Fotó: Gálos Mihály Samu

Rutinos miskolci színházlátogatók tudhatják, a tényből, hogy a rendező Rusznyák Gábor, egyenesen következik, Arthur Miller: A salemi boszorkányok című darabját is egészen biztosan sajátos változatban láthatják.

Bővebben a Bemutatók 2023/24-es évad rovatban!

Fotók: mnsz-blog

   Tegnap operettet néztem, Budapesten. A Miskolcon most futó A csárdáskirálynő első dallamát, Szilvia belépőjét is megidézte, s volt benne egy Miska nevű orfeumi pincér is, mégis egészen más előadásról van szó, Az Orfeum mágusa szövegét Orbán János Dénes írta, a zenét Pejtsik Péter.    
   Az utolsó három magyar operett, 1976, Békeffi István - Fényes Szabolcs: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak, 1983, G. Dénes György - Bacsó Péter - Fényes Szabolcs: Szerdán tavasz lesz, 1996, Csemer Géza - Szakcsi Lakatos Béla: Dobostorta (egyes források ugyan nevezik ezeket zenés játéknak vagy musicalnek is), az 1996-os után huszonhét évet kellett várni, míg új magyar operett (sőt nagyoperett) bemutatóját tarthatta meg a Budapesti Operettszínház, amely az intézmény 100 éves jubileumára született és Somossy Károly (1827-1903) életét állítja elénk, aki megálmodta és létre is hozta azt az orfeumot, amelynek épületében ma az Operettszínház működik.
   Az előadás zenéje megidéz egy-egy dallamívvel, részlettel, szövege néha egy-egy sorral klasszikus magyar operetteket, utalva arra, micsoda sikerek születtek a 100 éves zenés teátrum életében, miközben nagyoperetthez illően gazdagon áradó, máskor meg intimebb hangulatú vagy humoros dallamokat élvezhetünk, amelyek hűek a magyar operett hagyományaihoz, mégis maiak, modernek is egyben. Siker volt, vastapssal, álló ovációval.
   Sokszor lenézik ezt a műfajt, noha a színházi kultúra szerves része (nem rossz műfajok vannak, hanem jó vagy rossz előadások). Mondják, s én egyetértek ezzel, hogy a látszattal ellentétben ez a „könnyű” műfaj nehéz csak igazán, hiszen prózai színészként, énekesként és táncosként egyként kell helytállni. Az pedig tagadhatatlan, hogy kedvelőinek sok örömet okoz. És arra sem egy példát láttam már, hogy akik lenézték, csak az ilyen véleményekre hallgatva tették, anélkül, hogy operett előadásokat egyáltalán láttak volna, majd rajongó lett belőlük.
   A magyar kultúra napján tehát szerintem igenis van helye akár az operettkultúránkról is szólni!

Szilágyi Gabriella, Kacsenyák Gábor, Tisza Lajos, Kriston Milán, Zamatóczky Florianna (Fotó: Éder Vera)

Nagyon kedves, nagyon vonzó a  Miskolci Nemzeti Színház énekkari művészeinek produkciója, amely  ismét bizonyítja, amit itt a blogon már több írásban és interjúban is megírtam, mennyire jók a szorosan vett feladatuk, az éneklés mellett másban is, színészi játékban, itt még táncban is.

* A teljes írás a Bemutatók 2023/24-es évad rovatban olvasható!

Sok néző kívánsága vált valóra, a színház már rendelkezik leolvasókkal, így az online megvásárolt jegyekért nem kell bemenni a jegyirodába, lehet otthon kinyomtatni vagy telefonon bemutatni a nézőtéri dolgozóknak.

Holnap mutatja be Bartók operáját, Szabó Máté rendezésében, a Miskolci Nemzeti Színház. Az mnsz-blog fotója - a képen Cser Krisztián és Herczenik Anna - a tegnapi próbán készült. Az előadásról bővebben: a Bemutatók 2023/24-es évad rovatban.

