ő a szörnyű mélység szélén. / Az én apukám egy olyan híres bohóc volt, / mint amilyen még nem volt sohasem.” Szerettem hallgatni és ma is szeretem. Egy rovid részletet a dalból   hallgathatnak meg.

Várkonyi Szilvia és a nagybácsik Miskolci Nemzeti Színház, 1987

   Sajnos az 1987-es miskolci előadást nem láttam. Nagyon sajnálom! Június 6-án volt a premier. „A játék zenéje megragadó, a két híres dalon – „Az én apukám…” és „A lovacskám egy drága ponny” – kívül tucatnál több nagyszerű dal, kettős, kardal hangzik el, a kibővített zenekar nagyon szépen kíséri a játékot, értékes zenei élményt ad. Csányi Árpád díszlete igen jó, a nyárspolgári szalonból célszerű jelzésekkel cirkuszi manézst formáló megoldás nemcsak tetszetős, hanem ügyes és hatásos is. Elismerés jár Mialkovszky Erzsébetnek a látványos jelmezekért. Szekeres József koreográfus táncaival nincs gondunk… Ábrahám István Obolski cirkuszigazgatóként elegáns világfi, felvilágosult ember, ami meg tudja éreztetni a többiek felébe magasodását. Igen szép énekszámai és jó játéka emlékezetessé teszik alakítását.  Várkonyi Szilvia Idunája, énekszámai, tánca, egész színpadi jelenléte … tanúskodik sokoldalúságáról, a zenés színpadon való otthonosságáról.  Oláh Bódi Éva rajongó kislány Annája jól fogalmazott alakítás … hirtelen képes dönteni, mer álmodni, hogy aztán keserűen ébredjen.  Az artistákkal való együttes játéka külön elismerést érdemel. … Dóczy Péter és Komáromy Éva a szerep adta lehetőségeken belül hitelesen élővé formálta alakjait. … Viszont igen hálás szerepeket írt a szerző a három nagybácsinak és nagynéninek: ifj. Mucsi Sándor, Dézsi Szabó Gábor és Somló István, Máhr Ági, Péva Ibolya és Máthé Éva. … A második felvonásban igazi cirkuszparádé-paródiában Anna már a cirkusz világába álmodja magát, ahol a bohócokat, a vadállatokat a mogorva rokonság tagjai személyesítik meg és Obolski dirigálja őket. Ebben a részben vígan, felszabadultan komédiázik minden részvevő, harsog a nézőtér a kacagástól és közben remek artistaszám is látható a vendégül hívott Ditmár-testvérek bemutatásában.” (Észak-Magyarország, Benedek Miklós)   
   Ma már ismerem a két legnagyobb slágeren kívül a többi dallamot is. Van egy egyvelegem, amit szívesen szoktam időről-időre meghallgatni. Utánanéztem kerestem, néhány éve akadtam erre az egyvelegre.
   Véletlenül került elém a tény, hogy 35 éve volt a miskolci bemutató, de azonnal tudtam, hogy írni akarok erről és a gyermekkori emlékemről. De, hogy ne csak a múlt, hanem a jövő is jelen legyen, ideírom egy vágyamat. Bárcsak újra bemutatná az MNSZ! Harmincöt év már elég nagy idő ahhoz, hogy újra elő lehessen venni és bár én is csak a leírásokat, kritikákat ismerem, azt gondolom, hogy ma is és a mai miskolci színházban is megállná a helyét. Rendezhetné mondjuk (ha csak a most lezárult évadban látható zenés produkciókra gondolok) Béres Attila… vagy Szabó Máté… vagy Szőcs Artur… én mindegyikükkel kiegyeznék…

Mit szólsz hozzá?

A most véget ért 2021/22-es évadban az SZFE három végzős hallgatója töltötte gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban, Béres Bence, Börcsök Olivér és Tegyi Kornél. Velük beszélgettem, a pályára való indíttatásról, az SZFE-n töltött éveikről és arról, milyennek látták saját és egymás miskolci jelenlétét.
  

