A képre kattintva videó nyílik a blog YouTube csatornájáról
 

   „Az új színház…” – mondták a mai évadnyitó társulati ülésen, s én átéreztem azoknak az érzéseit, akik mostantól vannak jelen Miskolcon és számukra tényleg csak most kezdődik valami, de azokét is, aki hosszú évek óta megbecsült tagjai ennek a társulatnak, s számukra az új csak részben az, részben pedig maga a folytonosság, amelyen azonban vannak repedések, hiányoznak ezentúl kollégák - barátok, akiknek szerződését nem újították meg…  
   Beszélgetve néhányukkal azért mindenki azt mondta, bíznak abban, hogy jó lesz, siker lesz a változó, megújuló Miskolci Nemzeti Színház.
   Igazán lendületesen kezd az új vezetés, és terveiket, céljaikat nagyon ügyesen, sőt látványosan kommunikálják (például "A nagy csomag" – lásd a blog M.N.Sz. rovatában).
   Két fő gondolatot szeretnék kiemelni a  társulati ülésen hallottakból. A színház illúzió – mondta Kiss Csaba direktor úr. S a minél tökéletesebb illúzió megteremtésében egyaránt fontos szerepe van színésznek, műszaki munkatársnak, adminisztrátornak, nézőtéri dolgozónak, mindenkinek, mert mindnyájuk munkája fontos, akár közvetlenül részesei annak, amit a néző lát, akár a háttérben segítik az előbbiek nyugodt és alkotó munkáját. A másik, hogy azt szeretnék elérni, hogy a Színház a miskolci kulturális élet fókusza legyen.
  A Művészeti Tanács tagjai igyekeztek megfogalmazni művészeti  programjukat, a cél az együttgondolkodás, az erős társulati összmunka.
   A társulati ülés egyébként a szokottnál hosszabb volt, de változatos. Megismerhettük a Színház új logóját, személyes emlékek, az új tagok bemutatása, köztük az egriek egyik eddigi kedvence, Görög László, illetve Béres Attila rendező, akinek Valahol Európában című egri musical-rendezése máig emlékezetes, az utolsó éves és gyakorlatukat most itt töltő színművészetisek kisebb szórakoztató produkciói (* video), Évad-himnusz az új bemutatók címére (Regős Zsolt írta énekkarra) és Évad-rap (Fandl Ferenc), szó esett az Operafesztiválról is és Miskolc polgármestere Kilátódíjat alapított a legjobb pályakezdő színésznek.
    Jó hangulatú volt a 2012/13-as miskolci évadnyitó.


          

   Peter Shaffer darabját néztem meg Miskolcon. Milos Forman Amadeus filmjét jól ismerem, de az előadás javára legyen mondva, nem gondoltam rá, legfeljebb egy-két másodpercig – ami pedig óhatatlanul bekövetkezhet ilyen előzetes ismeretek esetén. A címszerepben Harsányi Attila, de a darab igazából inkább Salieri drámája - őt Cservenák Vilmos alakítja. Előbbiben leginkább Mozart esendőségének megmutatása tetszett, utóbbiban annak az ellentétnek és vívódásnak az ábrázolása, ami abban áll, hogy érti és érzi Mozart hatalmas szellemi nagyságát, fölényét, de nem hódolhat előtte, felülkerekedik a szakmai és emberi féltékenység. Van egy visszatérő gesztusa, amikor a darab folyamán Istennel perlekedik, akkor felnéz hozzá a magasba, de ezt a felnézést mindig egy – nem találok jobb szót – sunyi oldalpillantásból indítja. Nagyon kifejező. Az előadást egyébként Tordy Géza rendezte és nagyobb részt puritán díszletek jellemzik és nekem néha kicsit túltompított világítás.

 

   Ma este Schiller Ármány és szerelem című drámáját láttam Miskolcon, a Kamaraszínházban. Egy kivétellel minden szereplő játékát hitelesnek éreztem. Von Walter minisztert Szatmári György játszotta, akire régóta színházba járóként az egri színpadról is emlékezhetem, az önálló társulat megalakulása utáni időkből. 

* Kapcsolódó írás a darab korábbi, 1996-os miskolci bemutatójáról az előadások rovatban.
 

 

   Déryné, Széppataki Róza (1793-1872, az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője) két miskolci lakhelye.
   Amikor 1812-ben a német színészek új színházat kaptak Pesten, akkor az addig használt Rondellát a magyar színészek vehették birtokukba, de két év múlva, az épület lebontásakor a társulat szétszéledt. Déryné Egerben és Miskolcon játszott eleinte, majd különböző városokban, míg 1852-ben visszavonult és gazdatiszt férjével élt Diósgyőrben, majd annak halála után nővérénél Miskolcon. Sírja is itt van, a Szent Anna temetőben.
 

 

   Latabár Endre, a nagy múltú Latabár színészdinasztia első tagja (1811. nov. 16. - 1873. júl. 10), akinek nevét utca is viseli a városban, Miskolcon nyugszik. A nagytekintélyű direktornak jelentős érdemei voltak a zenés színház megteremtésében, akár az operett, akár az operajátszásban. Déryné mondta róla: „Ugyan, honnan termett volna elő az ismeret, zeneértelmesség, ha Latabár nincs?” Hogy a dinasztia hogyan kötődik Miskolchoz, vele kezdve egészen napjainkig, arról olvashatnak részletesebben a  Miskolci Nemzeti Színház honlapján. Ha Miskolcon járnak, keressék fel az Avasi temetőt, ahol sok nagyon szép kivitelű régi sírkövet találhatnak, s olvasni is érdemes őket! Idézem példának az egyik feliratát betű szerint: NE S MEZEY JÓSEF TESTÉT E SIR ZÁRJA HOL AZ ÉLETADÓ TROMBITASZÓT VÁRJA Holt meg éltnek(az első számjegy nem olvasható világosan)9.dik Eszt. 1817.(NE S=nemes) De azután sétáljanak el a temető túlsó végébe, ahol balra az utolsó a Latabár kripta!