Fotók: képkockák a színház közösségi oldalán található videóból

  A december 31-i, szilveszter délutáni Csárdáskirálynő előadás végén a hagyományos köszöntő következett. Többek között elhangzott: Ez volt az az év, amikor sok nehézségen túl, a miskolciak és mindenki más megünnepelhette, hogy 200 éves lett a színház. Az az év, amikor tulajdonképpen minden fesztiválról a legjobb díjakat hozták el, amikor a Miskolci Nemzeti Színház az Európai Színházi Unió tagja lett.



   Szőcs Artur így folytatta: "És az az év, amikor eldöntöttük a Művészeti Tanáccsal és a színművészekkel együtt, hogy még egy periódusra pályázunk és ha lehet, akkor maradunk Önökkel. Én és a Társulat, mindenki, mindenki nagyon boldog új évet kíván!”



   Ezen a napon három előadáson állt a közönség szolgálatára a színház. Külön megköszönték a díszítőknek, hangosítóknak, világosítóknak és mindenkinek, aki a háttérben dolgozott és szép gesztussal a színpadra szólították, a közönség pedig kitörő ovációval fogadta őket.  

Boldog új évet kívánok, primadonnák, bonvivánok,
táncos görlök, vig szubrettek, boldog új esztendőt nektek,
s mindenkinek, ki ,,alakít", sőt még azoknak is, akik
odavalók bármi cimen, bár soha nincsenek színen,
akik díszleteket tolnak, „külső zajnak ", direktornak,
vasfüggönynek, szerepkönyvnek és az öltöztetőnőnek,
súgónak és kellékesnek, minden fő- és mellékesnek,
és kik a zsöllyében ülnek, az összes „nagyérdeműnek !"

(Részlet Innocent Ernő verséből - Színházi Élet 1927)

Olvasgatva a hajdan volt Színházi Élet karácsonyi körkérdéseit, régi lapok ünnepi számait, arra gondoltam, kellene egy karácsonyi írás. Békés legyen, meghitt, szóljon színházról, ajándékozásról, szeretetről, emberi kapcsolatokról!
   Igaz, a szállóigévé vált mondat: „This is the beginning of a beautiful friendship. (Ez egy gyönyörű barátság kezdete.)” más művészeti ágnak, az 1942-ben bemutatott Casablanca című filmnek köszönheti megszületését, de – rokonműfaj. Így hát nyugodtan ideidézhetjük akkor is, ha arra a pillanatra – mert van, akinél így, egy pillanat alatt történik – vagy arra a folyamatra gondolunk, aminek hatására a kezdő nézőből igazi színházrajongó válik.
   A jó színház arra törekszik, hogy minél szélesebb rétegeket és igényeket szolgáljon ki, minél több embernek adjon ajándékot. Mert egy katartikus, komoly előadás és egy felszabadult vidám bolondozás is ajándék a befogadónak és kell az is, hogy mindig más legyen, sokszínű, érdekes, változatos, a megszokott magas színvonalból nem engedő, unalmassá soha nem váló.
   De kaphat a színháztól mást is a néző – emberi kapcsolatokat, szerencsés esteben olyat, amelyben szintén elmondhatják: „This is the beginning of a beautiful friendship.” Akik korábban nem is voltak ismerősök, összehozza őket a színházlátogatás, egyre gyakrabban figyelnek fel – nini, ő is, ő is megint itt van –, nemsokára már üdvözlik egymást, beszédbe elegyednek, már arra is van példa, hogy összehangolják a következő színházlátogatás időpontját. Több ilyen kis társaságról tudok a miskolci nézőtéren, egyik-másik tagjaival alkalmilag én is beszélgetek, s művészekkel, más munkatársakkal, nézőtéri dolgozókkal is, ezek a beszélgetések fontosak, sokat adnak.
   Személy szerint én a színháznak köszönhetek egy nagyon szép,  őszinte és nagyon komoly barátságot, amely szintén a nézőtérről indult.
   A hajdan volt Színházi Élet karácsonyi körkérdései, régi lapok ünnepi számai általában egy-egy ismert személyiség készülődéséről, az ünnephez fűződő gondolatairól szóltak. Én arra gondoltam, kellene valamit itt is kívánni a karácsonyfa alá. Legyen ez annyi: békés, meghitt, nyugodt, nagyon boldog ünnepet a blog olvasóinak, a társulatnak, a színház minden dolgozójának, minden nézőjének!