Tegyi Kornél - Börcsök Olivér - Béres Bence / Fotó: mnsz-blog

Bence

A Szekszárd melletti Medina faluban nőttem fel. Viszonylag korán, már 6-7 éves koromban megfogalmazódott bennem, hogy érdekel a film, színészet, zene. Sok filmet néztem, nagyon szerettem. Édesanyám sokat hallgatott otthon musicaleket és operetteket. Lettem volna színész, vonzott, de azután valahogyan eltűnt, kikopott az életemből, annyira, hogy 18 évesen nem is jutott eszembe. Az ELTE Nemzetközi Tanulmányok szakára felvételiztem. Miközben oda jártam, jött egy útkeresés, valamit kellene találnom, amit szeretek is, mert az a típusú munkavégzés, amit ez a pálya vagy egyáltalán egy nem művészi pálya jelent, nem való nekem. Jelentkeztem filmrendező szakra, jártam oda fél évet, de ott sem éreztem magam komfortosan. Találkoztam egy sráccal, aki szóba hozta Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióját. Elmentem, jól éreztem magam és ott született meg a gondolat, hogy mégis meg kellene próbálnom a Színművészetit. Diplomáztam az ELTE-n, s közben felvételiztem – sikeresen.

Olivér

Nagynéném, Börcsök Enikő a Vígszínház színésznője volt. Jelenléte egész kis koromtól az életemben hatással volt a döntésemre. Ismerős volt számomra a színházi közeg. De, amikor közvetlen közelről találkoztam ezzel az egésszel, az felső tagozatos koromban történt, amikor iskolát váltottam. Addig különböző sportokkal foglalkoztam. Igazi sikerélményem egyikkel sem volt. Elkezdtem a tánc felé hajlani, Édesanyám beíratott egy székesfehérvári (oda való vagyok) színjátszó körbe, ahol rögtön rájöttem, hogy ez egy nagyon izgalmas dolog és van hozzá közöm, tehát ez lehet az út, amelyen el kellene indulnom. Nyolcadik osztályos voltam, amikor a Vörösmarty

Koldus és királyfi - Miller Zoltánnal, 2013

Színház castingot hirdetett a Koldus és királyfi című Mark Twain darab Szurdi Miklós által rendezett musical változatára és megkaptam a főszerepet (kaptam ott még más szerepeket is). Onnantól kezdve folyamatosan „fertőződtem” ezzel az egésszel. Volt egy év, amikor másfele is kacsingattam, arra gondolva, hogy talán inkább a meglévő nyelvérzékemmel kellene foglalkozni, azzal is tudnék karriert csinálni. Tizenegyedikes koromra azonban már evidencia volt, hogy a Színművészetire fogok felvételizni. Miután ezt eldöntöttem, segítségemre volt a nagynéném. Azt mondta, jó, van még két évem, itt vannak a drámák, amelyeket mindenképpen el kell olvasnom, a monológok, amelyeket ő javasol nekem - segített felkészülni.

Kornél

Teleszterion szakmai tábor, Lendva, 2016

Az apukám, Tegyi Tibor, drámapedagógus és magyartanár volt. Diák színjátszó kört vitt Pápán, ez volt a Nem Art. Itt voltam diákszínjátszó általános iskolás koromban, középiskolában pedig a Komáromi Sándor vezette Teleszterion Színházi Műhelyhez csatlakoztam. Ifjúsági előadásokat csináltunk Pápán, különböző színházi bérletekben, illetve tűzszínházi előadásokat szabadtéren, ismert mítoszokból, legendákból, népmesékből. Innen felvételiztem a Színművészetire.

 

Milyen volt az SZFE hallgatójának lenni? Erre az időszakra esett az egyetem nagy port felvert átalakítása is.