Karácsonyi hangulat a Nagyszínház emeleti társalgójában ...

... és a Kamarában.

A Miskolci Nemzeti Színház mai, Szent István téri adventi műsorának mintegy 11 perces, videós összefoglalóját az "Élő (videók)" menüpontban találják.

Radnai Erika, művészeti főtitkár, a program összeállítója

Varga Andrea, színművész

Kriston Milán, énekkari művész

Pribéli Tamara, énekkari művész

Zamatocky Florianna, Vajda Éva, Bárány Zsombor és Demeter Sándor, énekkari művészek

 

Az első rész , a második pedig olvasható.

Ezután egy darabig a nézőtér volt a színházi létem területe, de néha azért Anyuval átmentünk a VASAJTÓ-n mert a bátyám elküldése ellenére szerették őt a színházi dolgozók. Először a karzaton dolgozott ruhatárosként, két évadot. Sok-sok előadást néztem meg. Gyakorlatilag mindegyiket, sokat többször is. Anyu mindig vitt magával. A kakasülőn a lépcsőn ülni nagyon érdekes. Közel volt a csodált mennyezeti csillár (más volt akkor a formája, mint most) és a színpad nagyon távolinak látszott olyan magasságból.
   Anyu lekerült az Erkélyre a jobb oldalra. Ez volt az igazi! Innen gyönyörűen látszott minden. Három kedvenc helyem volt. Legjobban a proszcénium páholyt szerettem. Ha üres volt, onnan nézhettem közvetlen közelről az előadást. Az különösen tetszett, hogy a színészek felnéztek és intettek, kacsintottak a tapsrend alatt, mert sokat ismertem közülük.

Várhegyi Márta

Varga Gyula

Tánckar

Margitai Ági a színház tornyában

A másik helyem az erkélyen a második sor első széke, akkoriban az ügyeletes tűzoltó helye. Ha nem volt ott és ez szerencsére elég gyakran előfordult, akkor ide ülhettem. Királyi hely. Ha volt ügyeletes, akkor oldalt a páholyok mellett kaptam Anyutól egy pótszéket. 
   Nagyon szerettem (akkor még rendszeresek voltak) a hétvégi dupla előadásokat. Már fél kettőre bementünk a színházba és este fél 11 körül mentünk csak haza. Segítettem a két előadás között a páholyokban rendbe tenni a székeket, ha volt valami eldobva, összeszedtem. Azután az esti előadás kezdetéig sétáltam fel-alá a földszint és a karzat között. De jó volt! Az elején, 11-12 évesként a két előadás között, mikor egyedül voltam a nézőtéren, néha felálltam egy székre és a páholyok közötti oszlopokon a szép lányszobrokat megsimogattam. Azóta is mindig az erkély jobb oldalra veszem a bérletemet és az Operafesztiválokon is ott ültem már 2006 óta. Az előadás kezdetekor gyerekként odaképzelem magam és Anyut is, ahogy ott ül oldalt, a páholy melletti széken.
   1968-ban jött az igazi ifjúkori élmény. Shakespeare: Ahogy tetszik című darabját vette repertoárba a színház. Ehhez kerestek két fiút, apród szereplőnek. Anyu kérdezte, akarok-e menni? Persze!!! Egyik gimnáziumi osztálytársamat kérdeztük, jönne-e? Igen! Mentünk a válogatóra és megfeleltünk (előnyöm volt, mert ismertek). Herédy Éva néni énekpróbáit nagyon élveztem. Annyira jó hangulatúak voltak, nagyon jókedvűen tanított minket. Az eredeti dalszövegek még megvannak a színházi kottáimon. A legtöbb dallamra is emlékszem, el tudom dúdolni, énekelni.

Egy kisleány meg egy legény
- Ihaj, halihó, no de hollarihó! -
Együtt sétált a zöld mezőn,
Tavasszal, mindenki angyal
A csizek, rigók, meg a pirók
Zengik, hogy jó a csók.

A rozs között, amerre ment,
- Ihaj, halihó, no de hollarihó! -
A két szerelmes megpihent,
Tavasszal, mindneki angyal
A csízek, rigók, meg a pirók
Zengik, hogy jó a csók.

S akkor kezdték dalolnui már:
- Ihaj, halihó, no de hollarihó! -
Hogy az élet csak egy rózsaszál
Tavasszal. mikor mindneki angyal
A csízek, rigók meg a pirók
Zengik, hogy jó a csók.
..................................

Zúgj, tél, zúgj, viharozz,
Nem lehetsz oly gonosz,
Mint az emberi szív:
Nem látni, hogy ki vagy,
Nem látni a fogad,
Mikor belénk hasít.
Hajhó, ihajhó! a zöld tavasz ébred,
A barát elárul, a csók csupa méreg:
Hajó, tavasz ébred!
Oly édes az élet!

Fagyj meg, keserű ég,
Fagyodnál jobban ég
Az a kín, az a seb,
Mellyel a rossz barát
Emléke üti át
A csalódott szívet.
Hajhó! ihajhó! a zöld tavasz ébred,
A barát elárul, a csók csupa méreg:
Hajhó, tavasz ébred!
Oly édes az élet!
 

Micsoda főszereplők voltak: Margitai Ági (Rosalinda), Péva Ibolya (Célia), Paláncz Ferenc (Corinnus), Káldi Nóra (Phoebe), Gonda György, Füzessy Ottó, Daridai Róbert.

És aki minket, apródokat terelgetett, gyarmati Feri bácsi:

Gyarmati Ferenc, Margitai Ági, Koppány Miklós  - a kép bal szélén jómagam.



Szili János, Koppány Miklós, Gyarmati Ferenc - én itt pedig a jobb szélen.

Az előadások alatt a színészbüfében néztük az akkor zajló foci Európa bajnokságot. A szurkolás hatalmas volt, Füzessy Ottó színművész úr hatalmas öblös hangja mindent betöltött. Az egyik meccs alatt, mikor megszólalt „az úr hangja” (az ügyelő) és szólított minket jelenéshez, kicsit későn indultam, rohantam lefelé a színpadhoz. Amikor leértem az ügyelő mellé, akkor jöttem rá, hogy a lantomat fenn hagytam a büfében! Rohanás vissza, de még a lépcsőig sem értem el, mikor jött Gyarmati Feri bácsi és hozta a lantomat! Ő bizony nem csak a színpadon figyelt ránk!
   Az előadások végén a tapsrend szerint én a jobb szélen álltam és minden alkalommal megsimogattam a színpadnyílás oldalsó aranyozott díszítéseit és láttam Anyut fenn az erkély jobb oldalon a munkahelyén…
   Ebben az időszakban a miskolci és az egri színház közös vezetés alatt volt néhány évig. Hatalmas élmény volt az egri előadásokra utazni a színészekkel együtt, buszon. Hazafelé Miskolcra, még este is ment az egymás ugratása, bolondozás. Ez nagy élmény volt egy 15 éves fiatal számára!
   1992-ben Anyu befejezte a munkáját a színházban. Addig szinte minden előadást láttam, legtöbbször kedvenc helyemről a jobboldali proscenium páholyból. Azt követően alkalmanként mentem, mert már elköltöztem Miskolcról.
   2005-benAnyu és a bátyám is meghalt.
   Amikor megalakult a Bartók + Operafesztivál, 2006-ig egy-egy előadásra mentem haza, majd 2007-től minden évben a teljes fesztivál időtartamára.
  2013 óta bérletes vagyok minden évben és megyek haza, a szeretett színházamba, Tatabányáról.
 