Olivér

A gimnáziumi közegem után nagyon nagy váltás volt a színművészetis, 13 fős. Kaotikus három évre emlékszem vissza, ami főleg útkereséssel, a saját személyiségem megismerésével telt. Felelősséget is tanult az ember, folyamatosan rá voltunk kényszerítve egymásra, muszáj volt fenntartani és működtetni a közösséget. Sokat kellett komolyodnom, felnőnöm ahhoz, hogy jól tudjak működni abban a közösségben. Törnöm kellett magam hozzá, de bejártam az utam és sokat adott a személyiségemhez. És természetesen a színészi tapasztalataimhoz is. Még csengenek le azok a dolgok, amiket szakmailag kaptunk, Nagyon sok kézzel fogható tapasztalatra, instrukcióra vagy olyan információra, amit Gáboréktól kaptunk most jövök rá, hogy már kint vagyok a szakmában, hogy már gyakorlaton voltunk. Most fogalmazódnak meg, hogy jé, igen, erről is beszélt nekünk.
   Amikor az egyetemfoglalás megtörtént, mi akkor éppen Szombathelyen voltunk. Benne lehettünk a Pál utcai fiúkban heten fiúk, köztük mi, mind a hárman, Réthly Attila rendezésében. Már tudtuk, hogy Vidnyánszky Attila lesz a kuratóriumi elnök, már megvoltak az első tüntetések, de maga az egyetemfoglalás akkor történt, amikor mi Szombathelyen voltunk és mindnyájunknak morális dilemma volt, hogy van itt egy elég erős párhuzam az anyag, tehát maga A Pál utcai fiúk és a jelen idejű történések között, hogy van nekünk is egy grundunk, amit el akarnak foglalni. Ez bosszantott is, inspirált is bennünket. Termékenyítőleg hatott a próbafolyamatra, de közben pedig nagyon nehéz volt ott maradni és végigcsinálni (az is terhelte még a próbát, hogy akkor volt egy újabb hulláma a Covidnak és a rendező azt kérte tőlünk, ne menjünk haza, amíg nincs meg a premier). Nehéz volt nap mint nap megélni, hogy mi nem vagyunk ott, nem tudunk tevékenyen részt venni az egyetemünk körüli eseményekben. Azzal próbáltuk a lelkiismeretünket nyugtatni, hogy mi ennek a szellemiségnek a nyomában alkotjuk ezt az előadást.

Kornél

Én az egyetem alatt egy nagyon szorongó és bizonytalan ember voltam, az önismeret teljes hiányával és az egyetem nem sokat segített. Kötődöm nagyon azokhoz, akik tanítottak minket, az osztályfőnökeinkhez, Máté Gábor és Székely Kriszta és nagyon sok oktatóhoz fűz érzelmi viszony, de magához az intézményhez nem.
   Az egyetem átvétele, amit Vidnyászky Attila vezetésével megcsináltak, az érzékenyen érintett és bosszantott, mint állampolgárt, szükségesnek gondoltam magam is reformokat, de a módszert elítéltem. Az egyetemfoglalásban is sokkal inkább a személyes élmények voltak meghatározóak: Mindenképpen ki kell emelnem azt a pillanatot, amikor Máté Gábor felmondott és leadta az osztályfőnökséget. Szerveztünk neki, egyrészt a mi osztályunk, másrészt korábbi osztályainak tagjai, egy búcsút, ahol ő őrt állt fent az erkélyen és mi összegyűltünk és elénekeltünk neki egy dalt. Olyan megható pillantok voltak, amelyekre biztosan örökre emlékezni fogok.