Rusznyák Gábor bármelyik rendezését nézzük, mindig felmerül a kérdés, az előadás mely elemei voltak meg eredetileg a szerzőnél, melyek azok, amelyeket a rendező tett hozzá, hiszen mindig valami egészen sajátos látásmóddal gazdagítja, bővíti, formálja át az alapanyagot.
* A teljes írás a Bemutatók 2023/24-es évad rovatban olvasható.


Edvi Henrietta, Simon Zoltán, Farkas Sándor, Feczesin Kristóf, Mészöly Anna - fotó: Éder Vera
 

Az első rész olvasható.

Apu bútor- és kelléktáros volt akkor, mikor születtem. A színpad mögött jobbra (a nézőtér felől nézve) volt a birodalma. Emlékszem, egy-két lépcsőn kellett lemenni, olyan medenceszerű volt egy része. 

Ott voltak azok a bútorok, amelyek szerepeltek a darabokban. Amikor mostanában megnéztem, alig ismertem rá. Sokkal kisebbnek látszik és rengeteg kellék van ott, az akkorihoz képest. Fantasztikus érzés volt beleülni azokba a bútorokba, amelyeket a színpadon a színészek használtak és az előadásokban olyan szépnek néztek ki. Sokat dicsekedtem otthon a gyerek társaimnak erről. Apuval a szabad napokat és a nyári szünidő egy részét sokszor itt töltöttem. Nagyon jó dolog volt, hogy segíthettem neki a bútorok, kellékek cipelésében a színpadra és vissza.
  Akkoriban vasárnaponként az Erzsébet téren gyakran volt szabadtéri hangverseny, amit a színház zenekara tartott. Oda Apuval vittük a kottaállványokat, kottákat, egy kerekes kézi kordéval a színházból és vissza. Nagyon szerettem segíteni neki.

A képen Apu statisztaként - A cigánybáró, 1958/59 - alább pedig egy róla szóló újságcikk:
 

Simor Ottó Apunak és nekem dedikált képei.
"Gyuszi bácsinak, kedves munkatársamnak, szeretettel. Miskolc, 1955. III. 5. Simor Ottó"
"Valent Árpikának, szeretettel. Miskolc, 1958. III. 23. Ottó bátyád. Kálmán Imre: A bajadér, Radjami herceg"
 

   Amikor Apu meghalt (1964), anyu akkortól kezdve dolgozott jegyszedőként a nézőtéren. Imádtam a VASAJTÓ-kat a bejárati folyosó és a színpad között Első alkalommal nagyon komoly, titokzatos, fekete, nehéz ajtó volt. Főleg azért, mert nem lehetett bármikor átmenni rajta. A másik vasajtó, amit kedveltem, ami a színház és a nézőtér között van.

Egy díszítő, Csík Sári ügyelő és a bátyám, Valent Ottmár. A kép Mályiban készült, amikor a színház üdülőjét építették.
 

Már a bátyám is a színházban dolgozott, díszítőként. Akkor délelőttönként is sokat voltam a színházban, vittem az ebédet a bátyámnak, amikor délutános voltam a suliban. (A sok gyerek miatt – Ratkó gyerekek – váltott műszakban jártunk iskolába, mert nem fértünk el.) A régi épületben a bejárat mellett volt a portaszoba, közvetlenül mellette a díszítők öltözője. Vele szemben a Próbatábla, ami most is azon a helyen van! A díszítők „oktatták” is a kis Valentet. Tizenegy éves voltam akkor. Máig emlékszem az öltözőjükben az akkori kedvenc színészek képeire, közöttük Szabó Rózsa akkori primadonna és Szabadi József bonvivánéra. Alatta egy, a díszítők által készített, nem gyereknek való felirat. Juhász Jani bácsi mondogatta is nekem: Fiam ne olvasgasd, csak a képet nézzed!

Díszítők, statiszta szerepben. A kép jobb szélén Juhász Jani bácsi, az ő nevére emlékszem.