Bence

Utólag nézve, nekem szerencsém volt, hogy már 22 éves voltam, mikor elkezdtük együtt az osztályt, nekem talán már volt magamról valamiféle képem, önismeretem, ezért bizonyos akadályokat, kihívásokat egy fokkal könnyebben tudtam fogadni, mintha 18 évesen vesznek föl. Volt már bennem bizonyos szintű magabiztosság és kitartás. Másrészt tényleg már a felvételire is akkora elánnal mentem, hogy ez a nagy váltás az életemben nem okozott nagy problémát. Úgy gondoltam, még ha rosszabb is vagyok valamiben, mint mások, dolgozni kell. Ez motivált. Nosztalgiával emlékszem már az egyetemre, annak ellenére, hogy tudom, hogy mennyit „szenvedtünk”, tényleg reggel 9-től hajnali egyig minden nap bent voltunk, még vasárnap is, talán nagy ünnepek táján voltunk otthon pár napot. Rengeteget dolgoztunk, ami sokszor pokoli fárasztó volt nem csak fizikailag, de pszichikailag is, de most már abszolút nosztalgikusan tekintek vissza. Szinte hiányzik még az is, ami akkor rossz volt. Na, meg az a rendszer, mert azért ott volt körülöttünk egy biztonsági háló. Most pedig félig-meddig már kint vagyunk a szakmában és ez a rendszer és ez a biztonsági háló eltűnt. Új élethelyzetet kell megtanulnunk.
   Az egyetemfoglalás ügyében csatlakozom mindenhez, amit Olivér és Kornél mondott, Személyesen én, amikor Szombathelyen voltunk, szorongtam és rémes élménynek maradt meg, hogy mi ott vagyunk és közben mi történik Budapesten. Este a próba után be tudtunk kapcsolódni a Zoom-on a fórumba, de mindent késleltetve kaptunk meg, egyébként ma az történt, hogy…



Élektra / Béres Bence / Fotó: Gálos Mihály Samu

Minek köszönhető, hogy éppen Miskolcra jöttetek gyakorlatra? Milyennek ismertétek meg a Miskolci Nemzeti Színházat?

Bence

Szombathelyen próbáltunk szeptemberben és októberben, majd volt még egy kurzusunk Pesten Zsótér Sándorral, január-februárban. Kriszta, Gábor és Béres Attila szervezett nekünk itt Miskolcon egy Koldusopera kurzust, a Színház rendelkezésünkre bocsátotta a Játékszínt, technikát, embereket a Színház stábjából, Szőcs Artur pedig vállalta a kurzus vezetését. Az egész osztály itt volt májusig, bemutattuk, összesen háromszor eljátszottuk a darabot, megnézhette egy szűk kör, a színház dolgozói, tanáraink, barátaink, akik el tudtak jönni. Ezt követően keresett meg Artur és Attila, hogy hármunkat szívesen látnának itt ebben az évadban.

Olivér

Nagy barátsággal fogadtak bennünket. Az én első feladatom beugrás volt a Producerek című musicalbe, lekettőzve Rózsa Krisztián szerepét. Már tudtuk, hogy mikor lesz ez a bizonyos nap és előtte úgy két héttel elkezdtünk dolgozni a dalokon Szitás Marian énektanárral és Rákai András korrepetítorral. Lenyűgözött az az odafordulás, amivel mindenki segített. Lajos Andrással és Salat Lehellel, akik később a partnereim lettek, nagyon sokat tudtam próbálni és készségesen mindig azt mondták, ha szükségem volt rá, hogy akkor csináljuk még egyszer. Krisztián is végig ott volt mellettem az ének vagy táncpróbákon és figyelmeztetett a sarkalatos pontokra. Mikor mire figyeljek, ő, aki csinálja már sok előadás óta, ezt és ezt javasolja… nem féltékenységgel fogadta a kettőzést, hanem szeretettel és segítőkészséggel. És azóta is nagyon bizalmi, szeretetteli légkört tapasztalok itt.

Kornél

Bizonyára van sajátos stílusa ennek a színháznak, a kérdés mindig az, a jó ízlés határán belül marad-e a dolog, öncélúvá válik-e vagy pedig szerves-e az anyaghoz képest és itt az utóbbit lehet látni. A színháznak pedig feladata aktuálisnak lenni, akár kimondva akár kimondatlanul, akár szimbólumokkal, akár konkrét utalásokkal azt megmutatni, ami éppen most van körülöttünk. Nem biztos, hogy azon kell elgondolkodni, jó-e, ha a színház ezt mutatja meg, hanem azon, jó-e, ha ez van körülöttünk.

Mit gondoltok itteni szerepeitekről vagy akár arról, hogyan sikerült azokat megoldanotok?  

Kornél

Nem szeretnék kiemelni egyet sem. Tudnék végül is, de onnantól, hogy konkretizálom, azt érzem, hogy valamiről lemondok, valamit pedig viszek magammal továbbra is. Azt a szerepet, amit rosszul játszom, nem mondhatom, hogy nem szeretem, mert a feladatom az, hogy jól csináljam, nem pedig az, hogy szeressem.

Van tehát, amiről úgy érzed, kevésbé sikerült?

Természetesen. Mindent rosszul játszom, de majd egyszer jó lesz minden, ha mégsem, nagyon fogom szégyellni magam és be kell látnom, hogy nem sikerült. Ezt teljesen komolyan gondolom. Mindennel van még munka, még semmi sem érkezett meg. Nagyon nehéz egy szerepre azt mondani, hogy megvan, sikerült eltalálni, nincs vele több dolog.

De ez nem így van még évtizedek után is?

De, biztos, hogy így van, csak én ijednék meg attól, ha azt mondanám, ezt szeretem, ezt kevésbé, mert akkor azt érzem, majd eljönnek azok az esték, amikor azt kell csinálnom, amit én nem szeretek. Tehát inkább arról az oldalról próbálom megfogni ezt a kérdést, mi az, ami dolog van még vele.

Nézzünk egy példát! Az évad utolsó kamaraszínházi előadása a Tartuffe volt.

Azt éreztem, jó volna elérni, hogy Damis, Orgon fia ne csak egy tátott szájú figura legyen, hanem ennél rétegeltebb. Azt éreztem, hogy egyelőre egy ilyen együgyű ember áll ott és nem annyira árnyaltak azok a helyzetek, amelyekben benne van ez a figura. Lehetne még sokkal finomabban csinálni.

Tartuffe / Harsányi Attila és Tegyi Kornél / Fotó: Gálos Mihály Samu

Olivér

Hasonló érzéseim vannak, mint Kornélnak. Maradjunk példának a Producereknél. Bár nagyon nagy adrenalin volt, sok melóval és volt a beugrás után igazi sikerélményem, mégis minél jobban megismertem előadásról előadásra, minél jobban tudtam, miket kellene csinálnom, folyamatosan találtam újabb és újabb hiányokat és nehéz volt fönntartani azt a tudatot magamban, hogy legyen erre figyelmem, de közben bízzak abban, hogy ha törekszem rá, akkor lesz változás, szemmel látható, kézzel fogható eredmény. Nyomasztó tud lenni, amikor érzékelsz valamit egy előadásban, hogy ez most picit máshogy sikerült, találtunk a jelenetben valami új színt a partneremmel, vizsgálod magad, végiggondolod, mi történt és rájössz, volt benne 3-4 dolog, ami viszont elcsúszott. Folyamatosan találsz magadban újabb hiányokat, de nagyon fontos, hogy ezek ne vegyék el a kedved, fenntartsd magadban a törekvést.

Bence

Miközben a többiek beszéltek, én azon gondolkodtam, hogy jó-e bármilyen hivatásban, szakmában, ha az embernek van kedvenc dolga.

Ezt ki lehet kerülni?

Valószínűleg nem, csak törekedni a folyamatos önvizsgálatra. Mindegyik szerepben van valami jó és az a sajátossága a Miskolci nemzeti Színháznak, hogy nagyon sokoldalú, rengeteg – szinte minden – műfajt lefedve nagyon magas minőséget tud előállítani. és ezt mi is megkaptuk. Én nem gondoltam és még most sem gondolom magam zenés színésznek, de azon kaptam magam, hogy élveztem csinálni a Producereket vagy a Mágnás Miskát is.