Mekkora élmény volt figyelni, hogyan építik a díszleteket a próbákra. Főleg a változások és a felvonások közötti építések voltak érdekesek. Akkor a díszleteket még cigányfúróval rögzítették főleg. Nagyon kemény fizikai munka volt. Persze most sem könnyű.
   Sokszor az ügyelő mellett állva is nézhettem a próbákat, de néha a rendes előadást is. Igazi élmény oldalról a takarásokból nézni egy darab lefolyását. A másik kedvelt helyem volt az ügyelővel szemben a túloldali reflektor állvány első szintjén ülve nézni az előadást.
   Oti, a bátyám, később a zsinórpadláson dolgozott, Mackó bácsi mellett. Apu hogy örült volna ennek, mert korábban ő is dolgozott a zsinórpadláson.



Oti és Mackó bácsi. Ez a kép is Mályiban, az építkezésen készült.

Oti  itt a függönyemelőt kezeli. Akkor még nem volt motoros működtetésű.

„Mackó bácsi” tanította be, ő volt a zsinórmester. Az igazi neve nem is jut eszembe. Azt hiszem, mindenki így hívta. Az a padlás és az ott végzett munka is felejthetetlen számomra. Onnan nézni az előadást, különleges, keveseknek kijutó élmény, mert közben látni lehet az előadás alatt, mögött mozgó kiszolgáló „gépezetet”. Talán most már ezeket is gépek mozgatják, de akkor ők ketten, kézzel és ellensúlyokkal mozgatták a díszleteket és mindenféle rögzítőkkel állították meg. A nagy függöny mozgatása is kézi csörlővel történt. Hihetetlen egy felső világ volt. Imádtam ott lenni. Nagyon szerettem amikor a bátyám ott dolgozott, rengeteget lehettem mellette. Sajnos megszerette a kollégák mellett az italt. Ez lett a „végzete”. A János vitéz előadás idején (1969) már a zsinórpadláson dolgozott és kezelte a függönyt is. A darabban több finálé-szerű éneklés is volt. Az egyiknél azt hitte, ez már a felvonás fináléja és összeengedte a függönyt. Azonnali hatállyal elküldték a színházból. Rettentő nagy sajnálatomra…

Gulyás Gergely (színpadmester), számomra már ismeretlen valaki, Mackó bácsi (zsinórmester) és valent Ottmár.

Folytatása következik!
 

A szerelem, amely a külső Józsefváros tűzfalai közé szorulva terem, mesebeli, mégis igazi – amilyen csak Molnár Ferencnél létezik. Keszég László rendezése a tiszta szerelem – józan eszünkre, tapasztalatainkra hallgatva hihetetlen – diadalát olyan valóságként fogadtatja el velünk, ami bármikor, bárkivel megeshet, csak hinni kell benne! (Éder Vera fotóján Harsányi Attila és Rudolf Szonja)
* A teljes írás a Bemutatók 2023/24-es menüpontban olvasható!
 

Fotók: mnsz-blog
 

77 éve, 1946-ban szerdára esett 27-e. A Miskolci Hírlap így tudósított a hét színházi műsoráról: "Ma, szerdán este Gombaszögi Ella, a budapesti Vígszínház művésznőjének vendégfelléptével, a nagy sikert aratott Hunyady 3 fevonásos vígjátéka, a „Lovagias ügy" kerül színre mérsékelten felemelt helyárakkal. Főszereplők: Gombaszögi Ella, Bartók Juci, Lantos Edit, Kozma Andor, Kondráth Ilona, Bánhidy József, Horváth Jenő, Szakács Sándor, Szabados Ambrus, Fehér János. November 28-án, csütörtök este nagy operaest a budapesti Operaház tagjainak felléptével: Miklósy Irén, Maleczky Oszkár, Angyal Nagy Gyula, Vermes Jenő, Sugár Dezső, Ilyés Lajossal „Traviata" opera 4 felvonásban. Vezényel Vincze Ottó. Csütörtök este 7 órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színház társulata az újgyőri Vasas Otthonban rendez előadást. Színre kerül: B. Priestley 3 felvonásos vígjátéka a „Veszélyes forduló". Pénteken este 7 órai kezdettel az újgyőri Vasas Otthonban vendégszerepel a színtársulat. Színre kerül Vaszary Gábor 3 felvonásos operettje, a „Meztelen lány." Jegyek elővételben kaphatók, az újgyőri Vasas Otthonban. Szombaton délután „Egy csók és más semmi" című operettet játsza a színtársulat. Helyárak 50 fillértől 4 forintig. Szombaton este, vasárnap délután este, hétfőn este Szilágyi Sándor „Tokaji aszú" című 3 felvonásos operettje kerül színre."