Az is a színház sajátosságának tűnik, hogy szinte nem volt előadás az eredeti formájában.

Olivér

Itt is nagyon fontos az ízlés. Azt gondolom, hogy a Művészeti Tanácsnak megvan a normája, nem kiforgatni akarják a darabot, hanem koherensen és egységként kezelik és ha bármilyen ötlete, víziója van a rendezőnek, nem ráhúzzák a darabra, nem belemagyaráznak dolgokat, hanem következetes gondolatmenet mentén építik fel az előadásokat. Lehet, hogy kevésbé fog hasonlítani az eredeti műre, de a lényegét magában foglalja.



Tartuffe / Prohászka Fanni, Börcsök Olivér, Czvikker Lilla / Fotó: Éder Vera

Kornél

Hogy mit tekintünk eredetinek, az egy érdekes kérdés. Például a Szentivánéji álom Nádasdy Ádám fordítását annak tekintjük? Vagy inkább az Arany Jánosét? Vagy Rusznyák Gábor SzentivánéjiÁ című átiratát? Nagyon érdekes viszonyrendszer ez, amiben nehéz igazságot tenni és mindig az aktualitás a lényeg, az, hogy a problémakör, amivel az adott mű foglalkozik, aktualitást nyerjen. Azt pedig úgy lehet, ha a jelenlegi világra reflektál.

A egyetemi évek „összezártsága” alatt nem csak az egymás iránti felelősséget tanultátok meg, de nagyon jól megismertétek egymás művészi énjét is. Érdekel, hogyan láttátok egymást az MNSZ színpadán?

Kornél

Nekem nagyon jó és erős élmény volt például hallgatni egyszer a takarásból, amikor Olivér az Élektrában Aigiszthosz monológját elmondta. Nem azért, mert nem gondoltam volna, hogy képes erre Olivér, hanem mert ilyen feladatban még nem láttam. Ők már akkor próbálták ezt, de én akkor láttam-hallottam először. Megragadott, hogy az a görög szöveg, ami írva van, mennyire kortársnak, mainak tűnt és pillanatig sem gondoltam arra, hogy adott szótagszámmal és rímekben beszél egy figura.

Élektra / Börcsök Olivér / Fotó: Gálos Mihály Samu

   Bencét én inkább partnerként láttam, mintsem kívülről. Amikor a Kasimir és Karoline kapcsán próbáltuk ketten Paulit és Maxot, nagyon nagy biztonságérzettel töltött el, hogy együtt csináltuk és ez meg is maradt. Ő alapvetően egy biztonságot sugárzó ember a próbafolyamatok során. Nagyon jó vele dolgozni.

Kasimir és Karoline / Tegyi Kornél és Béres Bence / Fotó: Éder Vera

Olivér

Színészként én A Mester és Margaritát emelném ki Bencénél, viszont személyes élményként hasonló volt ahhoz, amit Kornél mondott, a Mágnás Miska. Bence már benne volt a próbafolyamatban nyakig, én később tudtam jönni és számomra is biztonságot sugárzott. Volt egy előadás, amikor kifejezetten éreztem, mennyire felszabadult tud benne lenni és ez nagyon jó volt. Kornélnál pedig a Producerek volt ilyen. Tudom, problémái vannak az énekhangjával,

(Kornél: "Két vagy három hangot is eltaláltam az előadásban…"
Olivér: "Ne legyél már ilyen kishitű!")

Tudtam, hogy feszélyezi és előadásról előadásra izgul, hogy’ fog sikerülni Carmen Ghia. Jött teljesen váratlanul egy előadás, amikor bejött a jelenetbe, elkezdte az első számát és teljesen felszabadultan volt jelen, majd utána, amikor Carmennek van egy közönséggel való játéka, ott is úgy láttam, hogy teljesen nyeregben érzi magát. A szorongás eltűnt. Nagyon jó élmény volt, büszke voltam rá.