1953-ban születtem Miskolcon. Én is kerek éves vagyok, 70, az imádott színházammal együtt, ami 200. Apu, Valent Gyula bútoros, bútortárosként a színházban dolgozott már régóta. A Miskolci Nemzeti Színház a szülőházam, mert a színházban laktunk. A lakásunk körülbelül ott volt, ahol most a fényszabályozó van. A bejárata ott, ahol most megyünk fel a nézőtéri büféhez. Ezt a helyet láthatom bármikor, ha megyek a színházba, bár bemenni nem lehet, de már nem úgy néz ki nyilván, mint a lakásunk anno.

"A bejárata ott, ahol most megyünk fel a nézőtéri büféhez."
Fotó: mnsz-blog, valamennyi további képet Valent Árpád bocsátotta rendelkezésemre, köszönöm szépen!

A nézőtéri büfé is emlékeket jelent. Itt voltak a Mikulás ünnepségek. A színházi dolgozók gyerekei ajándékot kaptak. Két ajándékom sokáig megmaradt. Az egyik játék óra volt, amit perselyként lehetett használni, a másik egy mackó. Anyu szerint mikor szólítottak – Valent Árpika! – nagyon büszkén mentem ki az ajándékért, megszoktam a színházi környezetet, a sok színházi dolgozót körülöttem.
   Sokáig nem tudtam, mi az, amire emlékszem, amíg egyszer Aputól megkérdeztem. A kép: Sötét szobában vagyunk, egy nagy ablak előtt. Az ablakpárkányon rádió, aminek a zöld színű „varázsszeme” (a hangolásjelző) világít csak. Az ablakon kinézve az utcán hatalmas tömeg. ’56 a Széchenyi utcán. Az ablak a mai nézőtéri büfé ablaka, ami „kilóg” az utcára. A sötét szoba nagyobb, mélyebb része tőlem jobbra van. Ebből tudom, annál az ablaknál álltunk, ami a Széchenyi utcára a Városház tér irányába néz. Innen néztünk Apuval az utcai történéseket.
   Ha kevesen vagyunk a nézőtéri büfében, odaállok az ablakhoz és erre emlékszem, meg a Mikulás estekre.
   Egyszer kaptam egy kis cipőt. Nem a szüleimtől. Egy fekete-fehér színű lakkozott bőr gyerekcipőt. Akitől kaptam, nagyon „meggyömöszölt” az átadáskor. Ő volt Galambos Erzsi művésznő. Aki akkor fiatal kezdő volt Miskolcon. Anyu szerint a fiatal színésznők, amikor volt idejük, sokszor bejöttek hozzánk „babázni”.
   Már babakocsis koromban is statisztáltam, a Vizsgázik a tanár úr című darabban (1955) tologattak a színpadon, gyerekkocsiban. Más gyerekkori statiszta szerepem: a Cigánybáróban (1958) cigánygyerek, nagy fekete göndör parókával (sajnos nincs meg a képem már). A Lysistratéban (1958/59 es évad) görög kisfiú voltam, arany szalaggal a homlokom körül.

A képen Kulcsár Imre bácsival (akkor még Kleszo Imre), aki akkor volt kezdő színész Miskolcon. Őt nagyon kedveltem, nagyon kedves, barátságos volt velem, velünk.