A Mester és Margarita /  Béres Bence és Gáspár Tibor / Fotó: Gálos Mihály Samu

Producerek / Papp Endre, Nagy Nándor, Tegyi Kornél / Fotó: Gálos Mihály Samu

Bence

Én mindkettőjüknél a Producereket emelném ki – más-más miatt. Kornél valóban jobban tud feszülni vagy ostorozni magát a próbafolyamatok során Előadás előtt pár órával, a beugrópróbán - én még nem láttam ilyennek - ott állt egy csomó számunkra új ember és ő bátran improvizált, énekelte a dalokat. Azt hiszem, nagy lépés volt a fejlődésében és örülök, hogy láthattam. Olivér pedig nagyon jól énekel és táncol. Az elején beálltunk a takarásba nézni Kornéllal. Egy ekkora nagy szerepet, ennyi szöveggel, dallal, koreográfiával, hihetetlenül nehéz megcsinálni. Külön bement délutánonként, egyedül lejárogatni a koreográfiákat, szorgalommal, alázattal és meglett az eredménye, két próbával csaknem tökéletesen.



Producerek / Börcsök Olivér / Fotó: Gálos Mihály Samu

Túl vagyunk az évad utolsó előadásán. A 2022/23-as évadra Börcsök Olivér és Tegyi Kornél szerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz (Béres Bence a budapesti Katona József Színház társulatához).

 

Hozzászólások (1)

A pandémia miatti két év kényszerű szünet után ismét volt évadhirdető rendezvény. Az első képen (fotók: mnsz-blog) a rendezvény szervezője és házigazdája, Radnai Erika rendezőasszisztens.

 

Offenbach: Hoffmann meséi. A Barcalora Seres Ildikó, Molnár Anna és az MNSZ Énekkara előadásában hangzott el. Az MNSZ Zenekarát Cser Ádám vezényelte. A képekre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról.  

 

Az MNSZ zenekara, vezényel Cser Ádám.

 

A Miskolci Balett később következik, Guido Di Vona addig is nézi a többiek produkcióit.

 

Az Egressy Béni Zeneiskola növendékei gyakran szerepelnek a színház előadásaiban. Itt is felléptek.

 

Szabó Máté rendező

 

Feczesin Kristóf színművész (A Feczesin Kristóffal a blog számára készült beszélgetés olvasható.)

 

Molnár Anna színművész

 

Kriston Milán, az MNSZ Énekkarából

 

Nem színpadi szereplők, de a társulat tagjai ők is.

 

Miskolci Balett

 

Rusznyák Gábor rendező az LGT dalát, a Kék asszonyt énekli. A képre kattintva videó nyílik a blog Youtube csatornájáról. (A Rusznyák Gáborral a blog számára készült beszélgetés  olvasható.)     

 

Eperjesi Erika és Kincses Károly

 

Seres Ildikó

 

Börcsök Olivér

 

Az MNSZ Énekkara, Pataki Gábor karvezető és Nagy Nándor korrepetitor

 

A közönség nem csak a produkciókat figyelte nagy élvezettel, de autogram kérésére is felhasználta az alkalmat.

 

A legkisebbek Micimackó rajzaikért fagylalt-utalványt kaphattak Orehovszky Zsófia ügyelőtől, a szomszédos Desszertem cukrászdába. (Az Orehovszky Zsófiával a blog számára készült beszélgetés  olvasható.)

Noha ez a rendezvény már a következő évadot készítette elő, nagyon közel még az idei zárása. Szeretném felhívni a figyelmet a 2021/22-es évadot értékelő írásra: Legek - MNSZ 20XXI-20XXII.  találják.

Végül egy kép, amelyet nem én készítettem, hanem Gálos Mihály Samu, a színház fotósa, viszont Kincses Károly és Eperjesi Erika között, a kép közepén én is éppen fényképezek.

 

 

Mit szólsz hozzá?