Kulcsár Imrével felnőtt koromban is, mikor a szüleim, bátyám már nem éltek, sokszor találkoztunk, beszélgettünk a színházban, amikor hazamentem. Később ezekhez a beszélgetésekhez csatlakozott Kerékgyártó Laci bácsi is, aki akkor már a színház archívumát kezelte.
 

Ez Imre bátyám dedikálása nekem, a „Legendák, anekdoták, emlékek a Miskolci Színjátszás történetéből” című könyvben. "Sok szeretettel ajánlom Árpádnak, akit már Árpika korában ismertem. Kulcsár Imre"

Ezek az előadások nem a színházban voltak, mert azt átalakították. Akkor a Vasgyárban levő művelődési házban – Lovardának nevezték – volt a színház. Nagyon kellemes volt a készülődés az előadások előtt. A sminkelés, az öltöztetés. Pontos emlékeim nincsenek, csak az, hogy nagyon jól éreztem magam abban a közegben. És Apu is ott volt mellettem folyamatosan. 
   Az 1957-es átalakítás kezdetekor kellett a színházból kiköltöznünk, amikor az Észak-Kilián lakótelepen kaptunk egy társbérleti lakást.

Folytatása következik!
 

2022 februárjában született az "Online jegyvásárlók hátrányban?" című írás,   olvasható. Probléma és a magyarázat egyaránt megtalálható benne. De ami azt illeti, hogy az online vásárlókat semmi hátrány nem éri azzal, hogy számukra csak egy nappal később nyílik meg a lehetőség, itt egy mentett kép, november 15-én 10:00 órakor, miután végre elkezdődött az online értékesítés is, akik nem tudtak előző nap személyesen odamenni, már csak ezekből a "jó" helyekből válogathattak a szilveszteri előadásra. 

Ezen a héten három alkalommal is lehetősége lesz a közönségnek bepillantani abba, hogyan is készül egy előadás a Miskolci Nemzeti Színházban. A csárdáskirálynő, A tatárok Magyarországban és a Hedda Gabler előadások után érdemes a nézőtéren maradni! A Revizor kritikai portállal együttműködve a Miskolci Nemzeti Színház évek óta tart szakmai beszélgetéseket, melynek keretében Csáki Judit és Jászay Tamás kritikusok segítségével minden érdekességet elárulnak az adott előadás alkotói a darabról, annak születéséről, nehézségeiről, és persze minden érdekes kulisszatitokba is beavatják az érdeklődő nézőket.
   Kedden, november 14-én a 18 órakor kezdődő A csárdáskirálynő operett után avatja be a nézőket az előadás részleteibe Béres Attila igazgató, az előadás rendezője, és persze a darab színművészeitől is lehet kérdezni. A beszélgetés moderátora Csáki Judit.
   Csütörtökön, november 16-án A tatárok Magyarországban előadást vesézi ki Jászay Tamás segítségével a miskolci közönség. Szőcs Artur rendező, Cser Ádám zeneigazgató, az előadás zeneszerzője, valamint a színművészek is elárulnak minden érdekességet az előadásról, amellyel kétszáz évvel ezelőtt megnyílt a miskolci teátrum.
   Pénteken a közönség a Rusznyák Gábor rendezésében készült Hedda Gabler című előadásról tudhat meg mindent, amire csak kíváncsi. Csáki Judit ezen az estén is kifaggatja a rendezőt és a színművészeket az előadás keletkezésének körülményeiről, próbafolyamatról, és persze a nézőknek is teret ad, hogy kérdezzenek bátran az alkotóktól.
  Annak sem kell aggódni, akinek az előadásokra nincs jegye, az előadás utáni beszélgetésre a belépés ingyenes!

Fotó: Éder Vera

Mindent – díszlet, jelmezek, világítás, táncok – összeadva olyan látványvilágban gyönyörködhetünk, amelyre talán valóban nem túlzás a „grandiózus” jelző.

* A teljes írás a "Bemutatók 2023/24-es évad" rovatban olvasható.